A lovakat lelövik, ha eltörik a lába.

Engem is lelőhetne valaki, meghalnék valaki helyett akinek családja és szép élete van.

Mert törött szívem, lelkem nem gyógyul, hiába olvastam mindenféle önsegítő könyveket, Agykontroll, Csernus, stb. Így minek éljek, ha boldog nem tudok lenni, és csak lehúzom mások kedvét? Mert felvidítani, meggyógyítani senki nem tud. Csak taposnak bele a ….

Tud valaki egy helyet, ahol a szomorú, reménytelen sorsú emberek nyugodtan élhetnek?

Ja, a híd alatt … csak idő kérdése és bármikor oda kerülhetek.

Mégsem adom fel, ha ez a JóIsten akarata, Jézus is szenvedett eleget.

ki mit dolgozik bipoláris depivel??? hogyan keressek így betegen annyit, hogy meg tudjak fizetni egy rendes albérletet? Hiába van jó végzettségem, szellemi irodai munkát meg a koncentrációs problémám, a rossz memóriám miatt – mert hibázok. Fizikai munkát a gerincem miatt nem bírok, mert meg is kellett volna műteni huzalokkal-csavarokkal megszüntetni a gerincívszakadást, csak nem volt rá pénzem. 
Legalább pozitív, hogy nem bénultam le, és viszonylag jól vagyok, csak nem emelhetek 2 kg-nál többet és csak itthon birom a takarítást, nagyobb méretekben nem menne, mert itthon is megfájdul mire végzek. Hostess munkát meg azért nem tudok, mert így hiperérzékeny szeretethiányos önértékelés-problémás bipolárisan nem tudok mindig jópofizni még gyógyszerrel sem. Pedig szeretnék tisztességes úton pénzt keresni, másképp képtelen lennék.

Most már 4 éve kénytelen vagyok újra anyáméknál lakni. Pedig 4 évvel ezelőttig volt normális felnőtt életem exemmel, saját otthonnal, kutyával – gyereket nem vállaltunk mert mindketten problémás családból származunk.. az utóbbi években viszont a gyógyszerek lazítottak a gondolkozásomon és akartam gyereket és hittem hogy lehet normális életem. De most már nem tudok párkapcsolatot se kialakítani, mert nem tudok bízni a pasikban. Meg magamban sem.

Bár végülis most is van választásom, nem muszáj anyám “nyakán” élnem: mehetnék a híd alá is …. végülis jön a jó idő… vagy barlangba. Mondjuk akkor már inkább legyalogolhatnék pár hét alatt – vagy nemtom mennyi lenne gyalog a görög vagy spanyol vagy olasz tengerpart, télire meg még délebbre, és inkább ott csövelni hogy ne fagyjak szét – ha már nincs más lehetőség… csak akkor hogyan szednék gyógyszert?..

Lenne ötletetek?

4 év után ismét bipoláris depis hullámvölgyben vagyok. Eddig reménykedtem, hogy ha mindent helyrehozok az életemben, még minden jó lesz és talán nem lesz szükségem gyógyszerre.
Mostanra elfogadtam nagy nehezen, hogy tényleg beteg vagyok és sajnos tényleg szednem kell gyógyszert.

Nem sikerült a 4 év alatt újra önálló életet kialakítanom (úgy mint 10 évvel ezelőtt, amikor 6 évig éltem külön háztartásban az exemmel).
Hiába volt munkám az utóbbi pár évben, nem kerestem annyit, hogy albérletbe tudtam volna költözni, így 30 éves fejjel továbbra is kénytelen vagyok anyukámék jószívű segítségére támaszkodni.
Ez nagyon lehúzza az önbecsülésemet, (ami egyébként is padlón van, mert 30 éves fejjel nincs se párom, se gyerekem). Valószínűleg részben emiatt sem tudtam új rendes párkapcsolatot kialakítani többszöri próbálkozásra sem.

Most megint munkát keresek. És továbbra is remélem, hogy képes leszek majd albérletet is megfizetni.
Talán akkor majd ha rendben lesz az önbecsülésem, remélem meg fogok tudni bízni az új páromban.
De van még valami ami visszatart.. éppen a gyógyszer. Mert ettől betegen születhet a gyerek – ha a védekezés ellenére is becsúszna. Erre a kezelőorvosom figyelmeztetett.

