Epekőmütétem december elején volt, a kórház nevét és a saját valódi nevemet nem irom le.

Aznap reggel mentem be a kórházba amikor is műtöttek…volna.DE hogy mért nem aznap műtöttek ,ennek történetét irom most le.

Én későn kelő vagyok igy elég nehezemre esett fél hétkor kelnem, el is késtem egy kicsit a kórházból, már szólitottak mikor még nem voltam benn. Természetesen éhgyomorra kellet menni az altatás miatt. Az éhezést én személy szerint elég nehezen tűröm, hogy nekem mért nehéz éheznem, mi váltja ki a félelmeimet és melyek azok, ezeket is leirom a könnyebb megértés kedvéért.

Mint itt korábban irtam én 2000-ben kaptam egy komoly forgó jellegű szédüléses rohamot. A tünetek alapján először azt hittem leesett a vércukrom mert hirtelen sárga karikák kezdtek ugrálni a szemem előtt, egyre több és több, végül semmit nem láttam. Bekaptam egy falat csokit de aztán már semmit nem látva csúsztam át az ágyra és beindult egy forgás, minden forgott a lámpa, a bútorok,a szivem ezerrel kalimpált a gyomrom jött föl. Iszonyú volt, azt hittem ott halok meg! Egy órán keresztül forgott minden mig ki nem jött a mentő és nem adtak be valami nyugtatót. Közben öklendeztem, stb. Bevittek a kórházba 1 hétig infúzión voltam, aztán még évekig szédültem. Egyensúlyideggyulladást állapitottak meg. De nem is ezt akartam leirni, hanem hogy a betegség leirásánál azt olvastam, hogy egy egyszerű vércukor leesés is kiválthat ilyen rohamot. Massziv pánikbeteg is lettem, és ha éhes lettem és hirtelen szédültem nagyon megijedtem hogy jön a roham, de ezt valószinűleg csak a pánikbetegségem miatt éreztem igy. Nem vagyok egy zabálógép, nem eszem sokat és gyakran sem tehát, csak az éhezéstől tartok a fentiek miatt. (Megjegyzem nemrég mondta egy orvos hogy a pánikbetegeknél minden “másképp zajlik”.)

Ezért általában kis kekszet mindig tartottam magamnál.

A műtét napján 11 kor már kezdtem “félni.” A nővér, megvizsgálta a vércukor szintemet és közölte hogy tökéletes. Viszont a vérnyomásom alaposan felugrott, azt mondta mert “hergelem” magam a műtét miatt. Egyre lassabban teltek a percek.

12 óra és még mindig nem jöttek értem. Kezdtem magam furcsán érezni. És persze egyre idegesebb lettem, hiszen a szobatársamat már másfél órája elvitték a műtőbe.

“Ma már biztos nem kerül rám a sor”-és vágyakozva gondoltam egy darab kekszre.

Fél egykor éreztem hogy türőképességem határához értem, egy keksszel a kezemben fenyegetően sétáltam a nővérek felé és kérdezgettem, vajon ma még műtenek, vagy ehetek?? Semmi határozott válasz, várjam meg a vizitet majd akkor közlik.

Hát én már nem birom ki a vizitig mintha máris szédülnék.!!!! vagy csak a pánik?

Mit képzelnek ezek nem vagyok én Gandhi, meddig éheztetnek még? Egyre dühösebben fortyogtam magamban majd  1 óra körül nem birtam tovább-valamint féltem egy esetleges rosszulléttől, szédüléses rohamtól -és ördögi vigyorral az arcomon megettem 3 db kekszet és ittam rá 2 korty vizet.!!! Mondanom sem kell ahogy lenyeltem lépett be a műtős hogy “na jöjjön”.” Hát ….ööö…izé…most ettem”-feleltem mire a műtös eltünt. Hallottam ahogy telefonál: “Kovács Józsefné beebédelt…” (Hát ha 3 db keksz azt jelenti….?)

