Azt mondjak szabadok vagyunk,s igy mindent szabad amit akarunk.Ha akarjuk reszegre isszuk magunkat,s fuvet,vagy barmilyen drogot szivhatunk.Valoban ez a szabadsag?Ez valoban szabadsag?Elnezem “szabad”rokonaimat,akik reszketve varjak a kocsma ajto nyikorgasat,hogy kezuk reszketese megszunjon a feludito nyomjelzostol(torkolypalinka).Szabad emberek?Tehetnek mast,mint ismet es ismet poharhoz nyuljanak?Szabad nekik nem inniuk?Ha azt allitod igen,akkor nem ismered az alkoholistak elvonastuneteit,s azt kivanom,soha se ismerd meg!…Egy alkalommal,amikor dohanyzas leszoktato tanfolyamot tartottam otthon egy viharsarki kisvarosban,jart hozzank egy “tabornok”.No nem igazi,csak kollegai neveztek annak,mert a varos tuzolto parancsnoka volt.Igen kemeny ember volt.Minden beosztottja tartott tole.Ott tartottunk,hogy aznap kis koporsoba tettuk a dohanyzas relikviait:Az ongyujtot,a meglevo cigarettat,miutan megalazoan osszetepte gazdaja azt.A tabornokra kerult a sor.Alig volt megkezdve a pakli.-Ezt mind,amiert penzt adtam osszetepjem?Neeeem!Ez jo lesz,ha meggondolom magamat!50 eve cigizek-napi ket paklival-,s csak ugy abbahagyjam?-nem volt ereje a tabornoknak letenni a dohanyzast.Erossebb volt az a rovid dohany rudacska,mint az ember,akit kollegai tabornoknak neveztek.Maradt a dohanyzas rabszolgaja….Olvasom itt a fiatal lanyokat,sracokat,akik jol akartak erezni magukat,s ezert tudatmodosito drogokat hasznaltak.Skizoid,paranoid,depresszios,borderlain,panik,manias tunetek tomkelege teszi eletuket szinte elviselhetetlenne.Szabadnak ereztek magukat,es drogoztak,s most tuneteik,melyeket a drogok valtottak ki bezarja oket onmaguk bortonebe.O szerencsetlen gyerekek!Mit tettetek a szabadsagotokkal!Megszakad a szivem miattatok!Fiatalok,tehetsegesek,szepek vagytok,s eleteteteket guzsba kotottetek azokkal a szerekkel!….Szabadsag!Mily gyonyoru szo!Amerika a szabadsag jelkepe.Van munkam itt,es tisztesseges jovedelmem.Szabad vennem barmilyen drogot,es a sarki Likorstoreban barmilyen,es barmennyi alkoholt.Valaszthatok a vilag barmely cigijebol,szivarabol,vagy pipadohanyabol amennyit akarok,mert szabad vagyok,de nem teszem,mert szabad akarok maradni.En akarom eldonteni,hogy mikor rugok be,vagy lovom be magamat,s tudom,hogy mindaddig szabad leszek,mig azt nem teszem.

Előttem a törött harang emlékeztetőjét a háborús emlékeknek, balra a városháza méltóságteljes épülete, s jobboldalon a református nagytemplom. Nicsak mit látok! Egy ember dülöngél a templom előtt biciklijével. Úgy tűnik részeg. A járda melletti akácfába belekapaszkodik, egy ideig tántorog, majd összecsuklik. Pont jó helyen dőlt ki a mámortól! -gondoltam. A járókelők nézik, majd arrébb mennek. Az öreg mozdulatlanul feküdt a fa tövénél. Talan elaludt! Néhany perc múlva jöttek a rendőrök, s később egy orvos. A tanuló hangszeres órája lejárt, és elment.

Egy járókelőtől megkérdeztem mi történt. -”Cukorbeteg volt szerencsétlen, és nem érkezett meg az orvosi ügyeletre. Meghalt. “-Borzasztó! Én pedig azt gondoltam, hogy részeg! Ha ott hagyom a gyereket egyedül gyakorolni, talán megmenthettem volna az életét! Itt halt meg a szemem előtt!. . . .