Van esetleg valaki, akinek van ötlete, mi lehetne a megoldás erre a problémára?
Hogy gyógyszer szedés mellett nem ajánlatos gyereket szülni – ha esetleg olyan jó párkapcsolatom lenne és úgy döntenénk, vagy ha becsúszna és nem akarnánk elvetetni..?

Én már arra is gondoltam, hogy meddővé tevő műtétet csináltatok, de azt 35 éves kor alatt nem vállalja a nőgyógyász. Mert egyébként sem tartom magam alkalmasnak anyának, bármennyire szeretnék is saját családot. De akkor legalább párom lehetne, és nem kellene azon aggódnom, hogy szegény gyerekem betegen születne és hogy milyen anya lennék…

Nálam nem rég állapítottak meg bipoláris depressziót. Addig próbáltam
normálisan élni, annak ellenére hogy sokszor úgy éreztem, valami nincs rendben velem. Mégis azt hittem ha nagyon akarom, bármire képes vagyok.
Néhány éve még 3 gyereket akartam, nagy, boldog családot.

Mindig is szeretethiányos voltam és még mindig az vagyok valamennyire,
de tudom, anyu minden tőle telhetőt megtett értem. És apu is, meg a nagyszüleim.
Életre szóló párkapcsolatot akartam, mint ahogy a nagyszüleim éltek.

Legkomolyabb kapcsolatom pasival 5 évig tartott, együtt is éltünk, igazi
se vele-se nélküle kapcsolat volt. Csodálatos, de a végén szörnyű.
Addigra teljesen megromlott a kapcsolatunk és nem tudtuk
helyrehozni hiába próbáltuk. Addigra túl sok hibát követtünk el, hiába jöttünk rá mit hogyan kéne, már nem ment. A párkapcsolati krízis hozta elő a betegséget nálam, azóta van kezelve.

Már egy ideje gyógyszert szedek és mellette igyekszem pozitív irányba átprogramozni az agyam. Örülni annak amim van, pl anyuék, barátnőim, munkám, amit jobb napjaimon szeretek (a rosszabbakon kevésbé, de a mai világban, meg az én helyzetemben… hálásnak kell lennem, hogy viszonylag jó munkám van).

Én is művészlélek vagyok, sokmindent szeretek/szeretnék csinálni, de sokszor nincs kivel, mert már csak 3 barátnőm maradt meg nekem, azok közül akikkel kapcsolatba kerültem életem során. És nem mindig érnek rá amikor én ráérnék, és ők nem szeretnek pl strandolni, kirándulásra is ritkán tudom rávenni őket.
Sajnos már nem vagyok olyan ismerkedős, mint egy időben voltam…De hálás vagyok, hogy ők még vannak nekem, ők is rendes, dolgozó nők.

Még csak 28 leszek, belül mégis egy 50 éves reménytelen vénasszonynak érzem magam, érdekes hogy külsőre viszont fiatalabbnak lászom a koromnál. Bár ez utóbbi családi örökség, a gének.

Azért érzem időnként reménytelennek az életem, mert most már ott tartok, hogy nem merek családot alapítani,
félek nem tudnám a gyerekeimet kiegyensúlyozottan felnevelni, hogy boldog gyerekek és később boldog felnőttek legyenek  – Még ha lenne is férjem, akivel stabil szeretetteljes kapcsolatom lenne, és megfelelő anyagi körülményeim, és ha egészséges lennék.

Nehéz ezzel a betegséggel együtt élni, és főleg elfogadni, pozitívan felfogni.
De a hitem segít, az, hogy mindennek így kellett lennie. A karma
Talán majd a következő életemben valóra válik minden álmom
Addig pedig anyumért élek, utána pedig majd szeretnék újra kutyát és/vagy macskát,
imádom az állatokat. Egész jól meg is tudtam nevelni az állatkáimat amikor voltak.
Még később, úgy tervezem, ha egyik barátnőmmel se alakulna úgy hogy összeköltöznénk, akkor öregek otthonába költözöm majd,
hogy társaságban legyek.

Igyekszem a jelen szépségeinek örülni, mindennek amim van.
És próbálok egyensúlyban maradni. Most ez a célom. Erősödni, fejlődni.

Örülnék, ha valakinek segítenék az történetemmel, vagy ha reményt adhatnék.
Ezért írtam meg.