Varoszoba.hu » cipő.nyuszii

Bántott, még mindig ragaszkodok…

cipő.nyuszii — Thu, 31 Mar 2016 04:48:44 +0000

Az első üzeneténél még érdeklődő szemekkel pislogtam, mégis mit akarhat egy dr, zongoraművész léttel, ki egyetemen dolgozik. Azonnal írtam neki, válaszoltam minden szavára, hiszen éreztem a tekintélyét. Felajánlotta, hogy bármikor a segítségemre lesz. Majd pár hétre elfelejtettem, mert őt idézve, “nem vállalta magára a lelki terheimet”, ami nagyon rosszul esett. Innentől kezdve vége… nem is ragaszkodtam még, hiszen azzal kezdte, hogy tegeződünk.. eszembe nem jutott vele egy kapcsolat, hidegen hagyott. November közepe volt, egész kiegyensúlyozott és stabil voltam már. Előtte, s még most is olyan mintha egy érzelmi hullámvasúton egyensúlyozna az életem. Óránként, olykor gyakrabban ingadozik a hangulatom, mindent a végletekig érzek, és nagyon nehéz, sokszor nem is tudom kontrollálni, illetve szabályozni az érzéseket. Ha éppen szenvedek és utálom magam, akkor képes vagyok szavakkal bántani, de a közelebbi ismerőseim, néhány barátom ezt érti, próbálnak segíteni rajtam, hogy ne kerüljek megint pszichóra. Tudják ők is, hogy előbb magamnak ártanék, minthogy eltapossak akár egy fűszálat is… mindegy. Akkor mentek a napjaim, kangoo órákat kezdtem tartani, s nem hiányoztak kapcsolatok. A világnak, a szabadságnak éltem. Miután egy órarészletet feltöltöttem youtube-ra, de nem miatta raktam fel, hanem mert a Kangoo órák boldogak és mi oktatók, rakhatunk ki ilyen videókat, mert az Sifinek is jó látni, hogy tanfolyam óta merre megy a fejlődés, megint írt, hogy én tényleg tartok-e kangoo órát, tényleg jó feneket csinál-e, mert tetszik neki az alakom. Ismerkedni kezdett velem, két nap alatt annyi üzenetváltás jött létre köztünk, mintha legjobb barátok lennénk, szimpatikusak lettünk egymásnak. Aztán felvett skype-ra. Nem értettem miért nem elég neki a facebook, hát akkor legyen skype is, gondoltam… egy hét beszélgetés után olyat írt nekem, hogy szexuális zavara van. Azért mondta el, hogy tudassa, nem vagyok egyedül a lelki defekttel, neki is van hibája. Éreztük egymás bizalmát, és egyre mélyebb, egyben kötetlen beszélgetések születtek. Én egyre boldogabb lettem, hogy kedvel engem, szinte ő voltam én, az ő személyiségét éreztem magamban. Eltűnt az, ami képlékeny formában lélegzett már bennem hetekkel azelőtt. Kedves szavakkal üdvözölt majdnem minden nap, mint akinek fontos vagyok. Délelőttönként érdeklődtünk egymás napjáról, gyakran felhívott, fél órákat is beszéltünk egymással. Mondta, hogy van kapcsolata, de szeretne megismerni, merthogy ő nem házas, meg nőtlen, és ebből következik számára, hogy azt csinál amit akar. Ezért tudatosan nem is ragaszkodtam hozzá. Amikor fokozatosan előjött a milyen jó az alakom, tetszek neki, és többet akar tőlem téma, úgy éreztem szeret, biztos nincs már kapcsolata, különben nem írna nekem ilyet. Találkoztunk kétszer. Az egyik, vagyis második találkozás december 21-én, hétfőn, egy teázóban volt, mint egy igazi randi. Úgy megörültem, hogy tetszek valakinek és többet is akar. Ő tudta, hogy még sosem voltam ilyen helyzetben, így szinte ő irányított. A teázóban simogatott, sok volt a puszi, néhány másodpercig meg is csókolt, de az új volt nekem és azt végül nem eröltette. Akarta ő azt is már akkor, de nekem szerencsére akkor éppen egészségügyi okok miatt nem lehetett… azzal jött mindig, hogy neki feláll és hogy milyen jó lenne ha tennék valamit – ezt még írni is rossz…:( akkor a kezembe adta a micsodáját, hogy neki el kell élvezni, ő azt gondolta, hogy majd a számba, de nekem attól hányingerem volt, így csak a kezemet tudta “hasznosítani”. Aztán mondta, hogy nagy hatással vagyok rá, ő a legtöbbet szeretné. Naív voltam, elfogadtam őt, persze féltem is kicsit, nem tudtam mi van köztünk. Egy héttel a megbeszélt időpont előtt, január 5-én közöltem vele, hogy akkor kapcsolat legyen ha az megtörténik, mert érzelmek nélkül én tőle nem akarom. Erre kiakadt, magába fordult, hiszen ő csak barátságot akart úgymond extrákkal, vagy még barátságot sem, csupán a testemet akarta, az utóbbi hetekben már így érzem. Én pedig szilárd fájdalmat éreztem magamban, rögtön sírni kezdtem. A szobám padlóján ültem, lekapcsoltam a villanyt és sírtam, jöttek a könnyek, fájt nagyon… képtelen voltam ezt elhinni, mert én belül észrevétlenül kötődtem hozzá, nem tudtam kezelni a helyzetet, csak sírtam. A csontok, végtagok, s ízületek remegtek – még mindig, alig tudtam megmozdítani magam. Azt hiszem itt lett vírusos az életem egyik legmélyebben átélt kötődése. Nekem most fel kell épülnöm. Lehet, hogy félni fogok pár hónapig, rosszabb esetben pár évig a férfiakkal történő testi, és lelki kapcsolattól, mint idáig is. Sajnálom ha bajt okoztam, de ha (most nagyon túlzok, ilyet sosem tenne…) meg is erőszakolt volna, akkor sem jelentém fel a rendőrségnek. Szándékosan sosem ártanék egy embertársamnak sem. Ennek az embernek van valami betegsége? vagy pszichopata? Nem tudom, még mindig érzem magamban a sebet.

