Amikor újra meg újra magam alá kerülök és eszembe jut a sok kudarc, hogy a szüleim hogyan bántak el velem amikor kicsi voltam és védtelen, kiszolgáltatott, akkor mindig eszembe jut és mélységesen elszomorít, hogy a Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítvány hogyan bánt el velem, amikor rájuk bíztam magam, a kezükbe adtam az életemet. Még mindig kétségbeejt az emlék, ahogyan cserben hagytak, akkor, amikor a terápiájuk alatt -soha előtte nem tapasztalt- borzasztó rossz állapotba kerültem.

Nagyon meg akartam gyógyulni. Eleget szenvedtem, így rendkívül motivált voltam, ezért mindent beleadtam a terápiába, mindent úgy csináltam, ahogy azt az egyéni terapeuta mondta. Annak ellenére, hogy nagyon megterhelő volt a terápia (DBT). Bíztam benne, az emberben, a szakemberben, ebben a terápiában. De ez a terápia nagyon nehéz mindenkinek. Emlékszem, többször felmerült bennem az elején, hogy remélem, vigyáznak rám, és ha valami bajom lenne, segítenek majd nekem!

Hát én mindent beleadtam ebbe a munkába. Nagy reményekkel indultam neki, hogy ha végigcsinálom, akkor meg fogok gyógyulni, de legalább valamivel jobb lesz az életminőségem. Ez a terápia rendkívül megterhelő, és többször éreztem úgy, hogy nem bírom tovább. Viszont mindenben hallgattam az egyéni terapeutámra, aki mindenáron a terápia folytatását, és ha ez még nem lett volna elég még plusz feladatokat is erőltetett. Nem tudom részletesen leírni, hogy még milyen etikátlan dolgok történtek, a lényeg az, hogy többször szóltam az egyéni terapeutának is és a csoportban a két terapeutának is, hogy rosszul vagyok, nem bírom tovább, abba akarom hagyni a terápiát. De az egyéni terapeuta mindig rábeszélt, hogy folytassam. És ezt úgy, hogy közben -mint utólag kiderült – még a szükséges gyógyszeres kezelésemre sem figyelt.

Tehát minden tőlem telhetőt megtettem, erőlködtem, de egyre kimerültebb voltam. Viszont amikor végleg kiderült, hogy mennyire rosszabbul lettem: már kórházba akartak irányítani. Kórházba? Én soha nem voltam kórházban a terápiájuk előtt sem, és mivel addigra már nem bíztam meg bennük ezért nem fogadtam el a fantasztikus tanácsukat, ezért azóta sem voltam soha kórházban. Ugye, az mindenki számára világos, hogy egy jól működő, dolgozni, tanulni, viselkedni képes, összeszedett ember nem azért megy el egy ilyen fizetős terápiába, hogy aztán a végén a zártosztályon kössön ki.

Felháborítónak és végtelenül erkölcstelennek tartom, hogy nyilvánvalóan a terápia hatására, az erőltetés, figyelmetlenség, elégtelen gyógyszeres kezelés hatására ilyen szörnyű állapotba kerültem, viszont az engem kezelő “szakemberek” semmiféle felelősséget nem vállaltak. Sem egy bocsánatkérést, sem pedig -3 terapeuta részéről- semmiféle felelősségvállalást nem tapasztaltam! Egyébként ez bánt a legjobban, azóta is.

Nem tudom mennyire érthető, hogy ha valaki kilép a terápiából az egész egyszerűen bevételkiesést jelent a Nap-Körnek, mert ők ebből élnek. Itt jegyzem meg, hogy azt hangoztatták – ami a romboló hatása mellett még hazugság is- hogy csak annak nem segít ez a terápia, aki lusta, nem csinálja a feladatokat, abbahagyja, kilép a terápiából stb. Én egyet tanultam: soha a többé nem bízom meg egyetlen pszichiáterben, pszichológusban sem. Azóta undorodom mindegyiktől. Olyan volt mintha 3 hegyi vezető felvitt volna a veszélyes hegyre, látszólag biztosító kötéllel, szaktudással és komoly felelősségérzettel, hogy vigyáznak azokra akiket vezetnek. De amikor lezuhantam, ezek a “szakemberek”, akiknek pénzt fizettem a munkájukért gyorsan magamra hagytak. Senki nem vállalt felelősséget értem… Közülük van olyan is, aki öngyilkosság-megelőzésben hirdeti magát, kár hogy segítséget kértem tőle, az öngyilkossági krízisemben, de nem segített. Mindig vártam, hogy ez a három ember egyszer megkeres és átbeszéljük, hogy hol lehetett a hiba, de azt sem értettem, hogy csak az egyéni terapeutám miért nem keresett meg soha többé, hogy korrigálja a hibáját és segítsen nekem ebben a nagyon rosszul alakult helyzetemben, amiről ő tehetett.

