Szeretném gyarapítani a sort egy újabb “hisztis elmebeteggel”. Az én történetm 10 éves korom körül történt. Nem voltak barátaim, nem jártam sehova, mindig egyedül voltam, vagy legfeljebb harmadikként odacsapódtam valakikhez. Annyira mások voltak az emberek (gyerekek) körülöttem. most 33 éves nő vagyok és semmim sincs, se egzisztenciám, sem jövőm. Munkahelyem hálisten még van… Problémám az édesanyámhoz kapcsolódó kötődési zavarból ered. (nem kívánt gyermek). Az ősbizalom számomra ismeretlen fogalom. Ez meglátszik a zűrzavaros kapcsolataimban is. Mindig kifogok egy hozzám hasonló lelki sérültet és persze mindegyik a másiktól várja a támogatást, amiből nem lesz semmi, csak egy széthullott, fájdalmakkal teli kapcsolat. Iszonyatos szeretethiányom van, viszont nem tudom már befogadni akkor sem, ha esetleg őszinte lenne. Mindenkitől félek, szorongok, van, hogy egész nap bőgök, vagy pár mg Xanaxszal “kilövöm magam az űrbe”.

Senki nincs akivel megbeszélhetném a problémámat, mert nem értik, Azt hiszik, hogy hisztizek. Ha azt hallom, hogy “szedd már össze magadat” legszívesebben elharapnám a torkát az illetőnek. A másik meg a “csak akarat kell hozzá…” és nem értik meg, hogy EZ a betegségem, hogy nincs akaratom.

Megjártam már 3 kórházat hónapokon át, 2x zárt osztállyal, elfogyasztottam 5 pszichiátert, 2 pszichológust, a világ összes antidepresszánsát és hangulatjavítóját belém tömték és én egyre csak rosszabbul vagyok. 2 orvos és 1 pszichológus egyértelműen a szemembe mondta, hogy nem vállal, mert ilyen súlyos esettel még nem találkozott… Tavaly összefutottam az “igazival”, aki mára teljesen kifosztott minden vagyonomból és a nyakamba akasztott 2 hitelt is. Hittem neki, hogy egyszer igazi családunk lesz, nem úgy mint nálunk. A fiatalember jellemzőit a Wikipédiában a Pszichopata címszó alatt találtam meg… Nem csak én vettem be csont nélkül, amikkel szédített 1 éven át. (ja, és el is jegyzett…) Szakítottunk. Ráadásul ma még a Thalassa házból is elutasítottak. Összeomlottam. Volt 2 komoly öngyilkosságom is, mindkettő tavaly, egy gyógyszeres, az majdnem sikerült, kb. 1 órán múlt, hogy ne kapcsoljanak le a gépről az intenzíven (akkor járt volna le a hivatalos72 kómában töltött óra). Aztán a vonat elé ugrottam, de olyan hülyén, hogy nem elé estem, hanem a sarkáról visszapattantam és elrepültem. Emlékszem, feküdtem a töltés mellett az árokban és már csak röhögni tudtam. Egyszerűen nem tudok meghalni, bármit is csinálok.

Kérlek segítsetek, kinek mi vált be, gyógyszer, terápia, orvos, bármi. Mert lassan tényleg kezdek becsavarodni. Köszönöm szépen! sikoly