Ami nekem segített:

- elfogatdtam, hogy ennek a betegségnek – genetikai okai lévén- szükséges eszköze a gyógyszer. A lehető legkevesebbet szedem be, az adag a kezdethez képest lényegesen csökkent. Jelenleg napi egy szem gyógyszer elegendő.

- nagyon sokat pihentem,

-olyan tevékenységeket végeztem, amelyek örömet okoztak: alkotó munkát (pl.:festés, rajzolás), sokat próbáltam a szabadban tartózkodni, könnyű fizikai munkát végezni (Pl. kertészkedés)

- amikor viszonylag jól éreztem magam, ha tehettem elutaztam csendes, nyugodt, szép környezetbe néha hetekre,

- rengeteg olyan dolgot műveltem, ami örömet okozott (persze igazán semminek nem tudtam örülni), pl: séta az erdőben, különböző játékok (társasjátékok, tollaslabda )

- az állatok, és gyerekek társasága érezhetően gyógyított

- ha a férjem, vagy a barátaim meghallgattak (jelzem ez órákig tartott, becsülöm a türelmüket)

- ha volt, vagy jelenleg is depressziós betgekkel beszélgettem (jó volt érezni, hogy nem vagyok egyedül)

- szembe kellett néznem a betegség természetével, sokat olvastam róla, az ismeret segített abban, hogy helyére kerüljenek a dolgok. Szembesültem azzal, hogy “hajmeresztő” dolgaim a betegség természetéből adódnak, nem önmagamtól vagyok olyan elvetemült, hogy rátámadok másokra, vagy öngyilkosságot próbálok elkövetni. Mintegy felszabadultam az önvád rettentő súlya alól.

- elfogadtam a korlátaim, hogy szinte semmire sem vagyok alkalmas, de hittem, és kerestem a megoldást, a gyógyulást, hittem abban, hogy bár most csak teher vagyok a környezetem számára, de eljön az idő amikor mindez megváltozik

- a férjem és barátaim kitartó szeretete, támogatása, hisz ismertek már azelőtt, hogy “megbolondultam” volna, ők hittek a gyógyulásomban

- hívő ember vagyok, Isten segítsége nélkül azt hiszem feladtam volna a küzdelmet

Ami ártott:

-jószándékú, de tapasztalatlan emberek  tanácsa (ezt a betegséget nagyon kevesen ismerik, s inkább csak rontanak az ember állapotán, de azért akadnak, akik valóban tudnak segíteni!)

- szomorú, lehangoló történetek olvasása

- a gyógyszerek elhagyása (nem vagyok gyógyszerpárti – általában gyógyteákkal és természetes gyógymódokkal gyógyítom kissebb-nagyobb betegségeimet – de ebben az esetben meg vagyok győződve a gyógyszer nélkülözhetetlenségéről, mint ahogy ezt a szakemberek is állítják, hisz mint tudjuk genetikai tényezői vannak. A gyógyszer amit szedek sem nem antidepresszáns, sem nem nyugtató, hanem kifejezetten a bipoláris depresszióra alkalmazott ú.n. stabilizátor.  )

Nagyon lassan gyógyultam, ezt is nehéz volt elfogadnom. Nem napról-napra, csupán hónapról-hónapra. De az állandó ágybafekvéstől, öngyilkossági gondolatoktól, agressziótól, zavart tudatállapottól eljutottam a majdnem normális élethez. Ellátom a háztartást, folytatom főiskolai tanulmányaimat, és általában én biztatom a férjemet nehéz helyzetekben. Terveim és megvalósításuk örömet okoz, általában egész jó a kedvem, egyre több dolgot vagyok képes elvégzni, társaságba járni, és talán még boldog is vagyok:-) Tudom, hoszú lesz még az út, de CSODA az ami velem történt, és kívánom, hogy mások is tapasztalják meg újra azt az érzést, amikor az ember úgy érzi, hogy szeret élni.

Kívánom mindenkinek állapota jobbra fordulását! Szerettel: Léna