24 éves lány vagyok, társfüggő, szeretném elmesélni az én történetemet. 
Soha életemben nem volt még normális párkapcsolatom, folyton rossz emberekbe szerettem bele, és foggal körömmel ki is tartottam mellettük, ők viszont soha nem szerettek, de még csak nem is értékeltek engem. Legutóbbi “kapcsolatom” szeretői viszony volt, másfél évig tartott. Ez idő alatt nagyon sokat szenvedtem mellette, de hajlandó voltam bármit elviselni azért a néhány jó óráért. Ha boldog voltam, az miatta volt, ha szomorú, az is. Többször monduk már ki a végét, de valahogy mindig egymás mellett kötöttünk ki, mindig ő jelentkezett, ezért a végsőkig reménykedtem benne, hogy talán egyszer képes lesz belém szeretni, de ha nem, az se baj, nekem ennyi is elég.
Ennek a viszonynak 2 hete lett vége. A srác külföldre ment dolgozni.
Azóta a szokásosnál is mélyebb gödörbe kerültem. Elhanyagoltam magam, és a lakást is. Két hete nem nyitottam ki az ablakot, a redőnyt se húztam fel. Nincs kedvem semmihez, fáradt vagyok, erőtlen, és legszívesebben csak aludnék. 12 órákat alszom, nap közben mégis alig tudok ébren maradni. Munkában mintha ott se lennék, a barátaim kezdenek unni, de egyszerűen képtelen vagyok összeszedni magam. Semmi vagyok, egy nagy semmi, és elviselhetetlenül fáj a létezés, és arról fantáziálok, milyen jó lenne örökké aludni. Képtelen vagyok Őt elfelejteni, totál kilátástalan minden, és úgy érzem, soha nem lesz ennek vége.
Kértem szakember segítségét is, de a terápia után 1-2 napig elvagyok, aztán visszaesek a sötét verembe…