Egyszer volt egy Schwantzmann

Schwantzkopf — Wed, 26 Mar 2014 21:00:27 +0000

Schwantzmannt kicsi korában bántották, anyuka és apuka verte, a bátyja molesztálta, de a pingvinember megbocsátott a szüleinek, miután előjött a bűzös kanálisból, nem úgy Schwantmann, aki a vérest még beteszi, kiveri, csupán nézőpont kérérdése, melyik eset. Bár ami őt illeti, aszexuális, totális; na meg fatális. Nem kevésbé brutális, amikor segítségért kiált álmában, ekkor még nem volt szuperhős, csak egy kétéves forma rémült kiskölyök, aki pavor hadúrral vívta kis éji csatáit a nagypárna takarásában a macira fojt nyálfolt mellett. Úgy mondatik, hányatott sora volt, addig verték, amíg nagykorúságra jutott és skizofrén természetének köszönhetően, netán mégsem, nem mellesleg hírig természetének, Schwantzira rátette mocskos kezét a gyámügy és tébolyodottnak titulálta meg ön- és közveszélyesnek a miskolci bíróság, de ez a szupermanus bosszút ígért az igazságügyis vaksi banyának címzendő, még beleforgatja szemébe a töltőtollat és fejbe veri dorong karjával, amit előtte tőből kitép. Szegénykém kissé amúgy személyiségzavaros, confusion, ha az igazat vesszük és egyetértünk a pszichomókussal, belátjuk, barátunk alig múlott öt még, keresztvíz alá sem szokik még tenni. Schwantzi, aki Isten egy élő példája áll szélben, esőben, nap alatt, mert Scwantzkopf, marha jól tart. Igen, ő áll, duzzad és lélegzik és csontja se törik, mert neki olyan nincsen. Én pedig lepattanok, jó napot!

Varoszoba.hu » Schwantzkopf

Egyszer volt egy Schwantzmann