2014-ben kötelező terepmunka közben volt egy agyi stroke-om ……., miután kb.:2 óra múlva vérnyomást tudtam mérni , 290/165 volt a kis monitoron.:(

Szépen pihenni tértem, mert aznapra már több feladatom nem is volt ……

De pár nappal később neurológusom ct-re küldött, mely kimutatta az agyvérzésemet .

Azóta agorafóbbá váltam s gyakran leblokkolok az utcán, így még a házhoz tartozó szemetesbe sem tudom levinni szemetemet , mert mi van, ha …., épp akkor blokkolok le ismét ?

2017 nyarán még a helyi kórház pszichoterápiás osztályára is befeküdtem egy hónapra s ott s akkor a sok pszichodrogok hatására némileg enyhültek a panaszaim , de továbbra is saját kis börtönömben élek a négy fal között , izoláltan mindentől s mindenkitől ………..

Hasonló gondokkal küzdők üzeneteit várom.

Üdvözlettel,

egy gyógyulni vágyó ifjú beteg ……

43 éves vagyok épp

Munka után a kisebbik lányomékhoz mentem, segíteni kellett nekik, ott volt a férjem is, szintén e célból. Bár feltűnt nekik a furcsa beszédem, többször megkérdezték, hogy ittam e (nem szokásom), mert úgy beszéltem, mint egy részeg ember. Eszükbe se jutott, hogy más bajom van, pláne orvos, mentő, ugyan. Ekkor már ugye, sok órája tartott az állapotom.

Munkánk végeztével, hazamentünk a férjemmel, aztán a szokásos esti teendők után lefeküdtünk aludni.

Másnap reggel a férjem korán elment munkába, utána én is felkeltem és szinte azonnal nekikezdtem magamban, hangosan beszélni, továbbra is dadogtam és elkentem a szavakat. Majd csak lesz valahogy, elindultam dolgozni. Délelőtt felhívott a kisebbik lányom, hogy hogyan vagyok, persze neki is csak „részegen” tudtam válaszolni, viszont, akkor már mondta, menjek orvoshoz, mondtam, hogy nem megyek. Ezt követően felhívta a nővérét, Ildit, és aztán az Ildi és a férje értem jöttek az iskolába és elmentünk a kerületi ideggyógyászatra, addigra szereztek beutalót is.

A kerületi ideggyógyászaton persze egymillió ember volt, de a vejem áttörte az emberhegyet és bekopogott a rendelőbe. Természetesen, nagy felháborodva kijött az asszisztensnő, hogy ki az, aki kopogással zavarja őket, a vejem mutatta a beutalót és nyomatékosan mondta, hogy vizsgáljanak meg.

Ezután nagy kegyesen behívtak, majd következett a szokásos ideggyógyászati vizsgálat, eztán a doktornő továbbutalt a Jahn Ferenc Kórházba, szintén sürgősséggel. Hazamentünk, összeszedtünk pár cuccot és indulás a kórházba. Ekkor, kb.1 óra volt. A kórházban átadtuk a beutalót, egy nővér kikérdezett – mi a bajom, panaszom stb. -, aztán közölte, hogy üljünk le a váróban, majd jön az orvos. Az orvos este 7-re került elő, ekkor már majdnem két napja történt az agyammal valami. Eddigre, már nem láttam az éhségtől, kissé nehezen beszéltem, borzasztóan ideges voltam, valamint beszedtem hat szem xanaxot.

A doktornő kikérdezett, megvizsgált, – csak ötször hívták el közben – végül közölte, hogy nem tudja, hogy mi a bajom, de azért maradjak ott éjszakára, aztán majd holnap…. Eszembe se volt ottmaradni és ezt mondtam is neki. Erre tájékoztatott, hogy elenged, azzal a feltétellel, ha másnap reggel visszamegyünk.

Másnap reggel ott is voltunk, ismét pár órácskát vártunk rá, amikor előkerült azt se tudta, hogy ki vagyok és, miért vagyok most ott nála.. Amikor beugrott neki a tegnap esti történet, felírta az aszpirint és adott beutalót MRI-re, valamint közölte, hogy a többit intézzem el a háziorvosommal. Láthatóan elege volt az egész ügyből.

A háziorvosom felvett betegállományba, de se az ideggyógyász se ő nem mondta, hogy végülis mi történt velem.

MRI-re két hónap utánra kaptam időpontot. Oda már a férjemmel mentem el, elkészült a felvétel, ki is értékelték, két lehetőség volt, vagy SM, vagy kisérbetegség. Pont.

Amikor, a lelet birtokában felhívtam az ideggyógyászt, mondta, hogy vigyem be hozzá, bevittem megnézte és semmi, illetve mondta, hogy az ilyen leletek értelmezéséhez jár a kórházba, egy hónapban egyszer XY ideggyógyász professzor a diagnózist az ő segítségével állítják fel. Tehát hívjam fel őt ismét, kb.egy hónap múlva, addigra konzultál XY-nal. Amikor felhívtam a hónap elteltével, tájékoztatott, hogy a professzor úr nem jött.