Megnyugtat ha leírhatom

cipő.nyuszii — Fri, 05 Feb 2016 22:09:04 +0000

https://m.facebook.com/borderline.personality.discorder/?ref=bookmarks

Kedves Naplóm!

cipő.nyuszii — Fri, 12 Jun 2015 20:30:44 +0000

Mi is ez, valami érdekes felállás, hangulatzavar mellett már tárgyakat észlelek élve is, sebaj, majd kiheverem. Épp kifogytam a szavakból, néhány napja turmixolok a fejemben egy felvételi anyagot,igen, zongorából… nem lenne az rossz, bekerülni.. mikor a Dohnányi kis Pastorale művét majdnem minden kurzuson eljátszottam ahol megfordultam, csak ott szóljon ügyesen, nem kell félni, végülis nem ismer senki, csupán a zongoraművészek egy része, tovább csak nem rontom le a rólam alkotott véleményüket. Szubjektív az is, mint sokminden más az életben, de ha az igazat kimondom, akkor őrültnek néznek, megpróbálom cáfolni, még őrültebbnek. Nem mindenhol, csak ott, és ahol tudnak rólad… kortyolgattam egy piciny kávémennyiséget délután, piszok jó érzés pörögni , pörög a fogaskerék. Az inkább forog vagy nem, nem is forog, nyikorog, megvan a találó szó, nyikorog a kötődés zivatara, mi csámborog itt ott, baj nincs belőle? Nem, legalább kaptam egy okos, értelmes Mókuskát, ki közölte a defektes alkatrészemet, azon kell dolgozni. Két szeme, szinte mosolyog mikor beszél, érti mit mond, tudás karcolja végtelen tudatát, szíve beláthatatlan távolságokban él körülöttem, mégis tartja a határokat, miféle pszichoorvos aki erre képes, összhangba hozni a szilárd ragaszkodás mibenlétét a színes falakkal körberakott kapcsolat terével. álmodjatok szavak, nem hagylak el titeket, álomhold pislogó képei nyusssssz, sötét van, lekapcsolódtak fényük. Hugee üdvözlet.

alprazolám után egy őszinte megszólalás, csupán kötődök, ami fáj.