Egy páradús, meleg, későőszi reggelen szokatlanul korán kipattant a szememből az álom. Hamar felöltöztem. Nem találtam a helyem az alagsori szobámban. -”Gyerünk Kistrombitás! Indulj! Nézd meg hogy aludt a rabbi!” -biztattam magam. -Ilyen korán? Sosem szokott felkelni 6 orakor!” -hezitáltam magamban. -”Ha zárva találod az ajtot, visszajössz, és olvasol egy kicsit” -érvelt jobbik énem. Így hát felmentem az emeletre, és bekopogtam. Rachel néni hamar ajtót nyitott. Minden reggel morcosan nézett, de ma reggel különös volt a tekintete. Viaszsárga volt az arca, és szemei különös csillogással néztek rám sötét szemgödréből. Fátyolos, halk hangján rekedten köszöntött. -”A rabbi még alszik, de ha már itt van, fújjon az orromba ebből a gyógyszerből! Alig kapok levegőt.” -mondta halkan. Miután spricceltem az orrába, még erőssebben kezdett köhögni, mint korábban. -”Lefekszem, mert alig van erőm. Elkíser az ágyig? -”Úgy gondolom, jobb volna leülni ebbe a fotelba, melyet kissé hátradönthetek. Kinyitom az erkélyajtót, hogy a friss levegő bejöhessen. “-javasoltam. -”Jó lesz itt is.” -válaszolta.

A köhögés egyre erőssödött, s a levegőt hörögve szívta be. -”Hivja fel nekem a fiamat! Nagyon gyenge vagyok. Elöntött a verejték! “-Tárcsázom az egyik számot, s az üzenetrögzítő válaszol. Tárcsázom a másikat, s úgyszintén. Tárcsázom a harmadikat, s csöng, csöng, de nem veszik fel. Nézem kékülő arcát, és rossz érzetem támadt. -”Hívja a Collahot!” -suttogja alig hallhato hangon. -”Rachel néni ne haljon meg! Kibírta Auschwitz borzalmait, szűlt 7 gyermeket, akiket tisztességgel felnevelt, s most egy buta megfázástól hal meg a nyolcadik X előtt?! -korholtam magamban. Ki fog vigyázni a rabbira? Ki fogja koordinálni a népes család dolgait? Ha meghal, a rabbi egész biztos utánnamegy! -korholtam tovább magamban. Hivnom kell a segélyvonalat! Nem érdekel engem semmi Collah! Mi a hivószámuk ?991? Talán 911! Tárcsázom. Egy kedves női hang higgadtan kérdez: “Miben segíthetek?” -keresgélem az angol szavakat. Mi történt velem? Nekem, aki viccet mesélek, politizálok, lelkisegélyt szoktam nyújtani angolul, miért nem jönnek az egyszerű szavak?! Dadogva összedobok néhány kifejezést, mire a fiatal hang nyugtatgat. -”Milyen nyelven beszél?”- “Magyarul.” -Várjon! Tartsa a vonalat!” -ólomlábakon döcögnek a másodpercek. Végre megszólal egy fáradt női hang magyarul: “Mi a probléma?” -”Rachel néni fullad. Nagyon sáppadt, és erőssen verejtékezik.” -”Voltak egészségi problémái mostanában? Sziv, érrendszeri betegsége, asztmája van?” -”Vérnyomád, és szivritmuszavarral kezelték a közelmúltban.” -habogom magyarul. -”Mondja a nevét, címét, s a beteg életkorát!” -Mondom. -”Várjon nyugodtan! Rövidesen ott van a segitseg!” -s már hallom is a sziréna hangját. Lerohanok az emeletről, és elszörnyedve látom a hatalmas tűzoltókocsit a ház előtt, melyből serényen ugrálnak ki a tűzoltók. -”Ó sajnálom! Én a mentőket akartam hívni!” -mentegetőzök nekik. -”Nyugi! Hol a beteg? -Rohanok fel előttük, s a 4 tűzoltó utánnam. -”Mi a baj?” -”Fullad Rachel néni, és nagyon gyenge!” -Pilanatok alatt maszkot, és oxigenpalackot vesz elő, s én nyugtatom a mamát vagy inkább magamat: -”Ettől jobban lesz!” -Ismét szirénáznak rohanok ki, és két rendőr fut felfelá a lepcsőn. -”Ó ezeket is idebolonditottam!”-bosszankodom. -”Hol a beteg?” -kérdez, s mutatom. -”Mi történt?” -kérdezik a tűzoltóktól. -”Tüdő ödéma.” -”Biztos vagy benne?” -”100%.” -Ismét sziréna, s jönnek a mentősök. Gyors EKG, kérdések a betegségről, injekció, vérteszt, s már teszik is hordágyra. Közben megérkezett az egyik fia, és ordít velem. -”Miért nem a Collahot hívta?” -A mentos ráüvölt: -”Inkább köszönje meg, hogy megmentette az édesanyja életet!” -Félrelökik, és viszik Rachel nénit a rohamkocsiba. Bemenekültem a rabbihoz, aki közben felébredt, és fürdetnem, öltöztetnem, és reggeliztetnem kellett, s közben attól tartottam, hogy “izrael istene” ki ne rúgjon.. Mire elkészültünk, megjött a másik fia. -”Mindent jól csinált! Ha 10 perccel később jön a segítség, édesanyám megfulladt volna a tüdővizenyőtől, amit a mentőben leszívtak.