Nnnna kitört a forradalom a kórházban! Először a nővér rohant le: “Mit képzelek én most egy egész orvosi team vár rám hiába a műtőben, leszoktak szólni ha aznap nincs több műtét, stb.stb.(Persze ezt nem mondta mikor kérdeztem előtte) Majd megjelent a kis vizitáló csapat és ugy néztek rám mint kertész a hernyóra, “evett műtét előtt..” suttogták egymásnak. Kisvártatva megjelent az orvosom is és nagyon dühösen közölte: “most borul az egész műtéti beosztásuk, naponta 6 műtétre van 2 orvos annyit dolgoznak és most én milyen jogon veszem el a helyet és az időt egy holnapi műtétestől…stb “Majd feldultan elrohant. Még egy utolsó megvető pillantással mindenki elviharzott, nem szólva hozzám 1 szót sem.

Na most mi lesz? Mikor műtenek ha egyáltalán műtenek mert jövőre már fizetni kell egy ilyen műtétért közölte az egyik orvos. Legszivesebben összecsomagoltam volna és hazamentem volna. Annyi dolgom lenne, ráér még ez az epekő…keresek 1 másik kórházat…igy füstölögtem magamban. De megszólalt egy másik hang is: Hülye vagy? Minden lelet megvan, benn vagy, most kezdenél egy ujabb torturát egy másik kórházban, mikor kész élet-halál harc folyik már 1 kórházi helyért is??? Ha már itt vagy biztos megműtenek…

Ez utóbbi hang meggyőzött, de gondoltam valamit tenni kéne igy összeszedtem magam és fél óra múlva bementem az orvosom szobájába. Azaz pont jött ki: “Elnézést kérek, nem gondoltam volna hogy ekkora baj lesz… de ha holnap is délig nem ehetek…”. és ezzel elsirtam magam. Ez hatott, az orvos igy szólt: “Na jól van nem haragszom én magára de egy kis önfegyelmet elvárunk, a betegektől, nem értem mért nem lehet kibirni fél napot evés nélkül..stb. Na menjen vissza a szobájába és maradjon éhgyomorra”  Na már megint kezdik, gondoltam és vissza siettem.

Nos ma már ettem ezt a pár kekszet, holnap műtenek, akkor még ehetek, elvégre tegnap is vacsoráztam.

Igy aztán miután nem hoztak vacsorát, odamentem a növérekhez és kérdeztem hogy nem kapok vacsorát?

“Vacsoráááát ??? Hogyisne, holnap műtik nem ehet csak folyadék, sok folyadék”-közölte ellentmondást nem tűrően egy szigorú termetes fiatal ápoló leányzó. Na persze tudják hogy én vagyok a “bezabálós” és most bosszut állnak.

Ez bosszú, biztos ehetnék, gondoltam .Végül az esti vizitkor megkérdeztem az orvost vacsorázhatok -e mire igennel felelt. “Ehet????!!!” Kapta fel a fejét a kövérkés leányzó aki előtte nagyon tiltotta és még az orvossal is leállt vitatkozni meglepetésében! Nem, ha holnap műtik. DE EHET! -felelte a jóindulattal megáldott orvos és én boldogan elmajszoltam 2 db zsemlyét majd elaludtam. Másnap már reggel 9 kor, másodikként (!) vittek a műtőbe,biztos gondolták jobb lessz ha minél előbb  visznek mielőtt megint “bezabálok.”

A műtét utáni vizitkor több alkalommal is megkérdezte az egyik jó kedvű orvos hogy “nem éhes?” és közben halvány mosoly bujkált az arcán: “mert ezek az epekövesek olyan étkesek” jegyezte még meg távozóban.

Na persze tudják is ök mennyi borzalmon mentem keresztül 2000 áprilisában…..Remélem soha többet nem jön elő az a roham….

Nos ennyi, amit szerettem volna megosztani önökkel.

Nemrég laparoszkópos epeműtétem volt,kivettek két jól fejlett epekövet és eltávolitották az epehólyagot is.

