Emellett policisztás ovárium szindrómám van, amit már 13 éves koromban megállapítottak, de egyetlen gyógyszeres kezelés sem volt hatásos. Emiatt egész életemben túlsúllyal küszködtem.

Valószínűleg nem lehet gyerekem, de ezt soha nem is bántam. Most sem zavar, semmi anyai ösztönt nem érzek magamban. De viszont az édesanyám nagyon sokat hiányzik. Ő az egyetlen akire bármikor bármire számíthatok. És gyötör a lelkiismeret amiért én elmenekülhettem otthonról, ó viszont nem teheti.

Mostanában gyakran nézek háborús és egyéb szörnyű dokomentum filmeket, sorozatgyilkosokról mondjuk ahol az emberi szenvedés a fő téma.

Csak mert így azt mondhatom magamnak “látod, mi a te problémád ezeknek az embereknek a szenvedéséhez képest” Ez ideig óráig hatni is szokott, mert igaz minden embernek a maga kínja a legnagyobb, de azért Hirosimában látni ahogy a családod halálra ég, és utána szenvedések között a sugárzásban utánuk halni enyhén szólva borzalmasabb.

Jó lenne ha valaki gyakran megölelne és azt mondaná jól leszel. Vagy hogy még nem ment el teljesen az eszed ne félj, mert néha úgy érzem megőrülök.

Anyukám ezt megtenné, csak hát ő messze van. A párom is teljesen analfabéta érzelmileg, így ő is kiesett és gyakorlatilag nincs más.

Van olyan hely ahol ilyen jellegű problémát is tudnak kezelni?