Aki elolvassa ezt annak előre is köszi, de úgy érzem ez nálam nem fog segíteni, mert egyre jobban azt érem, hogy nem vagyok normális felnőtt ember!

Hogy mióta érzem ezt az érzést? Olyan 17 éve, voltam dokinál is vele de ott sem érdekelték nagyon a próblémáim, felírták a gyógyszert és kész. Próbáltam már öngyilkos is lenni, de arra jöttem rá, hogy ehhez marha nagy bátorság kell!

Mit érzek? Borzalmas félelmet!!! Mitől az ÉLETTŐL! Ha akad probláma amit meg kell oldani én egyből bestresszelek és kombinálok össze-vissza és negatívan hozzom ki a történetet. Sajnos nem tudok pozitívan hozzá állni, mindig azzal foglalkozok, hogy mi van ha… tehát nem mával törödök, hanem azzal mi lesz holnap és következő napokban…. Mindenen stresszelek, azon is képes vagyok agyalni, hogy mikor legyen jó, hogy befizessem a csekket…És sajnos ezzel a hozzátartózoimat is már az örületbe kergetem. Ha elkap egy ilyen roham, semmihez nincs kedvem még főzni sem, enni stb… Pedig van egy 3 és fél éves gyerekem. Hát milyen anya az ilyen??? Pedig nagyon szeretem őt! És ami még rosszabb hogy ott tette nekem be a kapút, hogy elhunyt az apja mikor még csak terhes voltam vele, igaz van most egy jó kapcsolatom de emiatt ez is tönkre megy és egyedül leszek, mint az ujjam….

Semmit nem szedek… hogy miért? Mert nem láttom már értelmét! Ezt nekem kell helyre hozzni és máshogy gondolkodnom, magáról az életről! Akinek ezek után van kedve írni, akkor bátran…. Szaisztok!