Nekem a Hepatitis B tipusal kell együtt élnem. Szintén véradó voltam, és nekem még a fáradságot sem vették, hogy értesítsenek, hogy vírus hordozó vagyok, csak amikor a következő alkalommal mentem “segítséget”nyujtani és a szokásos procedúrán átestem, akkor hivatott a professzor és ott közölte velem a tényeket. Mind ez 1985-ben történt.

Semmi konkrétumot nem közölt velem csak, hogy nem adhatok többet vért. Ennyiben is maradt a dolog, míg a férjem 1986-ban besárgult és vírusos májgyulladást diagnosztizáltak nála. Akkor közöltem az Infektológussal, hogy JA! nálam észlelték a vírust egy évvel ezelött. Akkor nézték meg a családomat, azaz a két pici gyerekemet is és kiderült, hogy ők is hepatitisB vírushordozók. Hogy konkrétan honnét szedtük össze a mai napig nem tudnak választ adni. Szexszuális úton a részemről kizártam, mert a férjem volt az első férfi az életemben, és ez forditva is igaz. Vérátömlesztésen nem esett át egyikünk sem. Ezek után el jártunk gondozásra egy darabig, de semmi érdemleges nem történt.

A házasságunk megromlott, válás lett a vége, de mégis együtt maradtunk, mert ezzel a “betegséggel” szinte lehetetlen új életet kezdeni. A gyerekeink felnőttek és szegényeknek a megaláztatások sorát kellett végig élniük. A lányom amikor párkapcsolatot alakított ki a fiúnak elmondta a problémáját és a lehetséges következményeket. A fiú vállalta. Született egy fiú unokám, de a korházban úgy bántak a lányommal mint aki leprás. A fiam szintén így járt, és mág sorolhatnám a sok negatívumot amit el kell viselnünk azóta is. Félek már orvoshoz menni mert bármilyen problémánk is van , nem igazán jó ha sok gyógyszert szedünk mert a májban felgyülemlett mérget nagyon nehéz kitisztítani.

Köszönöm hogy “meg halgattatok” és további szép napot kívánok. Andrea