Részéről befejezettnek tekintette az ügyet, pedig koránt sem volt az, mert utána jött a java !

A Klini Kalandra való akkreditációnk remek lehetőséget biztosított arra, hogy az epilepsziáról, mint egy misztikus betegségről fellebbentsük a fátylat, és újabb téglákat verjünk ki, az ismeret hiány illetve tévhitekkel megerősített falakból melyek körül vesznek minket.

A rendezvényre már napokkal előtte megkezdődött a felkészülésünk. Pénteken Hanna elővarázsolt egy 6X6 cm-es lapot mely tele volt irkálva számomra ismeretlen dolgokkal, teendőkkel, de ő kiválóan eligazodott rajta.

Nyomtattunk, plakátokat készítettünk, szórólapokat vágtunk, lufikat szereztünk be stb, stb, stb.
Még a péntekhez tartozik, hogy 5 óra magasságában kezdtük el a standunkat felállítani, díszíteni, előkészíteni. Sötét este volt már mikor ezt abbahagytuk, de befejezni még nem tudtuk.
Szombaton ajtónyitás előtt elsőként már folytattuk a munkát és az utolsó simításokat. Nyitásra minden készen állt. Mi is. Hanna fekete alapítványi én fehér alapítványi pólóban voltunk.

Lassan jöttek az első érdeklődők és tesztek segítségével, próbáltuk felvilágosító, ismeretterjesztő munkánkat legjobb tudásunk szerint csinálni. Néha egyik másikunknak ki-ki kellett szállni interjúadásokra, újságíróknak, riportereknek és a média számos képviselőjének.

SOKAN VOLTAK. Folyamatosan jöttek, olyannyira hogy a látogatottsági statisztikát sem tudtuk már folyamatosan vezetni hisz volt mikor 2-en tesztet írtak, egy –két embernek Hanna. Más embereknek én adtam felvilágosítást, ismeretterjesztést, végül már csoportoknak is, kiket már kettéosztottuk. Az asztal körül két-háromszoros gyűrűben álltak, ültek sokszor.

Még ebédelni sem volt időnk elmenni, nem hogy kávézni, üdítőzni.
Itt köszönném meg a gyönyörű segítőnknek, aki ellátott minket étellel, itallal, mert látta, hogy nem jutunk le a VIP részlegbe.

Már szinte mindenki elment, mikor nálunk kezdett alább maradni a roham.
Este utolsóként kezdtünk összepakolni. A végét már Hanna fejezte be mert nekem indult az utolsó buszom hazafelé.

Összegezve:
- hasznos volt
- sok embert megismertünk
- sok homályt eloszlattunk
- emberbaráti és közeliek voltunk
- várakozáson felül teljesítettünk
- megismertek minket.

NAGYON ELFÁRADTUNK!!!!!! / Ez jót jelent./

M.Laci

Klini Kaland rendezvény / KÉRDŐÍV ELEMZÉSE

A látogatókkal összesen 86 kérdőívet töltöttünk ki, segítségül ott volt nekik a három hirdetőtáblára felszúrt információ halmaz. Így fel tudtuk mérni az emberek jelenlegi tudását, és az alapján tudtuk őket felvilágosítani és az esetleges téves információkat kitörölni a fejükből.

ITT MÉG KÉSZÜLNEK A HIRDETŐTÁBLÁK

Összesen 10kérdésre kellett választ adniuk, valamint a legvégén kaptak egy bónusz kérdést is:

1. Tudod e mi a megfelelő elsősegélynyújtás egy nagyroham esetén? igen/nem
26 ember igennel válaszolt, de a többség nem volt biztos abban, hogy rendesen, részleteibe menően tudja.

2. Mi az epilepszia?
gyakori válaszok voltak:
- idegrendszeri megbetegedés
- neurológiailag indikált görcsös roham
- rángógörcs
- rohamok
- görcsroham
- görcsös eszméletvesztéssel járó állapot
- neurológiai betegség, idegrendszer alapú görcsroham
- ideggörcs
- agyi betegség, idegrendszer eredetű betegség
- az agy ingerületátvivő idegpályájának a blokkja
- fogvatartás (sejtettük, hogy e válasz adója is epilepsziás lehetett)
- hirtelen fellépő izomrángásra való hajlam

3. Mi a roham?
ezt sokan nem tudták egykönnyen megfogalmazni, de az általános válaszok között volt a:
- görcsök,izomrángások
- olyan epizód, aminek határozott eleje-vége van, és hasonló tünetek ismétlődnek
- hullámokban jelentkező rángások, abnormális mozgások
- görcsös rángások, izom merevség, habzó száj
- váratlanul előtörő esemény
- kontrollálatlan mozgások, eszméletvesztés
- mintha egy számítógép elromolna (stroke beteg válasza)
- eseménye a betegségnek
- megnyilvánulási mód
- pár másodperces- több perces tudatvesztett állapot

4. Hány epilepsziás él Magyarországon? 1.000/80.000/150.000
Erre mindenki a megfelelő, 150 ezret karikázta be, talán két ember volt aki a 80ezret.

