Egy ismerősöm számára szeretnék segítséget kérni.

Egy diplomamunkához kellene kérdőívet kitölteni, természetesen név nélkül. Az ismerőseim közül sokan kitöltötték a kérdőívet, többek közott magam is, de szükség lenne a diplomamunkához még kitöltött anyagra. Kérlek benneteket, ha szeretnétek segíteni, akkor töltsétek ki a kérdőívet.

Köszöm: Kata

http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/211647210/

Addig rendszertelenül éltem, ha éhes voltam ettem, ha nem, akkor akár egy napig sem ettem egy falatot sem. Ha jött az éhség, akkor viszont válogatás nélkül befaltam mindent, amit megkívántam.

Na el lehet képzelni, hogy egy ilyen életvitelbe milyen döbbenetet okoz a cukorbetegség diagnosztizálása. Az első letargia után egy napig nem tudtam megszólalni, ha rámnéztek, én csak elbőgtem magam. Még azon az első napon is, amikor a leendő, de azóta is meglévő diabetológusommal találkoztam. (Nem diabetológián diagnosztizáltak.) A kórházi tartózkodás első napjaiban kezdtem felfogni, mit is mondott az orvos. Mától kezdve rendszeresen kell étkeznie, minden élelemnek tudnia kell a CH tartalmát, és élete végéig inzulin injekciót kell magának adnia.

Szerencsés voltam, mert a kórházban mindjárt a második napon szakképzett dietetikus vett a szárnyai alá a többi frissen felfedezett cukorbeteggel együtt. Ott kezdtem megnyugodni, mert amit a dietetikus mondott a diétás étkezésről, egyáltalán nem tűnt úgy, mintha egy cukorbetegnek éheznie kellene, vagy vége lenne az életének. Szinte már vártam, hogy a frissen szerzett tudásommal, és a sebtiben vett diétás szakácskönyvvel “megtanuljak” újra főzni.

Az orvosom is nagyon segítőkész volt a kórházi tartózkodásom alatt, minden kérdésemre türelmesen válaszolt. Mivel felismerte, hogy hamar “magamhoz” tértem, és érdekel a saját betegségem mibenléte, és kezelése, könyveket adott kölcsön, hogy a kezdeti tudatlanságon felülkerekedjek.

Életem első inzulinját éjszaka kaptam. A doktor kiadta a nővéreknek, ha a cukrom felmegy 17 fölé, akkor adják be az első inzulint. Ez éjszaka volt. Jöttek is  nővérkék, és felkeltettek, hogy: figyuka, megkapod az első szurit. Másnap mesélték, hogy bambán felnéztem, és azt mondtam, hogy: oké. És már aludtam is tovább.

A kórházi tartózkodás után az első diabetológiai szakrendelésre amikor elmentem, meglepve láttam, hogy rengeteg ember csücsül a váróban (külön váró volt kialakítva a diabosoknak), és beszélgetnek egymással. Szinte fel sem tűnt, hogy én oda beléptem. Körülnéztem, és csak ámultam, hogy ez a sok ember mind cukorbeteg? De hiszen nem is látszik rajtuk! Ezek szerint rajtam sem látszik?

Időközben egyre több ismeretséget kötöttem, barátságok szövődtek, és én egyre “okosabb” lettem a saját betegségemet ileltően. A diétát megtanultam, az ismerősök által rengeteg konyhatechnikai fortélyt lestem el, és tovább nőtt a dabos ismerőseim, barátaim listája.

Később csatlakoztam egy cukorbeteg internetes csoporthoz, ahol még több ismeretségte tettem szert. Rengeteg barátom lett. A közösség révén, és diabos ismerőseim által pályáztam egy diabétesz edukátor képző tanfolyamra, amit 2008-ban el is végeztem.

Imádom, és élvezem a közösségi munkát, imádom, hogy ennyi nagyszerű barátom lett. Jó érzés, ha hozzám fordulnak tanácsért, és én segíthetek, ezáltal én is tanulok, fejlődöm. Akár a diétát, vagy kezelést illetően, akár egy frissen felfedezett cukorbeteg kezdeti nehézségeit kell leküzdeni, mindig számíthatnak rám.

Mindezt nem nem tapasztalhatnám meg, ha nem lettem volna cukorbeteg. Az életem továbbra is rendszertelen lenne, és nem lennének a diab által megszerzett ismerőseim, barátaim.

Hát ezért nem adnám vissza a diabomat, mert akkor ezeket is vissza kéne adnom.

Kata

15 éve, 32 éves koromban lettem diabos, 4 éve inzulinpumát használok.

A kezdet nálam is a klasszikus tünetekkel indult, de fogalmam sem volt arról, hogy azok mit jelentenek. Állandóan szomjas voltam, rengeteget ettem és mégis fogytam. Fáradtságra fogtam az egészet, gondoltam csak ki kell pihennem magamat, és nem mentem orvoshoz. Végül egy vesegörcs az, ami elindított, hogy kivizsgáltassam magamat. A kórházban is több órát vett igénybe, mire járöttek, hogy mi okozza a tüneteimet, mert vizsgáltak mindenfelől, de nem vettek vért. Végül az általános sebészeten kért vérvizsgálatot az orvos, mitután semmi tippje nem volt, hogy mi lehet a bajom. A cukorvizsgálat eredménye: éhgyomorra 22,8 mmol/l. Azóra inzulinos vagyok, és teljesen jól érzem magam. Talán furán hangzik, de nem “adnám vissza” a cukorbetegségemet.

Üdv: Kata