Hogy is kezdődöt az egész? Kezdet: Régen óvodás koromig sovány voltam. Ahogy iskolában kerültem, kezdtem elhízni. Teltek az évek, egyre jobban híztam és nem érdekelt, hogy mások mit mondanak rólam. 15 évesen 85kg voltam és átkerültem egy középiskolába. Ekkor kezdődtek a problémák. Olyan osztályban kerültem, ahol mindenki sovány volt és jól öltözött. Iskolában az első napban egyből belém kötöttek, hogy nézek ki.  mert elég szegényesen öltözkedtem. Le “dagadt paraszt”-oztak, minden félének elhordtak és ettől kezdve minden nap kaptam megjegyzéseket a súlyomról. Még a tanárok is tettek megjegyzéseket, másik osztályokból is belém kötöttek. Hiában szóltam a szüleimnek hogy el akarok menni az iskolából, ők lesz@rtak mert apám alkoholista volt, lesz@rt minket, anyám pedig napi programja kávé, cigi, csavargás volt, ő is lesz@rt minket. Állandó voltak veszekedések, verekedések otthon. Többször is. Apám annyira részeg volt meg agresszív, hogy ki kellet menekülni a lakásból. Egész éjjel utcán sétáltuk és úgy mentük be az iskolába. 16-dik születésnapomom elhatároztam, hogy lefogyok, mert be akartam másoknak bizonyítani, hogy én is tudok sovány lenni. Akkor soványan senki nem fog beszólogatni nekem. Úgy kezdtem el, hogy vettem magamnak hashajtó teát meg fogyókurás kapszulát. Elkezdtem fogyokurázni: Minden nap tornáztam, keveset ettem, hashajtót ittam/szedtem. Ahogy fogytam, kaptam ismerősöktől dícséretet, hogy sokat fogytam, ettől még több önbizalmam lett és tovább folytattam a fogyokúrát.

Akkor kezdek a problémák jönni: mikor többször is valahány kg-nál megállt a sulyom és napokig nem tudtam fogyni. Amitől egyre elkeseredet lettem és egyre többet tornáztam, egyre többet szedtem a hashajtókat,egyre kevesebbet ettem. Hiában fogytam sokat, akkor is kövérnek láttam magam. És az emberek is furcsán néztek rám. Odáig süllyedtem le, hogy egész nap tornáztam, víz helyett napi 2liter hashajtó teákat ittam, 3 napig semmit nem ettem utána egy darab almát ettem és újra 3 napig semmit nem ettem, napi 5db fogyokúrás kapszulákat vettem be. Ahol étel szagot éreztem akkor nem vettem levegőt, mert attól féltem, hogy étel szagtól hízni fogok. Számomra mindenki gonosz volt. Az volt már a célom, hogy egyre még többet foggyak. Eljött a szeptember iskola kezdése akkor voltam 37 kg és annyi kilósan is kövérnek láttam magamat és fogyni akartam még. Sosem felejtem el amikor beléptem tök soványan és akik engemet csúfoltak, mind meglepett arccal bámultak rám. Abban a pillanatban azt hittem, hogy végre senki nem fog cikizni. De tévedtem. Iskolából kilépve egyből belém kötöttek, hogy milyen drogot szívok, egyik gyerek ezt mondta:Mi van dagadt paraszt, eladtad a sertés zsírodat drogokért? Akkor egy világ dőlt össze bennem. Amikor haza értem, az egy helyik védőnő volt ott, meg a szüleim. Elmondták nekem, hogy el kell mennem egy kórházba, mert túl sovány vagyok. El is mentük egy Vadaskert korházba, ahol elmondtam büszkén egy orvosnak, hogy 85kg-ról 37kg-ra fogytam és szeretnék még többet fogyni.Igenis 37kg-an is kövérnek látom magamat. Aznap bent is tarottak a korházban. Napi ötször adtak enni, abból kettő valamilyen turmixot volt. Evés után fél óráig ott kellet ülni, tilos volt tornázni. De ennek ellenére titokban tornáztam, amikor az ápolók nem néztek rám. Valahogy rájöttek, hogy tornázok este, ezért gyógyszert adtak nekem hogy aludjak tőle.De azokat mindig kiköptem és végigtornásztam az egész estét. Az volt a legrosszabb, mikor enni kellett. Akkor mindig rámjött a bűntudat, amiért el is sírtam magam. Valahogy egy hónap után elmúlt a bűntudat érzése. Kórházban sikerült orvosoknak azt elérni hogy 48kg-ra híztam és úgy engedtek el. Elmodták, hogy minimum 45kg lehetek. És jöttek a kontrollok. Úgy oldottam meg, hogy mikor másnap kontroll volt, akkor addig ettem amig 45kg-ot elértem.Ahogy vége lett a kontrollnak, egyből elkezdtem fogyókurázni és tornázni. 18 éves koromig csináltam és végül felnőtt pszichiátriára kellet járnom. Ott meg nem érdekeltek senkit, hogy hány kilós vagyok. 19 éves koromban gyógyultam ki a betegségből. Hát ennyi lenne a történetem.