5. Melyikük epilepsziás? (A(Évi) / B(Laci) / mindkettő)
- mindkettő 24 fő (a 24 emberből sokan a Lacira tippeltek, de beszéltünk velük, megmondtuk nekik, hogy ez kortól, nemtől független, bárki lehet epis, így bekarikázták a mindkettőt)
- egyik sem 2 fő (ez is igaz lehet, hisz külsőre nem látni rajtuk semmi olyan változást, ami elkülönítené őket a többi átlag embertől)
- Laci (B) 2 fő  (A Lacira kétszer is szavaztak. Megkérdeztem miért? Azt mondták, mert kopasz, mint akit frissen műtöttek, meg olyan furán néz )
- nem lehet eldönteni 2
- nem ide való kérdés
- honnan tudjam, nincs ráírva

6. Az epilepszia egy fertőző betegség? igen/nem
Itt 100%-ban nem választ kaptunk, aminek nagyon örültem.

7. Mi az epilepsziások színe?
Itt mindenki kitalálta a lilát.

8. Mi a Lilanap(Purple Day)? Mit ünneplünk ezen a napon?
- az epilepsziásokat
- nem igazán ünnep
- a betegségre hívja fel a figyelmet
- epilepsziás embereket
- az epilepsziás betegeket

A teljesen helyes válasz: A Lila Nap az epilepsziások világnapja, az epilepszia melletti kiállás és szolidaritás napja!

9. Ki az epilepsziások védőszentje?
A, Szent Valentin (feb.14.)
B, Szent Miklós (dec.06.)
C, Szent Peregrin

Erre 1 ember tudta csak a helyes választ! (akiről már az elején sejtettük, hogy köze van az epilepsziához)
Laci itt mindenkinek adott segítséget. Szent Miklóst rögtön kizártuk a lehetséges válaszok közül, habár volt olyan ember is, aki azt jegyezte meg, hogy egy Mikulás is lehet epilepsziás. Maradt Szent Valentin és Szent Peregrin. Mindenki tudta, hogy február 14.-én van a szerelmesek világnapja, így ezt is kizárták. Ekkor az emberek 99,9%-a Sz Peregrint választotta, aki a rákos betegek védőszentje. És ekkor kezdtünk el nekik mesélni, hogy egy epilepsziás nem lehet szerelmes?

99,9% nem tudta, hogy Valentin napon van az Epilepszia Világnapja is! Elmeséltük nekik, hogy mivel Valentin napon minden pirosban van, ezért az Epilepszia nap teljesen el van nyomva. De az epilepsziásoknak van egy másik Világnapja is, a március 26.-án tartandó Purple Day azaz Lilanap, és meséltünk nekik Cassidy Meganról…

10. Mit kell tenned, ha valakinek egy epilepsziás rohama van?
A helyes tennivalók:
biztosítani, hogy ne tegyen kárt magában – a körülötte lévő sérülést okozható tárgyakat, asztalt stb arrébb rakjuk)
stabil oldalfekvésbe tesszük
ölbe a fejet, nyugalom teremtés, megvárjuk, amíg elmúlik a roham
mentőt hívni, akik elmondja mit kell tenni

Talán 2-3 ember volt, aki valamit be akart tenni a rohamozó szájába, de a többség jól írta le a megfelelő elsősegélynyújtást egy nagyrohamnál. Aztán beszéltünk velük, hogy mi a helyzet a kisrohamoknál, hogy ott mennyire kell védeni az epilepsziást.

+ 1
És a bónuszkérdés: megváltozna bármi is közted és egy családtagod, vagy barátod között, ha egy nap epilepsziával diagnosztizálnák őt? igen/nem

7 igen választ kaptunk, a többiek nem választ adtak (többségében olyan emberek, akik már ismernek epilepsziást vagy a kutyájuk volt epilepsziás). Volt egy ember, aki egy „talán” választ adott. Egy másik ember pedig azt írta, hogy „nem, esetleg még nagyobb lenne az odafigyelés”.

A tesztet kitöltők közül a legfiatalabb a 11 éves Dani volt, aki mindenre tökéletes választ adott!

A kapott válaszokat összegezve, az emberek 99,9%-a nem tudta, hogy február 14.-én van az Epilepszia Világnapja.

Mészáros László és Novoszath Hanna

www.eboc.hu , www.epilepszias.hu, fb : Magyar Epilepsziával Élők Alapítvány

Segítségüket és jelentkezésüket elöre is köszönöm!!

