Jártam a félelmek sötét országútján…

Máskor szinte vakított a fény…

Valahányszor a külvilágra figyeltem, elhallgattak a belső hangok.

Valahányszor tetszeni akartam, elbuktam a megfelelni akarásban.

„Ki tudja – mondta a férfi -, hogy a múlt nem csupán egy fikció-e, mely arra szolgál, hogy a közvetlen fizikai benyomásaim és a lelkiállapotom között feszülő ellentmondást feloldja?” Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

Én is keresem a helyem a világban, megismertem nagyon sokféle technikát, elolvastam még több könyvet, részt vettem egy csomó tanfolyamon, tréningen… és mindenből tanultam egy kicsit.

A könyvek és a beszélgetések sokat segítenek, de nem vezetnek el önmagunkhoz, csak mutatják az utat. A saját élményű megtapasztalás az, ami – bár cudarul fáj – szembesít önmagunkkal, a régmúlttal és egyáltalán az egész katyvasszal, amit készülünk magunk mögött hagyni. A könyveken, filmeken maximum sírunk egy jót, ami szintén tisztít, de nem elég a változáshoz. Hiszem, hogy lehet a szavakkal gyógyítani/ gyógyítgatni, csak azt nem hiszem, hogy meggyógyulni lehet általuk! Abban sem hiszek, amikor mondjuk-magyarázzuk, amit tennünk kellene.

Közel 20 éve, hogy részt vettem az első, katarzist nyújtó önismereti kalandomon: fényadáson. Meghatározó volt az élmény! Alig van olyan út, módszer, amit azóta ki ne próbáltam volna! Mindegyik hozzátett az életemhez valamit, mindegyik gazdagította a lelkem, még akkor is, ha némelyik tréning (előtt, alatt) után pokoli kínokat éltem át.

Az utóbbi évek legkatartikusabb élménye egy transzlégzés volt. Azóta másként nézek a szüleimre és a kapcsolatunkra. A feloldásban pedig a Hellinger-terápia segít. Nem érkeztem meg, most is úton vagyok. De már szeretem ezt a vándort, aki vagyok.

A transzlégzés is a megtapasztalásról szól. Utána zokogtam vigasztalhatatlanul! Még egy hétig fájt a lelkem, néha azt is hittem, meghalok. És meg is haltam. Feldmár szerint.

De kicsit meghalni nem lehet!!!

Aki csak olvassa ezeket a sorokat, semmit nem ért meg ebből. Bele kell menni, meg kell élni, „meg kell halni, mielőtt újjászületnél”.

Menj bele! Csináld!

És igen, fáj a „gyógyulás” folyamata. Mert majd’ beledöglesz abba, amikor fölismered a sok kudarc okát, a gyöngeségeidet, a családod gubancait. De az oldás tényleg oldódás… amikor már látod az utadat, a megoldást.

Most is nehezen találom a szavakat… mert mást jelent neked és mást jelent nekem. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy holnap már másként fogalmaznék. Mert holnapra én is más leszek.

A kimondott és leírt szó – ha akarjuk, ha nem – egy címke. Amint a homlokomra ragasztottad, azt kezded el figyelni, melyik kategóriába tartozom.

A Hellinger-terápiáról is az a véleményem, hogy nincsenek rá szavaim. Az átélt élményeket és az azóta tapasztalt változásokat nem tudom, de nem is akarom szavakba önteni, mert attól tartok, elveszne a varázslat.

Ezzel együtt mélységes tiszteletem azoké, akik a gondolataikat számunkra is élvezhető formába tudják önteni! Nagyon szeretek olvasni. Két katartikus élmény között az egyik legjobb időtöltés!

Sokszor menekültem a mesékhez, mert gyógyítottak. De hiába volt szimpatikus a rút kiskacsa elmélete, mert néha magam is elhittem, hogy nem a megfelelő családba születtem, és belőlem is gyönyörű hattyú lesz egyszer… De mi van akkor, ha én abban a történetben nem a kiskacsa vagyok, hanem a kacsamama, egy másik hattyú, vagy akár a víz, ami tükörré változva megmutatja az igazi valónkat?!

Semmit nem bántam meg, semmit nem veszítettem. Visszanézve: az egész életem, minden döntésem tanulság volt. Persze… ha én is újra kezdhetném, sok mindent másként tennék. (Még) többet nevetnék, táncolnék, énekelnék, őszintén szeretnék , minden igyekezetemmel önmagam lennék… és tanulnék, tanulnék, tanulnék. Nyelveket, más értékeket, szeretni önmagam és magamon keresztül a világot, megnyílni és befogadni, megtapasztalni a bizalmat. Tanulni sírást és nevetést, felszabadítani az elfojtott vágyakat, rácsodálkozni a múló pillanatra.

Csak az számít, hogy látom-e már a pillangó-énemet a hernyóban…

A jelenben élek. Már nem tart fogva a múlt, nem rettentenek árnyai.

Az egyetlen tiszta szó a szívem hangja. Az egyetlen járható út a szeretet. Az a szeretet, amelyik tőlem indul és hozzám tér vissza. Ilyenkor nincs félelem, nincs fájdalom. Nem tudok rossz lenni. Nem tudok másokat megbántani. A mosolyom őszinte, a lelkem derűs. A világ, amelyről álmodtam, szelíden fogad. Félelmeim a szebbik arcukat mutatják, majd lassan a múltba vesznek.

Már tudok adni, mert van miből.

Visszajöttem, mert van miért.

Köszönöm, jól vagyok!