Tinédzser koromban kezdődőtt a szüleim elváltak és nem bírtam feldolgozni az apa hiányát depressziós lettem akkor kórházba is kerültem kaptam antidepresszást egy ideig elvoltam volt hogy a gyógyszert is letettem,körülbelül 5 éve kezdődött hogy pánikbeteg lettem elmentem az orvoshoz írt felgyógyszert de nem sokat ért, elmentem másik orvoshoz de akkor már depresziós is lettem,

Szóval most 2 féle antidepresszánst szedek plusz gyugtatót.

Dolgozok 3 műszakba ami sokat segít hogy ne hagytam el magamat meg a párom aki mellettem van ő tartja bennem a lelket!

Tudom hogy milyen nehéz vannak jó napjaim de vannak rosszak is! Most találtam ezt az oldalt és gondoltam leírom amit gondolok,minden fejben dől el nagyon sokat számít hogy állok hozzá a dolgokhoz! Most mondjuk rá elvagyok eljárok egyedül, kimozdulok, de néha Nagyon nagy erőt kell vennem magamon hogy ne hagyjam el magam,Sokat jelent a párom hozzám való hozzáállása ő nélküle már rég lesüllyedtem volna,mindig azt mondja nem szabad feladnom és ezt tartom észbe, köszönöm szépen hogy elolvastatok, nekem is jobb hogy leírtam pár mondatot! És soha ne adjátok föl!