Nagyon nehéz volt az elszakadás otthonról és felköltözni Pestre, mert mindig is szerettem a szülői ház biztonságát!Eleinte azt vettem észre, hogy nagyon nehezen viselem az utazásokat,a buszon szorongani kezdtem,majd később egyre rosszabb lett.Mindennap hányingerrel, olykor hányással  is küzdöttem.Kezelésről kezelésre jártam, mindenki szerint gyomorsav okozhatta,ezért kaptam rá gyógyszereket,amik sajnos semmit sem használtak.

A főiskolai napokat márcsak deadelonnal bírtam ki.Nagyban nehezítette a dolgom, hogy vadidegen környezetbe kerültem, ahol senkire sem számíthattam vagy mondhattam volna el mi is a bajom.Aztán már annyira rosszul voltam napközben, hogy nem tudtam bejárni az előadásokra sem,nem sikerültek a zh-im.Éjszakákat töltöttem álmatlanul vagy rohangálva a wcre, ha hánynom kellett.Próbálkoztam pszichológusokat keresni,akik tudnának segíteni, de annyira drága lett volna minden kezelés,inkább feladtam,mert nem volt rá pénzem.Borzasztóan lefogytam,majdnem 10 kg.Már annyira rosszul voltam mindennap, hogy passziváltatnom kellett magam a főiskolán és szüleim hazahoztak vizsgaidőszakra.Szinte az első héten elmúltak otthon a tüneteim,most hogy lassan vissza kell mennem újra előjöttek.

Éjszakai fulladások,légszomj,hányinger,félelemérzet.Azon az éjszakán fogtam magam és beültem az internet elé, hogy megkeressem tüneteim alapján mi bajom lehet.Ott találtam, hogy pánikbetegség.Elmentem vele orvoshoz elmondtam, hogy mit találtam,mik a tüneteim.Kaptam frontint,amit most is szedek, valamivel jobban érzem magam, de folyamatossan rettegek, hogy vissza kell mennem,pedig akarom és szeretem is,de nem bírom ki újra ezt a tortúrát,viszont, ha emiatt feladom a főiskolát mi lesz velem egy érettségivel?Anyukám is mondta, hogy nem haragszanak meg, ha abbahagyom, de akkor mihez kezdek,főleg a mai világban.Gondolkoztam azon is, hogy levelzőre megyek, de nem akarok elmenekülni előle, mert akkor később csak rosszabb lesz, ha nem tanulom meg kezelni.

Ami még rossz, hogy a párom úgyérzem nem ért meg engem.Évek óta együtt vagyunk mégis idegesíti, ha velem kell együtt utaznia a buszon vagy éjszaka rám jön a roham,felébresztem és érzem, hogy “jaj basszus nem igaz már megint” módon reagál.Azt mondja, hogy nagyon szeret, de ilyenkor sokszor elgondolkozom valóban?Nekem most biztosan nem tenne jót egy szakítás, hiszen már Ő is velem van Pesten,de mégis sokszor kínoz a gondolat, hogy nem érzem biztonságban magam vele.A főiskolán nem nagyon vannak barátaim, mert elég félénk lány vagyok és akikben megbíztam és azt hittem, hogy barátok lettünk hátba szúrtak, így már barátkozni sem merek inkább.

Jó lenne hozzám hasonló emberekkel beszélgetni,akik ismerik vagy átmentek ezen.

Nem  szeretnék életem végéig gyógyszert szedni.Újra azaz életvidám lány akarok lenni, akit a barátai a társaság bohócának tartottak és nem egy idegroncs.