Hogy is kezdődöt az egész:December közepén egyik éjjel egész éjjel nem tudtam aludni. Reggel gondoltam magamban: ááá biztos a sok kajától nem tudtam aludni. Következő éjjel hajnali 3 felé aludtam el és reggel 7-kor keltem. Akkor elmentem a patikába és vettem gyógynövényes altatót, hátha segít. Este bevettem és nem történt semm,i ugyanúgy hajnali 3 felé aludtam el és 6-kor keltem. Akkor gondoltam, hogy duplán veszem be. Így ment pár hétig. Hiában vettem be több altatót, akkor sem tudtam elaludni. 4 óránál kevesebbet aludtam, minden nap rám jött a sírás. Járt az eszem mindenfélén, pánikrohamaim voltak, halál félelmeim voltak. Probáltam nem gondolni semmire, de nem sikerült. Csakis hajnali 3 felé aludtam el, reggel 6/7-kor keltem fel. Napközben fáradt voltam, semmilyen életkedvem sem volt. Végül elmentem egy pszichiátriára. 2 órát vártam, hogy sorra kerüljek. Elmondtam az orvosnak, hogy mi bajom van. Kiírt nekem egy gyógyszert, csak azzal az volt a gond, hogy egész környékem sehol nem kaptam olyat. Mindig ezt mondták:sajnos nincsen olyan, rendelni kell- Az lett a vége, hogy nem tudták megrendelni. És utána eltelt párhét, addigra idegileg kivoltam. Végül egy helyen lehetett kapni. De oda az anyámat küldtem el. Amikor elolvastam a betegtájékoztatót, megijedtem tőle. Az volt oda írva, hogy szkizofrénia. Gondoltam magamban: Uristen én nem vagyok az!!! Fel is hívtam az orvost, hogy nem vagyok szkizofrén. Orvosom megnyugatott, hogy nyugodtam vegyem be a gyógyszert. Végül este bevettem és elmúlt az alvászavarom. Újra tudok rendesen aludni.

Ime az én történetem:Lassan 1,5 éve munkanélküli vagyok!.Pénzem nincsen semmire.Szüleim nyugdíjából élek velük ők nagyon betegek.Mindenap erről szól életem felkellek megnézem neten összes álláskereső oldalt hátha van munka.Ha találok elküldöm önéletrajzomat vagy elmegyek oda mindig az a válasz hogy nem kellesz.Összes létező munka helyre elküldtem az önéletrajzomat és semilyen választ nem kaptam.Útobbi három hónap ebből állt nekem már minden nap sírtam,öngyilkosságra gondoltam hogy milyen jó lesz a halál akkor minden megfog oldani.Egyik nap annyira elvoltam keseredve hogy felakartam vagdosni az ereimet és már néztem a késeket melyikkel csináljam.De akkor pont haza jött az anyám és meglátta mit csinálok.Azonal egy orvoshoz vitt engemet.Ott elbeszélgettem megmondtam hogy megfogom csinálni az öngyilkosságot csak idő kérdése.Erre kiírt nekem erős nyugtatót,antidepresszáns gyógyszert. Megállapította, hogy depressziós vagyok. Majd 3 hét múlva menjek vissza hozzá. 1,5 év után egyik hétfön egyszer csak kaptam egyik munkahelyről e-mailt, hogy menjek oda szombatra 19:00 órakor. Akkor annyira boldog voltam, hogy végre mindennapos önéletrajz küldözgetés után 1,5 év után végre kaptam egy választ.Szintem az volt az egyetlen reményem ha felvesznek akkor HappyEnd lesz vagy nem vesznek fel akkor öngyilkos leszek. Eljött a nagy nap és elmentem oda. Ott meg azt monták nekem, hogy felvettek már embereket és miért nem jöttem korábban ide. Akkor annyira el voltam keseredve, csalodott voltam, gyülölet volt bennem, egyszerüen szavakban nem lehet leírni azt a érzést. Aznap este bánatomban bevettem 100 db nyugatót,60 db antidepresszáns, ráittam fél liter vodkát meg három kicsi konyakot és lefeküdtem aludni.Utána korházban ébrettem fel.Ott kiderült hogy 2 napig kómában feküdtem és kimosták a gyomromat.Ottani pszichiáter/pszichológus(már nem emlékszem hogy mi volt ő) orvossal elbeszélgettem vele.És átszállítottak az egyik pszichiátria korházban.1 hónapig voltam ott.Ott is megállapították hogy depressziós vagyok és kaptamrá gyógyszert.Azóta eltelt két hét és otthoni körülmény között újból elöjött hogy mindennap öngyilkosságra gondolok.Egyszerüen nincsen nekem már jövőm(mert tudom elöre jövőtt:bármikor hajléktalan lehetek).Következő öngyilkosság már idő kérdése és megfogom csinálni újból, de mostani begyógyszerezve közeli folyóban fojtom magam.Így meg senki nem fog rám találni.