Várom mielöbbi jelentekésüket!

Már második hete délelőttönként egyedül van otthon, de most már a telefont is tudja kezelni, így naponta tudom ellenőrizni hogy minden rendben van-e.

Szerintem nagyon sok múlik azon, hogy a beteg mennyire akar és a család, a barátok mennyit foglalkoznak vele. Mi nem úgy kezeljük, mint egy beteget, mindenbe bevonjuk, és mindent megbeszélünk együtt.

Soha nem szabad feladni és úgy kell hozzáállni, hogy rendbe fogok jönni, mert ezt akarom.

2013. december 18.

Aki beteg az nem gonosz.

Gyógyszert szedni nem olyan nagy baj, egy rendszeres kisebb adag, amitől az éjszaka jól telik. Szerintem az a legrosszabb ilyen esetekben.

Ha a kórházban kényszerzubbonyt adnak valakire, mert nem tudnak vele jobbat tenni. Így nem tesz kárt magába, nem bánt másokat, és az ápolóknak is könnyebb.

Fontos, hogy stabil körülmények legyenek!

2) hogy megvalósuljon az összefogás (isteni sugallat)

Az összefogás, mert ha az ápolók tudnak normálisan működni és nem csak lefogni a beteget, ha a beteg már úgy érzi nincs menekülés, sőt ha vannak mások is a környezetben, szóval minden egy szebb szintre jut és felfogja az eseményeket, és a lehetőség szerinti következő lépést!

3) A legjobb, amikor le tudsz végre ülni (akár egészséges akár beteg, mi tudjuk, hogy ez bizony nem mindig jól eső dolog) – erre is van gyógyszer (különben én a Seroquel XR 400 gr-ost szedem, egyet éste, és jól vagyok, ha többet veszek be a  napom el van rontva).

Az is összefogás, ha két ápoló beszél egymással, és a közelben lehet a beteg is még inkább, legalább normális dolog van körülötte.

Egyébként így, kiderül, hogy nem is rossz a korház, mert ott legalább az orvosok és az ápolók tök jól vannak, így gyógyul a beteg, szerintem.  Otthon nehezebb, mert túl nagy a nyüzsgés és mindenki azt hiszi, hogy egészséges, és nem ért egyet a beteggel. Szintén nem kedvez az összefogásnak.

Ha még egy dolgot szeretnél, kérd meg

1) a kapcsolat őrző angyalokat, csak úgy hangos szóval, mintha egy kutyushoz beszélnél vagy egy cicushoz, hogy mindenképpen legyenek jelen, bármi is közrejátszik vagy zavarja két ember között (vagy többen is lehetnek) magát a kapcsolatot, veszekedés, hazugság, megbántás, régi dolgok felemlegetése, vagy valaki beteg, vagy több is beteg, vagy mindenki beteg, akár még a korházban is,  mondd, hogy szeretnéd ha a kapcsolat örző angyalok segítenének a viszály eloszlatásában és szabad és tiszta lenne az emberi kapcsolat köztetek! stb. Közben lehet tapsolni is, 2-szer meg megint 2-szer és azt lehet mondani, hogy Legyen Rend Isteni Rend!

2) kérd meg az őrangyalodat, hogy ne hagyjon el semmilyen körülmények között, mert bízol benne, és segítsen még inkább megbízni benne. Ő mindig elérhető, és kapaszkodni kell a köpenyébe, mert abba lehet!

Tessék ezt megcsinálni, tessék kérni az egészségeseket, hogy segítsenek, és az egészségesek is segítsék így a betegeket!

Hozzáteszem, hogy nem valami segítséget, meg intő szót osztok meg a saját tapasztalatomból, hanem nagyon fontos, amikor ez az üzenetforgás megvalósul, hogy mindenki tudjon róla! (magas rezgéssel, egészséges és teljes frekvenciákkal)

Sorolhatnám.

Most ennyit és sok szeretettel,

Julianna

Lányom Katalin 21 évnyi küzdelmét szeretném megosztani az olvasókkal.

1981 február 16-án született. Gyönyörű egészséges kislány. 1991 decemberében 10 éves és boldogan szánkózik. Este hány és fáj a feje. Hajnalban a mentők elvisznek bennünket a kórházba. Kati agya bevérzett. Idegsebészetre kerülünk. Nagy a baj! Veleszületett rendellenesség, az agya tele van értágulatokkal, mint egy fonal gombolyag. Fejében időzített bomba ketyeg! Minden nap vele vagyok a kórházba. A vér felszívódik, nem sérült.

1992 februárjában haza jövünk. 1992 márciusában folytatja az iskolát. Áprilisban kapunk egy kazettát amit egy orvos csoport készített, súlyos betegeket gyógyítanak. Katival Salgótarjánra utazunk. Postán érkezik rendszeresen a gyógyszer, drága pénzért. Augusztusban kiderül hogy az orvosok csalók. Rendőrségi idézést kapok mert olyan gyógyszert adtam ami nem volt szabadalmaztatva (pívíz).