Köszönöm! Máskor, ha baj van, a Collahot hivja! Itt a száma.” -”De hisz ez Hezollah, és nem Collah!” -”Ja, azt Collahnak ejtjük.”

Miután megbeszélték a hiányzó gyógyszereket, a kellemetlen tünetek problémáit, vidéki szokás szerint felhajtotta a pohár maradékát, és készült elköszönni, azonban a néni kérdezte, hogy izlett-e a must. Természetesen a finom otello szőlőből készült must ízlett a vendégnek, mire unszolta mégegy pohárkára.- Nem Rozsika néni. Dehogy iszom meg azt a finom drágaságát. Tudom milyen sokba került az magának.- válaszolta.- O dehogy drága az, kedveském, csak tudni kell a módját. -Igen? Hogy lehet az olcsó?- kérdezte az asszisztens. -Megveszem a piacon az otello szőlőt, és azt elszemezgetem. Igenám, de a héja vastag annak, s azt nem rágom meg, hanem összegyűjtöm. Aztan azt egy kis melegvizzel, meg cukorral álni hagyom. Másnap, csak leöntöm a szőlőhéjról a finom mustot, meg kicsavarom a kezemmel a visszamaradtat. -Unokatesóm gyomra liftezni kezdett, s igy gyorsan elköszönt, a dolgára hivatkozva.

A helyzetjelentést másnap reggel irta meg, benne a hiányzó gyógyszerekkel. Az orvos, a jelentést olvasva kiment szintén meglátogatni a nénit, és hamarosan esetmegbeszélés következett a kollégák között. Unokatesóm a jegyzeteit nézve kérdezte: -Doktor Úr! Rózsika nénit ellátta gyógyszerrel? -Igen. Természetesen, mert olvastam a jegyzőkönyvet. (Itt jegyezném meg, hogy a dokror úr mindenütt úgy jelent meg, mint akit a skatulyából húztak volna ki. Elegáns öltönyben, frissen vasalt fehér ingben, frissen vágott körszakállal, gondosan nyírt, és fésült hajjal.) -Megkinálta önt is friss vörös musttal? -Igen. Nagyon finom volt. Miért kérdezi? -Elmesélte önnek is hogyan készült? -Nem. Miért érdekes az? Hogyan készült? -Semmi.Hagyjuk! -De! Ha már elkezdte mondja végig! -Doktor Úr hagyjuk ezt máskorra! -Nem,nem! Mondja csak most! -Ön akarta. -s elkezdte mesélni a szőlőszemezgetést, meg a kiköpködött szőlőhéjak újrahasznosítását. A doktor úr eleinte elvörössödött, majd falfehérré váltott, s végül kirohant az értekezletről, s igy megmentette a kollégákat a kipukkadástól, akik a párnázott ajtó becsukódása után csillapíthatatlan kacagásban törtek ki.”

