Elsősorban tanácsra lenne szükségem azért fordulok a közösséghez.

28 éves nő vagyok, és nagyon bánt ,hogy igazándiból ki vagyok mit akarok. Jó vagyok vagy rossz.

Az se hogy ez normális vagy se. Ez hogy így érzek mindenre kihat, nincs normális sőt nem is volt normális párkapocsolatom se. Volt hosszutávú de csk gyötörtem az illetőt, ő borzasztó türelmes volt velem. Néha ok nélkül piszkáltam , mindig azt akartam érezze bármikor elveszithet. Mikor már sírt akkor megnyugodtam (igazán elsem akartam vesziteni , de kelleni se kellett)

A baj ha anyukámmal beszélek ,olyan vagyok mint ő. az a véleményem azt érzem azt szeretem. Ha barátnőmmel aki nagykanállal eszi az életet , felveszem a szokásait (vagyis nem teszem de ugy beszélek és gondolkodok mint ő)

Az érzem van egy pillanat amikor nyugodtságot és békét családot akarok, de ha jön valaki akkor persze már nem igy gondolom. Csak barátságot traktálok ( mert ugyse kellek neki mondom magamnak) igy jobb ha nem csalodok. De utálom ezt az érzést mert szeretetre öszinte érzésekre vágyok de én sem vagyok az magammal szembe se.

Ki vagyok én az “elképzelt ” kicsapongó vagy a nyugodt lány?

Hogy lehet ebből kikeveredni????

Valaki?