Történetem arról szólna, hogy érzem, hogy bennem motoszkál, öljem meg magam. Jelenleg 16 éves fiú nemű gyerek vagyok. Nincsenek barátaim se ismerőseim. Szüleimnek soha se mondtam el hogy depressziós vagyok, mert az ő véleményük nem érdekel illetve apám Angliában dolgozik. Nem értek én semmihez se! Ezt úgy értem, hogy az ég világon semmihez se értek! Gyáva, szégyenlős, gyenge, ronda, csendes, maganba forduló ember vagyok. Elég sokat vagyok a számítógép előtt. Ott vannak úgymond barátok, de azok csak játszótársak egyéb számítógépes játékokon. Mindig irigyve nézem facebookon, hogy mindenkinek van barátnője, haverjai, van nekik életük. De nekem nincs, érzem. Irigykedve nézem unokabátyám életét akinek van barátnője, haverjai, mindehez ért én meg semmihez se. Többször is kapok egy rohamot, hogy tegyem már végre meg! Illetve már többször is hoztam a szobámba a kenyér vágó kést, de nem ment, hogy magam szúrjam. De ez így nem mehet már tovább!