Legtisztább érzés a káröröm, mert abban semmi irigység nincs “mondja a népi szólás.

Másnap a túra folytatodótt, s rendszerint a következő éjjel már két autóban próbáltuk a lehetetlent. Végül csütörtökre, péntekre a kiváltott új rendszámmal elindultunk hazafelé. A hajnalok rettenetesek voltak. Minden úton hajnalban, amikor visszafelé jöttünk elaludtam 4-5-ször. Erre számítva szorosan egymas után vezettünk, és amikor társunkat kóvajogni láttuk az úton új kocsijával, dudálni kezdtünk rá. Így sikerült barátaimmal balaset nélkül átvészelni a nyarat. Egy ilyen út alkalmával átlagosan közel 2 órát aludtam naponta.

Ősszel elkezdődőtt a suli, és gyümölcsöző foglalkozásom ismét kitöltötte a pedagógia 3 különböző iskolában 2 teljes tanári munkaidőben. Koratavaszra sikerült annyira kimerülnöm, hogy éjszakánként éjfél után tudtam csak elaludni, és rendszeresen felébredtem fél 3-ig. Rendszeresen azt álmodtam, hogy vezetek, és elaludtam vezetés közben. Forgolódás, éjjeli séta, éjjeli tusolás vajmi kevés segítséget nyújtott az újboli elalvásra, s csak 6 óra körül szenderedtem el, amikor kelni kellett, hogy időben beérjek a 26km-re lévő suliba.

Májusra úgy kimerültem, hogy mondat közben elfelejtettem miről kezdtem beszélni. Évzáróértekezletet, barátaim nevét, fontos megbeszéléseket is elfelejtettem. Orvosom adott nyugtatót, és altatót, de attül egész nap olyan voltam, mint az alvajáró, s így letettem azokat.

A megoldást egy talpmasszázzsal foglalkozó barátom rendszeres kezelése hozta. Már a 3. kezelés után átaludtam az éjszakát. Lassan visszatért emlékező képességem is. Azóta csak mint rémálom emlékszem vissza azokra az időkre. Szerencsére csak nappal.

9 ev telt el azota. Amerikaba vandoroltam,es itt ezermesterkedem(handyman).Dombon epult favazas hazunk padlozata a foldtol mintegy 30 cm-re epult,es alul huzodnak a viz,gaz,szennyviz,telefon ,TV kabel vezetekei.A hazunk alol kiaramlo eross buz jelezte,hogy a szennyvizrendszer csotorest szenvedett.Sebaj,hisz mindent megjavitok.Alabujtam a haznak,de a domb emelkedesevel a fold,es a gerendazat kozti hely egyre szukult.Visszaidezodott bennem autoszerelesi kalandom,es legszoml tort ram.Ismet az a filing vett erot rajtam mint amikor az auto ramnehezedett,Ereztem a haz ramnehezedo sulyat,levego utan kapkodtam, pulzusom merhetetlenul felgyorsult,es latasom elhomalyosodott.Rajottem,hogy ez bizony a panik.-Egyszer ezt mar megoldottam.- gondoltam,es a regi modszerhez folyamodtam.Vartam,hogy szivem megnyugodjon,es lassan kihatraltam a haz alol.Kozel egy napot kuzdottem onmagammal,hogy ismet a haz ala bujjak.Vegre sikerult a szetrozsdasodott csovet megkozeliteni,es megjavitani.Amikor tucadszorra bujtam vissza ujabb szerszamokkal,anyagokkal,a kinos erzes megszunt.Vegul megoldottam a csotorest,es remelem szorult helyzetemben valo panikom is!