A saját erőmnek köszönhetem, hogy nagyon sok idő, sok év elteltével valahogy visszamásztam arra a terápiát megelőző állapotomra, ahol a belépéskor voltam. Azóta borzongás fog el, ha csak látok egy pszichológust vagy pszichiátert ahogy reklámozzák magukat. Undorodom tőlük. A mai napig meg vagyok döbbenve, hogy ilyen emberek vannak.

Annyira vállalják a tetteikért a felelelősséget, hogy a Google vélemények oldalon minden – de minden negatív hozzászolást törölnek (állítólag jelentenek is), szóval aki nem ad nekik 5 csillagból 5 csillagot, annak törlik a hozzászolását. Látható, hogy róluk csak pozitív véleménnyel lehet nyilatkozni. A Facebook oldalukon ugyanezt teszik.

Szégyelljék magukat!

Írjátok meg ide vagy a gyakori kérdésekhez a negatív tapasztalataitokat velük kapcsolatban, hogy mások is tudjanak teljes képet kapni róluk.

A Nyelvtudományi Intézetben egy kutatást végzünk, amely a nyelvi megértést vizsgálja.

A kutatás keretében borderline személyiségzavarral élő személyeket is vizsgálunk.

A kísérlet online, nem kell személyesen találkozni. 20 perc az egész.

A kísérlethez le kell tölteni egy programot. A tesztben különböző képek és mondatok fognak beúszni eléd,

és két válaszlehetőség közül kell kiválasztani, melyik illik jobban az adott képre vagy mondatra.

Nem igényel semmilyen előzetes felkészülést.

Akit érdekel, írjon a hantoreka@gmail.com-ra.

Köszönjük!

Hantó Réka

Egy cikksorozatot írok az nlc.hu-ra, ami mentális problémával küszködők családtagjaival/párjával/gyerekével/barátaival vagy más, az illetőhöz közel álló személlyel/személyekkel készült interjúkból állna. A témát azért tartom fontosnak, mert szeretnék ezzel segíteni azoknak, akik ebben a cipőben járnak, illetve azt is szeretném, hogy az emberek általánosságban többet tudjanak meg a pszichés zavarokról, és ne stigmatizálják azokat, akik mentális problémáktól szenvednek.

A következő kórképekkel rendelkező emberek hozzátartozóit keresném: depresszió, borderline, skizofrénia, paranoid zavar, pánikbetegség, poszttraumás stressz betegség, kényszerbetegség, generalizált szorongás, anorexia és bulimia (tudom, hogy sokszor ezek közül egyszerre több is fennáll). A cikkben természetesen lehet teljesen anonim módon szerepelni.

Ha úgy érzed, szívesen segítenél nekem, kérlek, írj egy e-mailt a hbrigitta88@gmail.com-ra. Előre is nagyon köszönöm, és további szép napot kívánok mindenkinek!

Hidvégi Brigi

Kb. egy éve ismerkedtem meg egy 24 éves elbűvölő lánnyal. Tudtam, hogy gondjai vannak az alkohollal, de fiatalkori bulinak fogtam fel. Pár hónap után feltűnt a semmiből jövő hangulatváltozása. Előző este még minden rendben volt, a másnapi örömteli hívásomkor letargikusan válaszolt. Folytattam, mert amikor minden rendben volt akkor csodálatosan éreztem magam Vele. Nem értettem a féltékenységét pedig nem adtam rá okot, ugyanakkor Ő lelkiismeretfurdalás nélkül “cicázott” előttem is olyanokkal, akik meg akarták kapni Őt. Bíztam Benne, fel sem merült, hogy félrelépne. Finoman jeleztem, hogy egy picit zavar, de támadással és vádaskodással reagált. Aztán júliusban elmentem pár napra munkával kapcsolatban és amikor visszaértem mintha kicserélték volna. Kerülte a találkozást, nem jelentkezett, a testi kontaktus szóba sem jöhetett. “Nem tudja mi van Vele”, mondta Ő.