Szeptemberben Kati az iskolában agyvérzést kap. Ekkor 11 éves. Idegsebészetre viszi a mentő, nagyon beteg. Kopaszra vágják, majd tehermentesítik az agyát. Gyógyíthatatlan. Megmondják az orvosok vihetem a világ bármely területére nem tudják meggyógyítani. Nem tudok beletörődni, az időzített bomba csak ketyeg.

Nagyobbik lányom, Judit 13 éves. Kisebbik Szilvi 2 éves.

Barátnőm segítségével Bécsbe egy klinikára telefonálunk. Leletekkel és tolmáccsal Bécsbe utazunk. Kati ekkor még mindig korházban van. Már zártak el értágulatot az agyba de ilyen nagy kiterjedéssel még nem találkoztak. Novemberben minisztériumhoz fordulok segítségért, de nem kapok választ. Bécsben már tervezik a műtétet. Közben a templomban a plébános úr misét mond Kati gyógyulásáért és kéri a falut hogy segítsenek. Beindult a gyűjtés és 120.000 Ft jön össze.

Levelet kapunk Bécsből hogy december 1-jén vigyük a Katit. Barátok, testvérek, szülők, rokonok segítenek de a műtétre nincs pénz. Katit csak mentővel lehet szállítani de mentőt csak úgy biztosítanak ha Hegyeshalomtól Bécsig fizetünk. Jelentkezik egy önkéntes mentőszolgálat Zircről. Rettegek hogy miből fizetem ki a műtétet. Munkás szálláson lakom ott maradtam a Katival. December 2-án nagyon hideg van, nem tudom a nyelvet. Gyalog a szállótól a klinikáig 1 óra az út. Papíron van a cím leírva ha eltévednék.

Harmadik nap este 9kor szakad a hó, a klinika előtt a padon ülök és ott sírok. Olyan egyedül érzem magam, miért ilyen kegyetlen az sors! Jön egy magyar származású nővér és segít. Ételt hoz és ő tolmácsol. December 12-én műtik a Katit. A műtét napján velem van a barátnőm. Férjemnek muszáj dolgozni!

Kati az intenzív osztályra kerül. 8 órától 15 óráig tartott az érelzárás. Ágyékon keresztül a szív mellett katéteren keresztül zárták el az agyi értágulatokat. 20%-a sikerült.

A műtétért nem kellett fizetni, de azt mondták a professzorok hogy nagyon vigyázzak rá és amit tudunk adjunk meg neki amíg lehet. A bomba ketyeg tovább.

Karácsonyra haza megyünk. Tele vagyok fájdalommal, nagyon fáradt vagyok. Karácsonykor együtt a család. A jó Isten áldását kérem. Nem adom fel. Ez a kis versike jár a fejembe:

„Eljött a nap mit várva vártam, az égen csillag fénye ragyog, Jézuska fáját elhozták az égből szálló angyalok. Köszönöm néked édes Jézusom hogy szíved minket úgy szeret az angyalok karával dicsőítjük szent neved. S ha elmúlik majd a karácsony te akkor is maradj velünk s míg élünk ezt a kis családot szeresd ó édes Istenünk.”

1993 márciusában Kati jól van, gyenge egyensúly zavar maradt vissza. Folytatja az iskolát, de júniusban nem kap bizonyítványt mert hiányzik az első félév. Nem akar évet ismételni azért egész nyáron a falu tanáraival tanul és sikeresen levizsgázik. Szeptemberbe folytatja a tanévet. Éljük a kis életünket. Dolgozunk, Judit, Kati iskolás Szilvi pedig óvodás. Nem adjuk fel.

Női ruhakészítőnek tanul. Elvégzi az iskolát. 18 évesen a gyógyszereket még mindig szedi, érfalerősítő. Nagyon drága és külföldön kell kiváltani. Sajnos visszamaradt sérülése gyenge ataxia (mozgászavar), a két keze nem dolgozik össze és egyre rosszabb. Nem tud a szakmájában elhelyezkedni.

19 évesen leülök vele és mindent elmesélek. Nem tanulhat meg vezetni, nem szülhet kisbabát és bármelyik pillanatban meghalhat. Úgy éreztem megőrülök, Kati rám nézett és nem hitte el. Idegsebészetre vittem az orvos mindent elmondott neki. „Anyuci így nem akarok élni” ezt mondta nekem.

2002-ben 100%-ig rokkantnak nyilvánították.

2004-ben elhelyezkedik egy butikban, 4 órás munkaidőben. Nagyon boldog. Megérinti a szerelem. Megmondtuk a fiúnak, hogy nem szülhet, de ő így is szereti és nagyon boldogok.