cipő.nyuszii — Wed, 03 Jun 2015 20:25:50 +0000

csak egyetlen ember tud hozzád kötődni, egy borderline személyiségzavaros, benne őszinte lélek, tőlem jobban senki nem fog és nem tud szeretni, a szépség testi kontaktus az csak egy rohadt felszín, az nem kötődés, főleg ha még egyedülálló kiírva a faceden, ez mi elkeserítő dolog, hát nem érdekel, ez a bántásnak a felsőfoka. Én a barátomnak, anyukámnak fogadtalak, borderline tőlem sokkal jobban senki nem szeret, és ha lelkileg hozzám kötődsz, mert nem véletlenül öleltél egy órát valamelyik nap, akkor minek nem változtatsz ezen a gáz helyzeten? Én mindent érzek a karjaidban, te csak a testi kontaktus miatt vagy másikkal, nem érzed a lelket, semmi érzékenység nincs benned. Nagyot csalódtam benned, ezzel egy borderline személyiségzavarost nem gyógyítasz hanem a pokolba küldesz. Mostmár megértettelek, csakhogy ezen az úton haladsz, ez a bunkóság tetőpontja. Az a legundorítóbb….. kérlek ne beszélj velem többet, ne érj hozzám. Bevettem gyógyszereket. Már nem tartalak senkinek magamban. Ennyi amit akartam.

Nem voltam túl épp gondolkodású ekkor, de minden őszinte érzés távozik belőlem az alprazolám hatására…

Riadt kötődés az üresség torz tükrében

cipő.nyuszii — Sat, 09 May 2015 20:45:41 +0000

Kaptam a sorstól egy Thomas Horatius nevű barátféleséget, amikor találkozunk az egyetemen mindig megölel, valamelyik nap egy órát ölelt, azt mondta a gyermekkoromban elmaradt anyai ölelést meg szeretné nekem adni, nagyon kedves, ketten találtuk ki Hug -ot, lelki kötelék közöttünk, fonetikusan ejtjük, hogy ne tudja senki, mit mondunk (angolul ‘hág’-ölelés), és kikészítő a gondolat hogy csupán barátok vagyunk, néha nagyon tud fájni, mert nekem az ölelés a kötődés legkifejezőbb eszköze, más testi kontaktustól undorodok, folyamatosan hiányzik… az öleléstől és a találkozásoktól függök szinte már kétségbeesetten, ez a lelki kapcsolat kikészít.. nem nagyon ért, ugyanakkor szerethet, ha már nem tud jobban szorítani az egyik kezét fejemre teszi, s ott tartja néhány percig. Rettegek attól, hogy néhány hét múlva azt se fogja tudni hogy létezek, illetve a világon vagyok, amit én kínzásként élek meg, és ha egy viszonylag boldog stádiumból kerülök a kétségbeesés poklába, a magány jégsivatagának felszínére, azt nem tudom feldolgozni, de ha nincs ekkora kontraszt a két időszak között, akkor kicsivel túlélhetőbb a fájdalom.. ez az egyik oldala a tükörnek, elhagy, elfelejt írni, észrevétlenül tovább suhan az állomáson. Másik oldala az, hogy az ölelés a jóddal kevert közismert nevén “betadin”, ami fertőtleníti a sebeket lelkivilágomban, a szeretni szavacska a lidokain, azaz érzéstelenítő hatású vegyület, ami érzésteleníti hirtelen a sebeket, vagyis megnyugszok, Hug pedig, ami betakarja egy gézlappal az olykor vérző sebeket.. Hug az, akire mindig szükségem van, a lidokain és a betadin kiegészítik Hug-ot. Ha már gyakran lélegzik ölelés, akkor függővé válok, ha nincs kétnaponta, akkor szilánkokra törik a lélek birodalma, ami még több sebet okoz bennem. Rá bíztam, hogy melyik oldalára fordítja a lélek kapcsolatát ábrázoló tükrét. Annyira félek, hogy elhagy, inkább elmegyek egy másik szakra, csak ne szenvedjek ezen a hangulati hullámvasúton vagy nem tudom mit teszek. Most érzem úgy hogy féket nyomnék be, és letérnék valami földútra, viszont már egy nap után is kegyetlenül hiányzik az érintése, mancs amit foghatok, egyszerre ha lehetne balra meg jobbra is menni… az igazi, egyben lehetetlen művészet.

