Nagyon nemtudom mit és hogyan csak írnom kell mert rohadtul egyedül vagyok a mi kis világunkban és nektek beszélek először a megpróbáltatásainkról.Először is köszi hogy van ez az oldal,remélem tudunk hosznos eszmét cserélni.A feleségem már hónapok óta rosszul volt,depressziót diagnosztizáltak nála.Később jött a bipoláris depresszió majd pár hete borderline.Nagyon szeretem és nem fogom magára hagyni,ezt azért írom mert folyamatosan le akar beszélni magáról,hogy keressek egészségeset,szebbet,olyat akivel lehet szexelni,stb.Egy kicsit fejlőttem türelmi szinten de nemtudom hogyan lehetne egy életen át úgy szeretnem,hogy közben ne sérüljön mégjobban.Mindenhol azt olvastam mikre kell figyelni,mit nem szabad mondani,tenni stb csak azt nem értem,arról miért nem írnak hogy mitől lehetne egy kicsit jobb minden elszenvedett nap.De talán ilyesmi nem is létezik de ezt nagyon nehéz elfogadni.Eleinte sokat veszekedtünk mikor még nem tudtam kezelni a tüneteket de aztán odafigyeléssel békén hagyás volt mikor az kellett,ölelés mikor az kellett és nevettetés ha azt gondoltam arra van szüksége.Rettegek,hogy elveszítem hogy elvesztíti azt ami ő!Remélem értetek engem,bár hozzám hasonlóan még vagy millió sorstárs küzd ezekkel a gondolatokkal szerintem.Ha valakinek vannak sok éves,hónapos tapasztalatai,szeretném ha megosztaná velem.Olyan mintha egy végtelen gátfutás lenne az egész…Előre is köszönöm!

üdvözlettel:Roberto