Novemberben, minden szentek napján munkából jövök haza. Kati és barátja a temetőben vannak a szeretteinknél. Férjem fogad. Katinak nagyon ferde a szája. Mint égből a villámcsapás. Tudtam hogy nagy a baj. Azonnal az idegsebészeti klinikára mentünk. CT kimutatta, hogy érdaganat nyomja az idegszálat. Főorvos úr felveszi a kapcsolatot a pécsi idegsebészettel.

Mosonmagyaróvár mellett egy kis faluban lakunk, 340 km-re Pécstől. Katit ott kell hagyni altatásos érvizsgálatra. Másnap telefonál és nagyon boldog. „Anyu megműtenek, hogy teljes életet éljek és legyen kisbabám!” Haza hozzuk. Professzorok megtervezik a műtétet. Novemberben meg is műtik. A Pécsi orvosi egyetem iskolájában kapunk a férjemmel 2 éjszakára szállást. A műtét sikerül. 8 órakor vitték el és 17.30-kor hozták az intenzív osztályra. Ágyékon keresztül katéterrel zárták el az értágulatokat. Reggel korán megyünk a korházba. Éjjel agyvérzést kapott, mind a 4 agykamra bevérzett. Kómába került. Teljesen összeroppantunk. Férjemnek és nekem egy idős néni ad szállást. Kati tüdőgyulladást kap majd egy súlyos fertőzést. Az orvosok és a nővérek nagyon segítőkészek. Mindent megtesznek de Kati nem ad jelet. Lélegeztetőgépre kerül és tehermentesítik az agyát. Gyomorszondát kap. Minden nap reggeltől estig vele vagyunk.

Egy hónap telt el. Férjem haza utazik dolgozni kell, elhozza mellém édesanyját. A nagymama 75 éves. Decemberben Kati agyi infarktust kap. A homloklebenyben elzáródik egy ér. Állapota mindig rosszabb. Mellette vagyok minden nap, beszélek, éneklek, mesélek, tudom hogy hallja. Fel kell hogy ébredjen hisz már annyit küzdöttünk. Karácsonykor külön a család.

December 24-én az ágya mellett ülünk és karácsonyi énekeket éneklünk a nagymamával.  Kati legszebb gyerek kori karácsonyi dala: „Bár nem látom gyermek arcod Szent vonásait, hiszem mégis rendületlen: Hogy már te vagy itt. És mosolygón fölfogod könnyemet, amit hozok ajándékul jászolodnak trónusához én.”

Kati vékony ujjai megmozdulnak a kezem. Az orvosok nem hiszik el, ez lehetetlen. De én tudom hogy hallja. Továbbra is éber kómában van és csak néz rám üres szemekkel.

2005 januárjában új szállásra költözünk.

Katinak magas a láza. Söntöt ültetnek az agyába mert a gerinc nem vezeti le az agyvizet. Leáll a gyomor azért bélszondát kap. Január végén már nincs láza és a gyomor működése is beindul.

2005 február 15-én rehabilitációra indulunk amely a falutól 170 km-re van. Kati kómába gyomorszondával és kanün-nal a torkában nagy küzdelem előtt áll. Semmit nem tudunk hogy mennyire lesz sérült a felébred. Szállást keresünk és én vele maradok. Reggel 7 órára megyek és este 10ig vagyok vele a kórházba. Mindent megtanulok. Szondával etetem, forgatom, mosdatom és beszélek neki. Tolókocsiba teszem és kiveszem az udvarra a tavaszi napsütésbe. Fejét ki kell kötni, a nyála folyik a szájából. Küzdök!

2005 áprilisában elkezd követni a szemével. Kiveszik a kanün-t, kinyitja a száját és folyadékot csepegtetek a nyelvére.

Májusában megmozdul a feje, megemeli kezét-lábát, nincs bénulás. Tekintete üres

Július végén kivetetem a gyomorszondát, de nagyon féltem h tud-e majd enni, inni.

Augusztusban végleg hazajövünk, úgy érzem itthon a család segítségével folytatom a küzdelmet. 2004 novemberétől 2005 augusztusig azaz 9 hónapot voltunk távol. Fizikailag lelkileg összekellett magam szednem mert nagy küzdelem áll még előttem. Etetés itatás órákig tart, mokkás kanállal eszik, iszik. Kanál érintésére nyitja a száját. Mama hozzánk költözik, édesanyám mellettünk lakik. Segít a család, a rokonok és az egész falu megmozdul. Pénzt gyűjtenek mert sok az adóságom. Kati napról napra fejlődik.

Szeptemberében tisztul a tudata. Mindenkit megismer. Szájáról leolvassuk amit mondani szeretne mert hangja még nincs. Kezdődik a gyógytorna. Gyógytornász segítségével felállítjuk de nem tud megállni. Nem tud írni elfelejtett mindent. Nem ismeri az abc-t nem a számokat, nevét nem tudja leírni de érti amit mondunk.

