Úgy érzem már jobban vagyok és ténylegesen saját őnerőmből “gyógyulok”, ha tényleg depresszíóm van/volt. A semmire való életérzés megmaradt, de nagyon igyekszek ezt elterelni. Az motivál, hogy múlik az idő és azzal jobb lesz. Imádom a nyarat, de nagyon várom, hogy vége legyen. Kirúgtak a munkahelyemről, bár várható volt miután elküldtek 3 hét szabira. Most ez képezi a legnagyobb problémám, nincs munkám, nincs semmim. Ősztől kezdem az utolsó félévem a sulin. Fogalmam sincs, hogy oldom meg, de megkell. Nem halaszthatok. Tudom, hogy nem fogok tovább menni ha most nem csinálom. Egyenlőre ezen rágodom. Amíg nincs suli, addig keresek melót ami szinte lehetetlen. Az unalom is megöl, mihaszna vagyok és egyedül…

Fogalmam sincs mit kezdejek magammal. Csak arra várok, hogy teljen az idő, mert tudjuk hogy az mindent megold?! Annyira nem ilyen vagyok/voltam. A régi akarok lenni, leszarni mindent fityethányni és önfeldetten nevetni!! Ezt akarom!! Bár vannak mellettem és igyekszik most anyám is, de mégis mint a kisujjam. Nincs erőm, nincs senkim, magam vagyok és semmit nem teszek csak vagyok. Teljesen értelmetlen az életem. Egész nap olyan álmos vagyok hogy az hihetetlen, rosszul alszok ha tudok aludni, de reggel korán fent vagyok.

Ez egy ördögi kör! Ha lenne valami vagy valaki aki motiválna!! Az sokat segítene a helyeztemen, de adott időben nem látok értelmet ennek a létnek!

Tudom, hogy átmeneti ez az egész és van mellettem pár személy akik még ha nem is értenek meg teljesen ,segíteni akarnak! Az orvost én is jó ötletnek találom csak egyedül nem visz rá a lélek és nem megyek utána, bár nézelödtem, de valahogy…

Megprobálom először magam, már a kedvem is jobb, így ma nagy takarítok. Éjjel tudtam aludni 6 kerek órát se bogyó se pia nem kellett hogy elaludjak! Bár kivánom a piát és ezt rohadt nagy szégyen .Ez nekem már boldogság!! Étvágyam az még 0, inkább éhség érzetnek hívnám amit elnyomok 1 barackkal.

A másik! Rettenetesen nehéz, de elkell vonatkoztatnom a negatív gondolatoktól, pedig az van annyi, hogy a Duna megtelne vele. Este még írok és válaszolok is!

Rulett kitartás, ha gondolod msnen beszélhetünk!

Riri

16 évesen volt már 1 gyógyszeres ijesztésem amivel azzal, hogy anyámat felébresszem volt a cél erre közölte, hogy ez után nem visz haza, majd megyek apámhoz. 3hetet voltam pszichiátrián és bár nagyon nem akartam ott lenni az elején, végül kijönni nem akartam. Anyám nyomására szét is mentem azzal a sráccal, aki végett a konfliktus elkezdödött. Éltem apuéknál 7 gyerek mellett nem volt maradásom aztán kollégium. Aztán anyám költözött és költöztem vele. 18 évesen nagy szerelem, 2 év együtt, vége =depresszíó stb stb..

Most kb 2 hónapja nem alszok, elöször azt hittem azért mert az ágyam kényelmetlen. Imádttam főzni, pedig egyedül élek és itt a gond, hogy egyedül 2 éve egyedül. Most nincs étvágyam és nem is főzök semmit bár, éhség érzetem van, de nem érdekel mit viszek be táplálék gyanánt. Bár ennek anyagi oka is van. Felső oktatásban tanulok a pláne, hogy tanulok pszichológiát és krizís intervenciót, tetézve azzal, hogy gyerekekel foglalkozok. Talán így még rosszabb is, hogy tudom, depresszíós vagyok! Lehet ezt bárkinek magyarázni? A “jaj de jó Neked, hogy egyedül vagy” stb stb. Marhára jó, hogy nincs kihez szólnom és bár sokáig próbálkoztam anyámnál, de más világ és mivel felnőtt vagyok neki már nem dolga velem kacsolatot létesíteni és legalább meghallgatni. Az anyagiakról nem is beszélve…

A srác akivel együtt voltam 16-17 évesen minden tiltás ellenére, nagyon jó barátom lett az elmúlt 1-2 évben. Márciusban meghalt és nem tudom felfogni. Párkapcsolati szinten meg jó ideje nincs változás, ennek is oka a nem egyszerű csalodásom a nagy szerelmemben akivel végül bíróságra járunk a zűrös viszony végett.

Nem rég találtam elfekvőben 1 üveg frontint, amit szépen el is szoppogattam 2 hét alatt. A másik, amit én magam is nagyon elvetek, hogy hajlamom van az alkoholizmusra. Nagyjából az összes barátommal összevesztem és haragszanak rám, úgy érzem senki nem ért meg és senki nincs mellettem. Kicsúszott a lábam alól a talaj. Nincs motivácóm nincs reményem semmi ami előre vinne. Pedig nem ilyen voltam/vagyok, de most sírásból, fekvésből állnak a napjaim. Nem tudom kihez forduljak, hogy ki segítene. Vagy csak ne lennék céltábla és ne oktatnának ki.

2 hete erősen forognak a gondolataim kötél, penge és gyógyszer körül. Múlthéten volt a szülinapom és ezzel az álommal ébredtem, hogy felkötöm magam. Felesleges és nyüg vagyok, anyámnak is és csak azt hallgatom hogy mindent értem tesz. Mekkora  nagy mártír, pedig senki nem kérte. Biztos így van ha Ő mondja. Azért taszít és rúg a lelkembe, nem?

A fogalmazás összevisszaságáért és a trágár szavakét sorry

Riri