Varoszoba.hu » miss-vader

elviselhetetlen

miss-vader — Fri, 29 May 2015 14:07:13 +0000

A mai nap jól kezdődött, hatkor keltem, előtte már éber voltam, gondoltam, dolgozzak-e az íráson éjjel, hajnalban, nem tudom, de tele voltam energiával. Aludni is alig bírtam. Hattól fent vagyok, a nap csodásan sütkérezett rajtam, másokon, ez kellemmel telített, Drágámmal jót mulattunk a villamoson. Délután kipukkadt minden szép, jött a deprimált érzés, ami mára megszokottá vált. Tegnap injekcióra mentem a házi orvoshoz; megkérdezte, milyen, melyik állapotban vagyok, mondtam, most rossz. Ma ugyanaz tért vissza. Neki próbálom a jobbik oldalt mutatni, de egy ponton túl nem megy, jönnek a hangok – ma azt akarták, tegyem fel a kezem, mint feleletnél, nem engedelmeskedtem, magamhoz tértem. Furcsa a bizonyos ‘én’ és ‘magam’-ban beszélni. Nem akarom, hogy így lásson, deprimáltan. Nem tudok ellen tenni, mert jön, lecsap.

Ti, bipoláriosk mit tesztek, szedtek? Már kezdem érteni ezt a betegséget, és egy csöpp jó sincs benne.

Ti is merengtek a halálon? én csupán félek.

emékszem anyukám arcára

miss-vader — Fri, 22 May 2015 05:36:07 +0000

Rettentő kínban szenderültem álomba, több órát fetrengtem. Elaludtam nehezen, és azt álmodtam, hogy találkoztam idea-anyukámmal. Az anya, aki annak idején kedves volt, mára megtagad és elfordul tőlem. Egy kórházi lépcsőfordulóban láttam meg. Utána kiáltottam, hé, ide figyelj! egy kerekesszékből. Figyelt ő, de csak ennyi volt. Így ma, a valóságban emlékszem szép metszésű arcára.

Felébredtem, majd újra vissza, folytatódott. A szüleimmel csúnyán összekaptam, azt mondta a biológiai, hogy ha elmegyek tőlük, soha többet nem mehetek vissza a szülői házba.

Felrohantam az emeletre, péntek volt, L.M.-et ott találtam, de várnom kellett. Leőrültöztek, elmebetegnek mondtak és hasonlóknak az ápolók. Végül kaptam egy Olazapine injekciót a hasamba, és tovább kellett várnom rá. Azt mondták, ez majd elaltat.

De végre emlékszem az arcára.

Azt gyűlölöm, ha elmebetegnek mondanak. Ehhez csak betegnek van joga. Normál, utcaember ne mondja, mert felrúgom, mint a arab-asz…

egyedül az elviselhetetlen, hogy semmi sem elviselhetetlen

miss-vader — Mon, 18 May 2015 17:18:23 +0000

Nyitottam borderline-nal, lettem skizofrén és egyebek, ilyen-olyan depresszió, most mániásra váltott. Azt hittem, hogy a borderline a legek legebbike, de korántsem. A zárton az érzelmileg labilis személyiségzavart más néven ‘hisztinek’ hívják. Jozef Attila, kérem, hisztis volt, amibe bele is halt, akkor mégis csak van jelentősége. A pszichológusok csak gügye tanácsokat tudtak adni, bennük nem bízom már, bár van időpontom. Pár napja deprimáltság, most mániás. Über alles – érzet, mindenre képesnek lenni. Alvásigény majdnem nulla, apám dühöngött ma pirkadatkor, mit lomolok ilyen korán. Az ellentétet depórohamnak hívom. Akkor kell a szuri, izomlazítás, effélék miatt. A gond az, hogy rémesen egyed magam érzek. Hasonlót keresni, hasonló betegeket? Ez olyan topikus, semmis. Csak barátot keresek, lány vagy fiút, aki osztozik a derült és borús, delirált vagy józan napokban. Delírium, ugye halluk, józan napok? Olyan is van? Hogy nem akarom felmetélni magam karomat, lábam, nem vágyódom alulról szagolni… sőt, az se baj, ha felebarátunknak van ízlése meg, teszem fel, véleménye. Bennünk általában közös az izolálódás. Ezért is fontos lenne.