Varoszoba.hu » Kathleen

Újra én

Kathleen — Tue, 05 Nov 2019 14:34:51 +0000

Sziasztok, év elejen írtam le a sztorim, gondoltam itt az ideje újra megosztani a problemákat, ha mással nem is, legalább itt. Szóval akkor eleg mélyen voltam, nem voltak barátaim, rossz kapcsolatom volt a családommal is. A jó hír, hogy lett egy barátom, akivel mindent meg tudok beszélni. Nyár elején ismertem meg, nagyon jó barátok lettünk azóta, majdnem mindent meg tudok beszélni vele, bár a bizalmam még nem teljes, de ez nem az ő hibája. Sajnos a családommal tobábbra sem jó a kapcsolatom, felhagytam a pszichiáterhez járással, és már nem szedek gyógyszereket, emiatt eleg komoly a hangulatingadozásom. Az iskolában sem teljesítek túl jól, leblokkolok ha mondanom kell valamit órán. Elég keveset alszom a sok szorongás miatt, hogy vajon melyik órán fog megalázni egy tanár, ha nem tudok válaszolni. Szóval azt hiszem történtek rossz és jó dolgok is, de a legnagyobb változás az életemben az, hogy a gyógyulás útjára léptem. Régen eljátszottam a halál gondolatával, és most ugyan csak annak az egy barátomnak köszönhetően, de már nem szoktam arra gondolni hogy nem kellek senkinek. Azt hiszem, ez most kompenzálni tudja azt a sok rosszat, ami történik.

16/L

Pánik

Kathleen — Tue, 05 Feb 2019 18:18:47 +0000

Sziasztok 16 éves lány vagyok. Azt hiszem ideje hogy valakivel/valakikkel megosszam a történetem.

10 éves voltam, mikor depressziósnak nyílvánitottak az orvosok. 14-15 éves koromra nagyjából kilábaltam belőle, ám ekkor elkezdtek pánikrohamok gyötörni. Az iskolából néha haza is küldtek mikor ott tört rám. De előfordult vonaton is. Szóval tömeges helyeken, hogy mindenki lássa a szerencsétlenségem. Úgy fél éve elmentem egy pszichiáterhez, aki kis idő után megállapította h bipoláris vagyok és valóban pánikbeteg is. Kaptam egy csomó gyógyszert úgyh tök szuper most azokon élek. Ez lennék én:)

Én

Kathleen — Sat, 05 Jan 2019 19:50:24 +0000

Sziasztok! 15 éves vagyok 3 éve depressziós. Legalábbis az orvosok szerint. A történetem elég egyszerű. Elvált szülők, apámat nem érdeklem. Persze az elején tartottam apámmal a kapcsolatot, csak aztán elkezdett verni. Egyszer az iskolában is meglátogatott, ahol aztán az egész osztály előtt vesztünk össze és akkorát kaptam, hogy csodálom, hogy nem tört el az arccsontom. Általános iskolában bántottak, most már nincsenek barátaim. Nem érzem magam fontosnak, állandóan veszekszek anyukámmal. 12 évesen kezdtem azt érezni hogy nem kellek senkinek, ekkor kezdtem önpusztításba. Nem ettem, nem aludtam és bántottam magam. Mostanra 2 sikertelen öngyilkossági kísérletem volt. Mikor ezt anyám észrevette, elvitt pszichológushoz, akit nagyon utáltam, úgyhogy otthagytam. Kívülállónak érzem magam az egész világban, nincs kivel megbeszéljem a problémáim. Senki sincs akiért megérné itt maradnom.