Varoszoba.hu » OrokkeUton

Ablak

OrokkeUton — Wed, 12 Feb 2014 23:13:34 +0000

Fáj a fejem. Késő van már, feküdni kéne. Kikapcsolom a tvt már indulnék az ágyhoz de kinézek az ablak felé és a város esti fényei tetszenek, úgy hogy kinyitom az ablakot.
Szép a látvány, a 10.ról mindig szép. Aztán eszembe jut a napom és az a pánik szerű érzés ami egész nap bennem volt. Félek, és ahogy lenézek vonz a mélység. Istenem hányszor álltam már ilyen magasan. Egyre jobban félek. Eszembe jutnak régi dolgok és már rettegek. Pedig bevettem egy fél szem gyógyszert. Talán egészet kellet volna de mindegy már. Egyre jobban félek, de most már magamtól is. Nézek a mélybe és elképzelem ahogy zuhanok. Nem. Így nem halhatok meg. Nem akarom, nem ezért küzdöttem eddig. El kell jönnöm az ablaktól, mielőtt még hülye leszek. Szar nap volt de majd holnap jobb lesz. Visszalépek. Be kell csuknom az ablakot. De ha becsukom akkor melegem lesz éjszaka. Mindegy. Bekell csuknom az a biztos. Bekapcsolom a gépet hogy kiírjam magamból ezt, attól talán lenyugszom. És tényleg. Nem sokkal de egy picivel jobb. Talán csak egy kis pánik roham volt. Mindegy, nem tudom. Ideje feküdni, reggel kellni kellni.

Egy álomtól félni?

OrokkeUton — Wed, 08 Jan 2014 20:47:56 +0000

Volt egy időszak az életeben amikor félve vártam az alvást. Az egy dolog hogy nehezen tudtam elaludni, de még rosszabb várni mit hoz az alvás. Rémálmok, vagy épp álmomban kiabálni, alvajárás… Utáltam. Szégyelltem, pláne mikor már barátnő mellett történtek meg ezek.
Most az alvási gondok közül a rémálmok kezdtek újra kisérteni, és aggasztani.
Napok óta feszült vagyok, stresszes és ideges. A munkahelyi stressz, az állandó megfelelési és teljesítési kényszer…. kimerült vagyok, de mégsem tudok aludni, emiatt nyugtatóval alszom. De pár napja még gyógyszer nélkül feküdtem le.
Álmomban egy erdei úton sétáltam, ahol egyszercsak egy öreg ült az út mellett egy fa tövében, vele szemben egy hatalmas fénylő alagút szerű valami volt. Amikor megkérdeztem az öreget mi az, azt mondta, hogy ha belelépek akkor meghalok és mindennek vége. Én szinte habozás nélkül a fénybe léptem, aztán felriadtam az álomból.
Nem hangzik félelmetes álomnak de nekem mégis az, mégpedig azért mert habozás nélkül a halált választottam. Ennyire gyenge lennék belül? Vagy megint kezdődnek a gondok előről? Nem akarok az álomra gondolni hisz csak egy álom, de mégis ott motoszkál bennem folyamatosan a Miért?

Barangolás a múltban

OrokkeUton — Thu, 05 Dec 2013 23:12:54 +0000

Pár napja végre újra visszamehettem dolgozni. Gondoltam milyen jó is végre kimozdulni és nem agyalni.
A helyzet viszont az hogy mihelyst az emberek közé léptem már is hiányzott az otthon menedéke. Szembesülni az emberi szennyel, aljassággal, rossz indulattal. Hosszú napok voltak de miután szabadnapok jöttek és közeledett a születésnapom úgy gondoltam kikapcsolódás képp barangolok kicsit.
Rég mozdultam ki, és volt pár hely amiket kategórikusan kerültem, pl ahova vagdosni jártam magam, vagy ahova zenét hallgatni, erdő részek, stb.
Voltak helyek amik jó részt semlegesek voltak a számomra, bár nem mondanám hogy teljesen hidegen hagytak, szimplán elfogadást, egyfajta beletörődömséget éreztem. Csendben álltam azokon a helyeken és mintha vissza utaztam volna az időben láttam magam ahogy épp ott vagyok alig pár évvel ezelőtt.
Volt viszont hely ahol nagyon vegyes érzések törtek rám. A hely ahol vagdostam magam nagyon kiborított. Tomboltak az érzések bennem, szinte hallottam ahogy üvöltöznek velem. Égetett a karom, mintha csak könyörgött volna hogy tegyem meg újra. Viszont ezeken felül megnyugvást is éreztem ott, mint mikor anno megvágtam magam azután. Cikáztam a gondolatok a fejemben és az emlékképek. Haza érve nyugodtam le valamelyest és tudatosult bennem mind az amit átéltem abban a pár órában.

Élet a depresszió után és azon túl.

OrokkeUton — Thu, 24 Oct 2013 19:14:01 +0000

16év. A 24évemből ennyi ment el a depresszióval.
A hivatalos megnevezésem bipoláris depressziós és még volt pár elképzelés. Én sem írok regényt mert 16évbe sok minden történt, a lényeg az az idő ami a gyógyulástól eltellt.
Sokszor érzem hogy a mindennapok egyhangúak és unalmasak, de nem igaz. Több embertől hallottam már hogy a gyógyulás után hiányzik nekik a régi élet. Sokkal több inger éri depressziósan az embert, vagy legalábbis többet fog fel belőle, több inger lesz rá hatással, egyszóval túl érzékeny volt. Az én meglátásom szerint a normális életben is ugyanúgy érnek minket ingerek csak kevésbe foglalkozunk velük, hisz valljuk be a mai rohanó életben ha minden aprósággal fogllalkoznánk akkor beleőrülnénk, és itt látom a kulcsot a gyógyulásban. A tudatlanság igenis boldogít. Nem akarom már megváltani a világot, nem akarok már mindent érteni, csak elérni azt a kevesebb de reálisabb célt az életben. Mindennap tudatosan csak a célokra koncentrálok, és igyekszem csak azzal foglalkozni ami engem érint és rám tartozik. Minden reggel úgy indulok el hogy igenis jó napom lesz és ha valaki el is akarja vagy fogja rontani majd valami más felvidít. Az emlékek még persze nyomasztanak a múltból, hisz ugyanaz a város, és sok mindenről a múlt jut az eszembe de ilyenkor megrázom magam és tovább megyek.
Gondok most is vannak az életemben, sőt…. nagyobb sziklákat görget elém az élet mint eddig bármikor, de talán pont ezek miatt is jobban értékelem az életet és a megélt napokat, mert tudom hogy a holnapom lehet az utolsó, vagy legalábbis lehet már a látásom nélkül ébredek másnap.
Igen is van élet a depresszió után de ami a kegfontosabb hogy igen is van kiút. Kevesebbet hallani a meggyógyult emberekről de ez normális. Minden depressziós tisztában van vele hogy az úgy nevezett átlag ember mennyire lenézi a gondokkal küszködőt, de ez a gyógyulás után sem változik, úgy hogy akiket én is ismerek meggyógyultak azok mélyen hallgatnak a múltról. De higyje el mindenki aki reménytelennek látja az életét és ezt a betegséget hogy igen is van kiút