Engem 5 éves koromban szexuálisan bántalmaztak, az elkövető 18 éves férfi volt, de nem családtag, ez egyszer történt meg. Ez aznap kiderült. Az utcánkba tudták jó sokan, köztük néhány volt osztálytársam. Egyik tett is nekem megjegyzéseket nem egyszer. Az eset után voltunk pszichológusnál. Sajnos családon belül se volt jó a légkör. Volt nevelőapám többször bántalmazta anyámat, ez is kiskoromtól, egészen 18 éves koromig tartott. Sokszor volt veszekedés, de hál’ Istennek nem fajult mindig tettlegességig. Utáltam a hétvégéket, mert mindig piásan jött haza. Nem egyszer nekem kellett érte menni a kocsmába.  Hárman vagyunk testvérek, de minket nem bántalmazott. Aztán az általánosba és szakközépiskolába is értek kellemetlenségek.

Következmények:

2003-ban kezdődött először. Életunt lettem, talán depressziós, öngyilkosságra is sokat gondoltam. Előjöttek a régi rossz emlékek. Új gondolatok pattantak ki az agyamban, mégpedig az, hogy nincs, akit szerethetnék. Pedig nem vagyok csajozó típus. Ekkor sok minden összejött, érettségi időszak volt, anyám bejelentette, hogy nem akar együtt élni a nevelőapámmal, akkor is voltak konfliktusok, de bántalmazás nem, szerettem volna összejönni egy lánnyal, de nem sikerült. Felvettek főiskolára, ott is voltak sikertelenségek, majdnem otthagytam. Úgy 2005 környékén „kigyógyultam” ebből a depresszióból. Érdekes, hogy 2005-től 2011 novemberéig nem érdekelt, hogy nincs senkim, egyedül is jól elvoltam. 2011 novemberétől ismét kijött, de más formában. Szorongásaim lettek, nem volt még párkapcsolatom, mikor párokat láttam kézen fogva, görcsölt a hasam. A hobbym se érdeke annyira. Gyakran gondolkodtam az öngyilkosságon. Már a párkapcsolat szótól is begörcsölök. Úgy érzem, hogy a rossz gyermekkori események párkapcsolati problémákat hoztak ki belőlem. Lányokkal nem nagyon ismerkedek. Meleg nem vagyok. Sajnos kívánom a szexet. Ismerőseimre gondolok, hogy nekik milyen jó, hogy van párjuk. Ezen a párkapcsolati dolgokon agyalok a legtöbbet. Már azon gondolkodom, hogy veszek valami vágycsökkentő szert. Lebeszélem magamat, hogy nekem nem való párkapcsolat. Legalább az élettől kaphattam volna annyi kedvezményt, hogy aszexuális legyek, vagy ne érdekeljenek a nők, de nem. Nem tudom, hogy mi lehet mélyen a tudat alatt, ami erősen gátlásossá tesz. Lehet, hogy a szextől félek? Szembesítenem kellene magam a félelmeimmel? Hogyan lehet egyáltalán ezeket feldolgozni? Söpörjem az egészet a szőnyeg alá, mintha nem történt volna semmi sem? Érdemes-e lányokkal ismerkedni? Attól tartok, amíg ez az állapot fennmarad, nem lesz sok esélyem. Érdekességként még, hogy mindezen negatív élmények nem váltottak ki belőlem szenvedélybetegségeket, nem drogoztam soha, nem cigizek, nem kávézok.

27 éves férfi vagyok.