Apró cél a fájdalomban.

cipő.nyuszii — Thu, 18 Dec 2014 21:24:50 +0000

Sajnos a konziba manapság még a tehetségtelen, süket embereket is felveszik, mert kell a növendék, s akin látják hogy gyakorol, akarja (még ha nincs füle akkor is) ,megadják neki az ötösöket, elhitetik vele, hogy nagyon ügyes, ezáltal minden álma a Zeneakadémia, természetesen elmegy felvételizni, érdekes módon nem veszik fel, mert azt a tanárok hallják ha valaki fül nélkül próbál zenélni, szomorú.. azért elmegy vidékre is pl Szeged, Debrecen,Miskolc stb. felvételizni, ahova jó eséllyel felveszik, mert látszik, hogy szorgalmas, max pontot kap főtárgyból, valamennyire boldog.. majd első félév végén kiderül, hogy szolfézsból nincs semmi hallása. Eddig ötöst csináltak belőle egész életében. Egész nap otthon kuksol vizsgaidőszakban, fáj neki ez a valóság, nem akar már zenélni. Bemegy népzene vizsgára ( az érettségije népzenéből 90%, mert hát olyan kis szorgalmas volt), de nincs füle, így énekelni sem tud, megkap egy hármast, haza megy, azt mutatja hogy boldog, meg nem érdekli, de belül fáj nagyon neki, nem mutathatja ki a fájdalmat, mert úgyse tudnának vele mit kezdeni. Három napja sehova nem megy. Közben egy országos zongoraversenyen harmadik lett, akkor mi is ez a két ellentétes dolog??! kérdezi magától, szétrombol benne mindent, nem érti, tudja hogy nem lehet belőle zongorista, a pályáját már most tönkrevágta a fül hiánya.. nem tudja hova tenni, talál otthon egy doboz nyugtatót, nem érdekli, beveszi, nem tudja hova való, úgy érzi alkalmatlan a pályára. December van, karácsony előtt egy héttel. Nála volt egy üveg alkohol is, ami fokozta a nyugtató hatását, pár óra múlva a sűrgősségi intenzív osztályán arra ébred, hogy lekötözve fekszik egy ágyon, s szólnak neki, hogy viszik a pszichiátriára. Ott belényomnak egy iszonyú erős nyugtató injekciót, mert még most sem tudja feldolgozni ezt a két ellentétes szöget magában, úgy érzi értéktelen.. napok múlva magához tér, és ordít benne a fájdalom, feltűnik neki, hogy gyógyszerezik a pszichodoktorok, személyiségzavart, bipoláris depressziót, enyhe skizofréniát diagnosztizálnak. Hetekig bent tartják, ott tölti a karácsonyt is, nem tud levizsgázni a tárgyakból. Ekkor az ápolóktól papírokat kér, és írni kezd, játszik a szavakkal, mondatokat, szöveget alkot. Elgondolkozik az emlékein, rájön, hogy magyar nyelv és irodalomból játékból ötös emelt szintű érettségit tett, egy darab négyes van az érettségijében, többi ötös, csak mert tudott fogalmazni, a német középfokú nyelvvizsgát is csak úgy mókából megcsinálta.. 20 évesen lenyugtatózva a zárt osztályon ébred rá arra, hogy az ELTE-n fog tanulni szeptembertől magyar nyelv és irodalom szakon. Addig pedig könyvet ír a történetéről, miszerint hogyan tette tönkre az életét a konzi, ahova járt, hogyan lett egy viszonylag egészséges gyermekből pszichiátriai eset, hogyan lett önértékelési zavara. Mindez csak azért, mert a tanárai megadták neki az ötöst és elhitették vele a semmit..

Xanax is elköszön egyszer ..

cipő.nyuszii — Mon, 03 Nov 2014 12:15:23 +0000

egész jól L vagyogatok nélküle egyébként semmi történik vLem.. a végtagjaim remegnek, minden imbolyog, borotvaélen egyensúlyozik. Olyan felfordult világ vagy mi az izé.. cseppKŐ Be farigcsált semmiség, fájdalomnak nevezhető valami, ordít a fejem, furcsAAmód az agyból ered sok ugatás, nem tudom mi történik velem. Mintha valaki le akarna dobni a Földről – a kezeim most is micsodáznak, talán remegnek. Több, mint egy napja nem vettem be azt a pirulát, aludtam is már anélkül, most meg kikészültem. El fog ez múlni valaha? Ez az állapot iszonyú érzés…