A varrratok kivételénél lányos zavaromban elfelejtettem megkérdezni amit szerettem volna .Most akkor temelődik epe ezek után és hová kerül ha igen?

Az orvos azt mondta műtét uán többet nem kell diétáznom.A szomszég meg azt hogy életem végéig diétáznom kell,és ő nehezen emészt, gyakran hány.Most akkor melyik lesz? Egy beteg meg azt mondta a kórházban hogy

az epe szerepét ilyenkor átveszi a gyomor,mármint több gyomorsav termelődik az emésztés segitésére.

Ugyhogy végképp nem tudom kinek higgyek.

Én még 2000-ben kaptam 1 szédüléses rohamot de ez 1 órás volt, amig ki nem jött a mentő és nem kaptam nyugtatókat. Olyan hirtelen jött, egyszercsak sárga karikák kezdtek ugrálni a szemem előtt egyre több és több végül nem láttam semmit, négykézláb csúsztam át az ágyra és megindult a lámpa, a bútorok minden forgott balról jobbra mintha egy körhintán ülnék csak épp nem tudok leszállni! Közben 5 percenként öklendeztem mert nem volt mit hánynom. Azt hittem ott halok meg. Jó hogy ott volt a volt férjem aki kihivta a mentőket. 1 hétig kórházban feküldtem, notropilt, infúziókat kaptam, CT-t csináltak stb. 1 hét után tudtam felkelni szédelegve, de itthon még 2 hétig feküdtem. Mikor először lementem a sarki közértbe olyan kacsázva mentem mint aki részeg. Notropilt szedtem, de kiderült hogy nem elég ideig és mennyiségben. 1 hónap is eltelt mire Szirmai doktornőhöz betudtam menni egyensúlyvizsgálatra. Egyensúlyideggyulladást állapitottak meg.

Dolgozni egyáltalán nem tudtam. Sokat feküdtem, mert délutánra estére már mindig szédültem -Ez igy ment évekig, ha front volt, ha fáradt voltam, ha nem aludtam ki magam, ha ideges voltam, vagy menstruációkor rögtön kezdödött a szédülés. Bár enyhébb formában és nem forgó jelleggel.

Félig meddig leszázalékoltak pár évre. Fele annyit birtam fizikailag és szellemileg is mint azelőtt. Az életem 5 évre tönkre tette ez a súlyos betegség. Massziv pánikbetegséget kaptam mert ha kezdődőtt rögtön féltem hogy jön a roham, azért antidepresszánsokat és nyugtatókat szedtem és ma is csak kevesebbet. Közben strummával is műtöttek és pokolian féltem az altatástól a szédüléses betegségem miatt. A nyáron megint elkezdtem szédülni fejmozgatáskor, nagyon megijedtem, mert nem tudtam az okát. DE valószinűleg huzatot kapott a fülem és egy picit begyulladt ez okozhatta, de 2 nap után elmúlt. Néha olyat érzek fekvés közben mint egy hirtelen zuhanás szerü szédülés de csak 1 másodpercre de heves szivdobogás is kiséri nagyon ijesztő, nem tudom mi lehet. Betasercet és frontint, ataraxot szedtem évekig. Egy pszihiáter felirt egy rexetin nevü antidepresszáns amitől szinte teljesen jól lettem és nem szédültem, valószinűleg a későbbi szédülések már a depressziótol vagyis a pánikbetegségtől alakultak ki. Szóval ez egy nagyon rossz és komoly betegség nehéz belőle kigyógyulni, mert mikor már azt hittem teljesen jól vagyok, újra jött és soha nem lehetett tudni mikor és mitől. Kb. szerintem a pánikbetegség sem gyógyitható teljesen, mert ha nincs olyan esemény teljesen tünetmentes az ember (és igy azt hiszi meggyógyult) de egy váratlan élethelyzet, rossz esemény ismét kihozhatja. Én évekig jártam az orvosokat, azért irom hogy ne törödjenek bele az ártalmatlan betegség jelzőbe mert az orvosok sokszor elbagatellizálják, elvégre nem ők szenvednek.