Most akadtam erre az oldalra és gondoltam hátha segíthetek valakinek vagy esetleg néhány kérdésére választ adhatok! Nyolc éve vagyok pánikbeteg most 27 éves vagyok. Nehezen fogadtam el hogy ez a betegség velem is megtörténhet. Az első 2-3 évben gyógyszert szedtem, ami nagy hiba volt, de akkor és ott másra nem volt erőm, majd rájöttem hogy a gyógyszer sem segít. Így nincs is értelme szedni, leraktam nehezen, de sikerült. Eltöltöttem még egy pár évet így, közben sok mindenre rájöttem de csak jobban rémísztettek a pánikot okozó problémáim, de már annyira vágytam a normális életemre hogy felkerestem egy pszichológust, aki segített elindulni az úton.

Nem Ő volt az én emberem, kis idő után elmentem egy másikhoz aki segített vissza szerezni a rég elveszett álmaimat. Az út az nagyon rögös és dúrva mert minden egyes félelmemet le kellett győznöm és megtanulnom nem félni tőlük, azt hittem nem tudom végig csinálni. Volt olyan időszak amikor felakartam adni, de belül valami nem hagyott és tudtam, ha mindent megteszek sikerül nem azt mondom hogy minden olyan mint pánik előtt mert van még néha most is, de nem félek és tudom kezelni. Így már nem is olyan félelmetes, elmegyek bárhová nincs ilyen akadály nem rettegek, hogy mi lesz ha rosszul leszek, nem görcsölök már 2 nappal az indulás előtt hogy jutok oda, nem félek hogy elájulok, nem szédülök, tudom élvezni hogy megyek csak úgy és nem menekülök!

Muszálj megkeresni és megoldani a probléma okozóját nekem ez volt a legszörnyűbb míg feldolgoztam ebben az időszakban a pánik nagyon erős és egyfajta idő utazás ez. Hisz vissza kell menned és helyre rakni a problémádat! Kívánok mindenkinek kitartást és erőt és BÍZZATOK magatokban mert anélkül nem megy! A gyógyszer nem segítség csak idő húzás  legalábbis nálam !