Egy lányhoz nagyon ragaszkodik, van két nagyon közeli fiú barátja is – az egyik barátjával beszéltem, Ő is járt volna a lánnyal, ha nem lenne ennyi férfi az életében-. A haveri köre a kocsmára korlátozódik, kapcsolatai zűrösek. A barátnője kivételével a fiú barátaival a részegségig buliznak, engem sosem hívott ilyenkor, csak hajnalban teljesen részegen keresett telefonon. Utána párszor együtt voltunk még szexuálisan is, de csak a kocsiban volt hajlandó lefeküdni velem, hozzán már nem jött el. Amikor jeleztem, hogy nekem szimpatikusabb lenne a testiség normális körülmények között, teljesen rideg reakciókkal válaszolt. “Már nem vagyok szerelmes beléd. Keress valakit, csak ne előttem csináld”- mondta. Lefagytam. Mindezt úgy, hogy egy héttel előtte még szerelmes volt és hiányoztam. Akkor találkozunk ha ven kedve – nagyon ritkán -, egyébként bármit meg tud oldani ha akar. Velem nem akarja. Sokat fáj a feje, sűrűn unatkozik, ez kb. a 8. munkahelye, több rendőrségi ügye is volt – garázdaság -, korábban párszor a detoxikálóban ébredt, pénze sosincs csak ha én adok Neki. Képes órákat a barátnőjénél a kocsmában ülni és részegségig inni, ha olyan kedvében érzi Magát.

Nagyon fiatalon – 15 évesen – napi szinten lefeküdt egy Nála 20 évvel idősebb férfival. Előttem – és szerintem azóta is – előfordult, hogy teljesen ismeretlenül keveredett férfiakkal szexuális viszonyba a szórakozóhely mosdóiban. “Mióta nem vagyunk együtt, egy korábbi kapcsolatommal feküdtem le”- vallotta be. A munkahelyén ha unatkozik nem érdekli a munkája minősége, máskor a legjobb dolgozók között említik. Indulata egyik pillanatról a másikra változik a munkatársaival kapcsolatban, de van 2-3 ember, akivel “kijön”.

A szüleivel lakik, az édesanyjáról sokat mesélt. Édesanyja is iszik, cukorbeteg, sok férfi volt az életében, Ő és az édesapja szinte mindegyik férfiról tud is. Édesapja egy végtelen jószándékú, de szomorú ember benyomását kelti. Néha szándékosan kóma közeli állapotba kerül az anyukája – nem fogyaszt ilyenkor kellő mennyiségű szénhidrátot -. “Nem tudom mikor találom holtan anyámat”, mondta el sokszor. Sajnáltam és próbálok Neki anyagilag is segíteni – ilyenkor mindig kedves de tisztában vagyok azzal, hogy színtiszta manipulációról van szó -, mert számomra ez nem probléma. Aztán tavaly elárulta, hogy anyai nagyapja is hasonló életet élt – túlzott italfogyasztás, szex válogatás nélküli személyekkel, stb.

Ami a legfájóbb,hogy amikor megunom és nem keresem, nem beszélek Vele akkor szemrehányóan kérdezi, hogy amiért nem vagyunk együtt attól miért nem beszélünk? És én miért kerülöm? Miről kellene beszélnünk ilyenkor szerinte? Tudja, hogy szexuálisan mekkora hatással van rám. A viselkedésével az egekbe emeli a hormonszintemet – rámarkol a fenekemre, stb -, majd amikor kérem legyünk együtt közli, hogy nem tudja Magát rávenni a szexre velem. Mással van szexuális kapcsolata. Miért manipulál, ha utána kerek perec elutasít? Néha közli, hogy most szívesen lenne velem. De ezt mindig olyankor említi, amikor nem tudom megoldani. Ezt végképp nem értem a viselkedésében.

Novemberben teljesen véletlenül olvastam a borderline-ról és akkor esett le, hogy valószínűleg Ő is ebben az ördögi állapotban él. Nem vagyok szakember és nem is akarok diagnózist felállítani természetesen, de finoman megemlítettem Neki, hogy segítségre lenne szüksége. Hallani sem akar erről.

Teljesen lemerültem, próbálok higgadtan segíteni, de a hullámvasút-szindróma miatt képtelenség fenntartani az idealizált állapotot. Fogalmam sincs mi lenne helyes, ha megszakítanék Vele minden kapcsolatot vagy próbálnám rábeszélni a terápiára. Nem érdekel az sem, ha semmi sincs köztünk, csak borzasztó elnézni, hogy egy egyébként szép, kedves és tényleg jószándékú lány ilyen romboló életmódot él.

Aki tanácsot tud adni megköszönöm.