2006 márciusában már ír olvas és egyedül tornázik. Két ember segítségével sétál. Artikulált hangon beszél de még nem szobatiszta. Kettős látása és erős egyensúly zavara van. Tiszta a tudata, mindenre emlékszik. Nagyon boldogtalan. Január elején Budapestre visszük a Jamamoto intézetbe fonalbeültetésre. Három hetente kell vinni. Hat hónapig hordjuk.

Állapota javul és már szobatiszta. 2006 májusában elhagyta a barátja. Felakarta adni a küzdelmet

2006 augusztusában a férjem munkatársai pénzt adnak össze.

Sopronba visszük Mádl Judit klinikájára. Doktornő mondja hogy tud az állapotán javítani. 1 heti kezelés 160.000 Ft. Kölcsönt veszünk fel, a házon jelzálog van. 4 alkalommal visszük el az összesen 750.000 Ft. Kati segítséggel megmássza a tűztornyot, csodálatos élményben volt részünk. Legalább 10 kezelés kellett volna, de pénzünk nincs. Lovagol, úszik, tornázik, nem adja fel.

2007 tavaszán epeműtéten esik át, az orvosok nagyon félne az altatástól.

2007 nyarán a mozgása romlik, nagyon megijedtem. Kezei elkezdenek remegni. Karácsonykor etetnem kellett mert úgy remeg a keze és a feje mint egy parkinzonkórosnak.

2008 januárjában az interneten találunk egy pesti magán klinikát, ahol a parkinzonkórosokat és az agyvérzéséből visszamaradott mozgászavar javításával foglalkoznak.

Nyáron Debrecenbe megműtik, de nem válik be. Novemberbe Budapesten beültetik a jobb felére az agyi p. A mellkasába van a pészméker és a nyakán keresztül vezetik az elektródákat az agyba hogy blokkolják a túlmozgást. A műtét 4 órás volt. 10 napot vagyunk vele pesten, munkás szálláson lakunk. A férjemmel reggeltől estig vele foglalkozunk. Hazatérés után 3 hetente hordjuk kontrollra.

2009 januárjában Kati bal keze nem remeg és csökkent a fej mozgás. Februárban lenne a műtét a bal felén hogy a jobb keze is javuljon, de sajnos várnunk kell az anyagiak miatt, így március végére  egyeztettünk az adjunktus úrral.

2009 február vége. Sürgős telefont kapunk. Katinak szeretnék beültetni a második péjszmékert. Budapestre utazunk a János korházba a műtétet Valálik doktorúr végzi. A műtét sikerül. Bent fekszek vele, mert a nap minden percében segítségre szorul. Szeretnék köszönetet mondani a kórháznak hogy ezt számomra biztosították. Kilenc napot töltünk a kórházba. Keze remegése javul de a törzse most is nagyon remeg. Haza megyünk otthon folytatjuk a küzdelmet. A faluba lehetőséget kapunk lovaglásra. Szigetközbe van egy wellnesz szálló, a polgármester és a szálloda vezetősége segítséget nyújt hogy Kati ahányszor tudja igénybe veheti az uszodát. Az agy nem irányítja az úszásba, de nem adja fel. Addig küzd míg rá nem jön ő irányítja az agyát és úszik.

A mai napig küzd. 2009 november minden szentek, ma 5 éve hogy elferdült a szája és megkezdődött a harc. Sajnos nem lehet egy percre sem magára hagyni, mert feláll és elindul. Hiába tiszta a tudata ez a része sérült. November 2-án kezdhetnénk hordani a Vargha Gyógymód nevű intézetbe talpmasszázsra. Megint felcsillant a remény hogy az egyensúlyán és a kettős látásán tudnak javítani, de még nem tudom hogy oldjuk meg. Heti 3 alkalom 1 kezelés 7000Ft.  Falutól kb 40 km-re Győrbe kell vinni. De Kati könyörög hogy segítsünk. Meg volt az állapot felmérés. Hiába küzd az agya nem akarja fogadni a külső küzdelmet így ingerelni kell az idegpályákat.

Lelkileg és fizikailag nagyon elfáradtam. Sokszor gondolok arra milyen jó lenne ha reggel nem ébrednék fel de az csak számomra megoldás és nagyon önző dolog.

Nagyobbik lányom Judit 10 éve férjnél van. Két unokával ajándékozott meg, Lili és Bence. Sokat sírok és ők mindig az mondják: „Mama ne sírj, mi nagyon szeretünk!” és akkor mosolyt csalnak az arcomra. Kisebbik lányom Szilvi még tanul.

Mikor Bence 3 hónapos volt, Katit is ugyan úgy pelenkáztam és ez nagyon fájt.

Férjem 32 éve folyamatos munkaviszonya gépkocsivezető. Sajnos én 4 éve ápolásin vagyok ez 32.000 Ft havonta. Alkalmi munkával egészítem ki. Eljárok takarítani, ilyenkor a 2 80 éves nagymama van a Katival. Nagyon aggódok hogy mire megyek haza.

