Borderline és szorongásos depresszió

sadgrl — Mon, 23 Jul 2018 01:01:13 +0000

Szeretném leírni Nektek a mindennapos küzdelmemet saját magammal, hátha esetleg megértő fülekre találok vagy sorstársra.

Kb. 2 éve állapították meg nálam, hogy borderline személyiségzavarom van, emellett szorongásos depresszióm. Mindennek előjele volt a múltban is, de azok inkább olyasmiben nyilvánultak meg mint meggondolatlan, kihívó és polgárpukkasztó viselkedés, időnként alvás-zavar, fokozott érzelmek amiket depressziós időszak váltott.

Mára már nem csinálok őrültségeket és nem csinálok magamnak halál közeli élményeket csak hogy érezzem, hogy élek, de fogalmam sincs mit hoz a holnap és a hangulatingadozások…

Szimplán egy teljesen kifejlett borderline lettem, egy napon belül két kezemen nem tudom megszámolni mennyiszer van hangulat ingadozásom. Minden szorongásra ad nekem okot, munkahely, egy társaság, egy kirándulás. De leginkább egy társaság, régen nagyon jó volt a beszélőkém de élőben teljesen leblokkolok és nem birok koncentrálni sem beszélgetni másokkal, ha nagy nehezen összejön az nagyon kimerít és azután napokig emberek közé se megyek…

A barátaim mind elhagytak, elköltöztek külföldre, másik városba. Sosem voltam még ilyen magányos és ilyen beteg.

Antiszociális lettem. Vágyok egy igaz barátra akire számithatok a barátomon kivül akit nagyon szeretek viszont úgy érzem ő az szegény akin a “szelep” van ahol minden lelki szennyem kieresztem és látom hogy már ő is alig bír elviselni mert nem elég, hogy a szorongásos gondolataimat csak neki mondom de még a hangulatingadozásaimat is próbálja túlélni…. Apám alkoholista és mindig leszart verte Anyukámat és megalázta, megcsalta, a szemem láttára verte meg mikor én 6 éves voltam az emlék beleégett a tudatomba, Anyukámmal felszínes a kapcsolatom. Apám jóvoltából lett egy “eltitkolt” húgom, akivel 20 év után most ismerkedtem meg, de rájöttem túl sokat vártam ettől a kapcsolattól, úgy érzem benne se bízhatok és nagyon csalódott vagyok, azt hittem végre történik valami jó is. Szóval úgy érzem nincsenek alapjaim, nincs olyan családtagom akihez tudnék kötődni

Súlyos alvás-zavarom lett gyógyszerrel próbálták kezelni kisebb-nagyobb sikerrel, úgy érzem árnyéka vagyok önmagamnak.

Kicsit átlagosnak tűnnek ezek a problémák pedig igazából rettenetesen szenvedek és már úgy érzem átestem valamiféle holtponton, olyan mintha ez már nem is szimpla szomorúság lenne hanem egy állandó állapot… örülnék ha tudnék valakivel beszélni aki hasonló helyzetben van

Varoszoba.hu » sadgrl

Borderline és szorongásos depresszió