Amikor félni is félek…

cipő.nyuszii — Mon, 15 Sep 2014 13:39:12 +0000

Debrecenben zongorista növendék vagyok, de még a Zeneművészeti Karra is félek a tappancsaimat betenni, ezentúl félek megszólalni, enni, inni, ülni, sétálni, ezektől remeg a lábam és az egész corpusom. A Bölcsészettudományi Karon merek inni egy kis folyadékot, úgy érzem, ott elfogadnak. Segítsen valaki, hogy kell a félelmet elűzni? úgy mint a gonosz robotokat, amiket a gyógyszerek tűntetnek el? nagyon rossz, próbáltam tenni ellene, de nem akar eltűnni… nagyon fáj.

Nagyon fáj…

cipő.nyuszii — Wed, 10 Sep 2014 10:30:10 +0000

Már sütött a nap is, mkkor levelezni kezdtünk a Zeneművészeti Kar dékánjával. Semmi több, csupán támogató szavak, ugyanakkor a tükörként darabokra hullott személyiségem még betegebb lett, de ő ezt nem értette. A bennem kavargó fájdalmat az üres lét határán, ölelésre van szükségem, miért kell enyhíteni nekem a szomorút késsel, különben öngyilkossági kísérletet hajtok végre. Ő ezt képtelen volt felfogni, igaz én sem tudtam felfogni az ő csodás életéből eredő fényt, tisztaságot, súrlódott egymáson a két személyiség, ami csak ma derült ki. Nem bírja tovább hallgatni a tervezett öngyilkossági kísérleteimet, elhagyott. Azt ígérte nem fog, de megtette, és tudta, hogy attól félek a legjobban. Mit tegyek, hogyan haljak meg? Egyáltalán lehet ezt a fájdalmat enyhíteni valahogy?? nagyon fáj….megírtam neki, hogy “becsuktam az ajtót lélekben, végeztem !!nincs több levél…” még mindig nagyon fáj..

kikészültem..

cipő.nyuszii — Sat, 06 Sep 2014 05:17:09 +0000

Aludni nagyon nehéz, főleg ha hét órával előtte kávét adagoltam túl.. az előbb elmentem futni, nemrég jöttem vissza, még mindig nem tudok. Nem tudom milyen lesz az órarend, rászoktam a futásra, reggel vagy este menjek futni, függök tőle. Eddig reggel ötkor tettem, s egész nap kóma voltam, most jobb volt futni, tudtam, hogy vár a puha ágyikó, és pihenhetek, mint egy mókus a felhőn. Felhő boldogsága olyan könnycseppekből színezett mosoly, az erdő falevelei puha vackot simít ágyikóban meghintve a nyugtató alvást, igaz még érzem a most kapott alprazolám ízét, olyan keserű, még mindig nem tudok aludni. Szellő festi ki a színesen derűs szivárványt, s közben ott a gondolat, hogy reggel vagy este kínozzam magam a négy kilométer futással, ha reggel teszem egész nap kóma vagyok, akkor kampec, a napomnak semmi értelme, kihullik az agyam minden részecskéje, leomlik az összes fáradt porcikája, ekkor mondom azt, hogy hurrá, ich bin sehr blöde, de mindegy is, ennyire üres régen voltam. fogalmam sincs, hogy órák előtt vagy után történjen az önkínzás? Ha előtt, akkor megeshet a vagdosás, tulajdonképpen olyankor vége a napomnak, képtelen koncentrálni a buksim, afféle bulímiás hajlam, nem tekintem magam egy mazochista figurának.. cseperegnek a gondolatok, de valóllag élnek bennem, minden igaz, olykor béna alkatukban barangolnak fejemben, már csak egy A-dúr Prelűd maradt, tisztán egy darab, Chopin írta, csupán őszinte pillanatok foghatók meg hangjaiban, technikailag defektes vagyok. segítség abban ,előbb írt soraimban, akkor mikor is kínozzam magamat, este vagy reggel? Ha reggel, akkor használhatatlan vagyok az órákon. alvásmentes éjszaka annyit ér, mint a koffeinmentes kávé, bár a kávé pörget, jó érzés tud lenni, amikor nem kell olykor gyakorolni gyors tempóban játszani, vagy mint egy bohóc beteg sapka nélkül.. szabad gondolatok corpusa véget ért, megpróbálok szundikáló plüss állataimtól álmot kérni….