Kati reggel felkel, reggelizik, gyöngyöt fűz, gyakorolja az írást, olvasást és a beszédet, 45 perc gyógytorna, szemtorna és ebédelnek, majd a 2 mamával kártyázik. Haza érek és ha az időm engedi, kezdődik a séta. Nem adja fel, de egy mosoly se hagyja el a száját. Szeretnék egy levelet leírni amit akkor találtam a szobájában amikor hazajöttünk, de ő még kómába volt. Nekem írta és még rengetek verset írt.

Drága Édesanyám!

Te adtad nekem az életet. Te adtál szeretetet, te vagy nekem a minden a valóság és az élet. Tudom hogy nem hiszed hogy szeretlek, tudom hogy meghalnál értem. Búcsúznék én tőled, de nem lehet, köszönöm az életet neked. Túlságosan szeretsz amit nem érdemelek meg, túlságosan szeretsz és ezért szenvedek. Próbálok jó lenni és neked megfelelni, de az elvárás sok az idő meg kevés. Változni az életben pedig nagyon-nagyon nehéz. Barátok és család a kettő egyszerre ez kell nekem mindig az életbe. Hazugságban éltem nagyon-nagyon soká de megóvni téged jobbnak tűnt talán. De rájöttél a titkaimra mit én nagyon óvtam és ezzel téged nagyon megbántottam. Köszönöm hogy szerettél, köszönöm hogy szeretsz még. Jónak lenni nagyon nehéz, feledni hogy csalódtál egy élet is kevés. Drága édesanyám, most írom le neked az ki adtad az életem megváltozok érted, s jobb ember leszek, s az életben még rám nagyon büszke leszel.

2005 szeptember. Lányod Kati

Az élet igazságtalan!

Hogy lehet mikor rehabilitáción voltunk egy lepedőt kértem és a főorvos asszony azt üvöltötte: „ Van magának fogalma a Kati napi 30.000 Ft-ba kerül, nem a Hiltonba vagyunk!”

Jelenlegi állapota: Nem szabad 1 percre se magára hagyni, magától elindul, nem szól és elesik.

Nincs egy napközi ahol fiatalokkal lehetne, én pedig rendes munka viszonyba dolgozhatnék. Mindig arra kér: „Anyu soha ne adj intézetbe.” Van idősek és szellemi sérültek otthona de oda nem akar menni. Amíg én élek vagy bírom, a családnak együtt kell maradni.

Mi lesz vele ha mi nem leszünk. Nincs olyan jövedelme. Járulékot kap mert nem volt 5 éves munkaviszonya. Még otthonba se tud menni. Tele van szeretettel, reménnyel. 31 éves ilyen boldogtalannak látni egy anyának ez maga a pokol.

2012. január, állapota hirtelen romlik. Folyik a nyála, fejtartása nagyon ferde. CT-re megyünk. A felvételt nagyon nehéz elemezni mert a rengeteg ér elzáródás miatt az agyát csillámpor fedi. Diagnózis egy gyengébb lefolyású agyi infarktus. Gyógyszereket kap a keringés javítására.

Ezek a gyógyszerek nem járnak közgyógyra és helyettesíteni sem lehet őket. Sokkal fáradékonyabb, de tovább küzdünk. Megérkezett a nyár folytatjuk az úszást és a lovaglást. A nyár nagyon szomorúan telik úgy érzem nincs javulás. Lelkileg és fizikailag is kezdek összeomlani. Augusztusban telefonálnak a Virányosi klinikáról. Kati új pacemakert kap amit Hollandiából hozatnak. Többet tud mint a jelenlegi és talán a mozgása is javul. Azonnal Pestre a János kórházba utazunk. Katit befektetjük, este megfürdetem, bepelenkázom és elbúcsúzunk tőle. Férjemmel egy kis panzióba alszunk. Már reggel 7 órakor nála vagyunk. 7:30-kor jön a főorvos közli a rossz hírt: nem érkezett meg a pacemaker. Egy világ omlik össze bennem, haza jövünk. A TB-nek elküldött utazási papírokat visszautasítják, mert nem kaptunk záró jelentést mivel mi nem is kaptunk. Éljük tovább nehéz kis életünket. Férjem kölcsönt kér a munkahelyén, hogy tüzelőt tudjunk venni amit havonta vonnak le a fizetéséből. Az átlagnál többet fűtünk, mert Katival egész nap itthon vagyok. Októberben megérkezik a pacemaker, megint Pestre utazunk, tőlünk 170km-re.

Katit megműtik, jobb oldalán kicserélik a balt majd tavasszal. Két éjszakát tölt a kórházba. Miután hazajövünk, csak reménykedünk hogy az állapota javulni fog. Mert jelenleg még az etetésnél is segítségre szorul.