Aznap, -a beszélgetés után- haza utaztam szüleimhez és egy átbeszélgetett este után nyugovóra tértem. Mellkasom milliónyi hólyagocskája azonban átalakult egy dudazenekarrá és elvett minden erőt és álmot rólam. A januári friss éjszakai levegőn a sétálás reményt adott az erőrekapásra, a zenekar lecsillapítására. Végül 2 órás séta után rájöttem, hogy az nem fog menni. Irány az ügyelet! Ott egykori osztálytársam oldotta meg a problémát egy jó adag injekcióval. Másnap templom, hátam mögött összesuttogó emberek, görbe tekintetek, régi barátaim sajnálkozó kérdései. A hosszú hétvége után beszámoló az ügyeleten viselt dolgaimról. Már allergiám tünetei, az asztma fulladásai a több, mint egy hónapos pszichiátriai kezelés nyomán megszűnni látszottak. Miért ez a súlyos visszaesés?! Gabriella keveset beszélt,és kérdezett. “Mit érzett,amikor fulladt? Volt már hasonló érzése más szituációban” -”Igen, amikor egy alkalommal szereltem R21-esem kipufogórendszerét, és az emelő megbillent és  az autó rám ereszkedett. Az autó súlya kipréselté belőllem a maradék levegőt és beszorultam. Se ki, se be. Sem én, sem a levegő. Hosszú és kétségbeesett próbálkozás után szabadultam meg az autó szorításából. Ugyan azt az érzést éltem meg a hétvégén.” -”Emlékszik miről beszéltük pénteken?” -”Természetesen! Életem kilátástalanul szorult helyzetéről.” -”Tudja már miről muzsikált a dudazenekar a mellkasából a hét végén?” -Asztmácskám mélyen elszégyelte magát és elhagyott az allergiámmal együtt egy hosszú időre. Amikor New York egyik raktárépületének belső építészetét bontottam, betegesen kéjes érzessél  szívtam magamba a vastag port, hogy másnap reggel a fürdőszobámban szabaduljak meg attól.” NINCS TÖBBE ASZTMA! NINCS TÖBBE ALLERGIA!” ujjongtam.

Közben az élet átsodort Kaliforniába, ahol új feléségemmel házát vettünk hitelre. 3 évi szorgos ezermesterkedésemmel, mindig időben fizettük a részleteket, azonban munkám a 2008 szeptemberi gazdasági válság miatt decemberre elfogyott. Piciny javítgatásokon kívül nem volt komoly fizetőkepés kereslet szolgáltatásomra 4 hónapon keresztül, és azóta sem lendült vissza az üzlet. Jövedelmem csupán megélhetésünkre elegendő,és a házunk részleteit többé nem tudtam fizetni. Hogyan,és hova tovább?! Az elmúlt héten egy mexikói árvaház felújjitásán dolgoztam bőséges fizetségért: SZERETETÉRT. Szörnyű port vertünk a munka előkészítésekor. Már az első éjszakára megjelentek a dudások és tudom ismét éktelen sípolásba kezdett. Eszembe juttatta a visszatérő asztmácskám a vicces történetet: Szent Péter szunyókál a Mennyeknek országa kapujában a portás fülkében. Kicsi a forgalom. Egyszercsak kopogtatnak. Leakassza a kulcsot és megforgatja azt a rozsdás zárban. Kinyitja az ajtót, de nem lát senkit odakint. Visszazárja gondosan az ajtót és visszaül kényelmes foteljébe azzal a gondolattal, hogy biztosan vágyálmát hallotta kopogásnak, de amint visszaszunyókált, ismét kopognak. Kulcs, ajtónyitás, kinéz, de ismét senki sincs odakint. A bosszúság nem hagyja aludni, míg ismét kopognak.Tüstént kinyitja az ajtót, hogy ráförmedjen a szórakozó gézengúzra, de atyafinkat találja ott. “Hát te meg mit szórakoztál  velem már 3-szor is? -Nem én szórakoztam, hanem azok ott lent a defibrilátorral.” Nos én a 3-szori befulladásom után magamtól jöttém vissza az ájulásból a szolgálatba. Nem volt jó érzés! No nem a fulladás, mert az 1mp sem volt, hanam a visszatérés. Előttem a feladat, hogy -mostmár kivalló pszichológus nélkül -ismét megszabaduljak lelkem fojtogatójától és a gyógyszerektől.