Bár sosem gondoltam volna,de eljött az ideje,hogy csatlakozzak a PCOS közösséghez.:)

Utólag úgy gondolom,hogy az én történetem 10évvel ezelőtt kezdődött,amikor először fordultam orvoshoz azzal a problémával,hogy a ciklusom rendszertelen,ami azt takarta,hogy kb.másfél havonta volt menzeszem.Akkor hormonvizsgálat is készült,az orvosom pedig azt mondta,hogy “kórosan alacsony az ösztrogén és a progeszteron” szintem.Javaslatára fogamzásgátlót kezdtem szedni,ami a ciklusom rendezte is,majd amikor abbahagytam teherbe is estem a második gyermekemmel,mely idő alatt terhességi cukorbetegséget diagnosztizáltak nálam.Miután megszültem,úgy 4évig nem is volt különösebb gondom a ciklusaimat illetően,ill.nem is volt időm foglalkozni vele,mert egy másik betegség miatt jártam vizsgálatra,kezelésre,de ismét elkezdett rendszertelen lenni a menzeszem,viszont fogamzásgátlót a másik betegség miatt már nem szedhettem.Más nőgyógyászhoz kezdtem járni,aki azt mondta,hogy örüljek,hogy nem jön meg olyan gyakran,nincs komolyabb bajom.Viszont babát szerettünk volna és sehogy sem akart összejönni.Újra elmentem,új hormonvizsgálat aminek az eredménye rendben volt.Azt mondta menjek vissza pár hónap múlva.Az idő elteltével visszamentem,csinált UH-t,még mindig semmi.Elküldte a páromat is vizsgálatra,de nála minden rendben.Menjek vissza pár hónap múlva és ha nem történik változás,elküld meddőségi centrumba.Idő közben elköltöztem és pár hete egy helyi rovoshoz mentem el.Elmondtam neki a panaszomat és elvittem az eddigi leleteimet is.Ő is megvizsgált,csinált UH-t és egyből mondta,hogy egyértelműen CPOS vagyok.Elküldött terheléses cukorra,hormonra és insulin resistantia vizsgálatra.A terheléses eredménye már kész,a többire még várok.A terheléses eredménye:0′=5.8mml/l, 60′=4.2mml/l, 120′=4.8mml/l.Örültem,hogy végre van neve a problémámnak,de mióta utána is olvastam,már nem vagyok annyira boldog.Éppen a diéta elkezdésénél tartok,ami kicsit furcsa,mert 162cm magasságomhoz 54kg vagyok,ami szerintem jó és rendszeresen sportoltam mindig.Viszont pont azért sportoltam,mert nem akartam koplalni,ugyanis szeretek enni,főleg sütit Az első nap diéta után (ami nekem elég nehezen megy az ételek összeválogatása szempontjából) elmondhatom,hogy borzasztóan éreztem magam egész nap.Éhes voltam,fáradt,gyenge és szédelegtem.Alig vártam a nap folyamán,hogy mikor lesz a következő evés idő.Remélem,hogy ez nem marad mindig így és újra jó lesz a közérzetem!Ha esetleg van valakinek tippje arra vonatkozólag,hogy hogyan tudnám ezt a diétával járó kellemetlenséget kiküszöbölni,azt szívesen fogadnám!

Kitartást kívánok minden sorstársamnak és gyors gyermekáldást azoknak,akik szintén babára várnak!

Szeretném én is megosztani veletek,amit átéltem. 17évesen volt először barátom,így hát elmentem nőgyógyászhoz. A menstruációm volt hogy 21 napra jött meg,volt hogy 40. Emiatt felírt nekem gyógyszert. Egyik panaszom az össze vissza jövú ciklusom,majd pedig a fokozott szőrösödés. A gyógyszer semmit nem hatott.Illetve,de..beállította a menzeszem. 2 orvos is mondta,hogy PCOS-em van. Nem fogok spontán teherbe esni,csak gyógyszerrel,vagy ha azzal sem,akkor beültetéssel. Semmi kezelést nem kaptam…HA SZERETNÉK BABÁT,AKKOR MENJEK VISSZA!!! Jelenleg 22éves vagyok.

Volt olyan hónap,hogy nem jött meg. Betudtam az idegeskedésnek,igazam is lett. Majd 2 hónapig nem jött meg…barátom vett egy tesztet,ami csodák csodájára pozitív lett,megfogant a kislányunk,SPONTÁN. Jelenleg 30 hetes kismama vagyok,áprilisra várom a kis jövevényt,és a legboldogabb a Földön!!

Ne adjátok fel,küzdjetek!!!

Eloszor is, koszonom, hogy van egy felulet, ahol le lehet irni a tapasztalatokat, ugyanis talan mas eljut olyan orvoshoz vagy felismeri magan a tipikus PCOS tuneteket es nem kell evekig ugy elnie, hogy azt sem tudja, mi a baja. Ha valaki ugy erzi, hogy valami nem stimmel, akkor bizni kell a megerzesben es kivizsgaltatni. Olvasgatvan a torteneteiteket, en egy picit mas megkozelitesbol irnam le az en tapasztalatomat. Itt foleg a meddosegrol olvastam toletek, nalam viszont amit a PCOS okozott az extrem merteku szorosodes volt mar fiatal kortol es a tulsuly, ami nem ment le akarmivel is probalkoztam. Ehhez persze kesobb tarsult mas is, de nalam ezek voltak a fo tunetek. Remelem, hogy tudunk egymasnak erot adni, mert a PCOS igenis visszafordithato. Nem vagyunk egyedul ezzel a problemaval. PCOS megoldasa a nagyon szigoruan betartott eletmodvaltas, de ezt is ugy kell csinalni, hogy utananez az ember specifikusan, hogy mi jo es mi rossz egy PCOS-esnek. Ha ez a modszer meg van, akkor tud fogyni, addig nem megy a fogyas tartosan. Emellett a mozgas is fontos.

Mindig kuzdottem tulsullyal (70-75 kg tinikent), de nem voltam olyan korosan elhizott. Ennek ellenere en voltam mindig a legnagyobb darab szinte mindenhol (leven, hogy a 90-es evek Magyarorszagan nem sok gyerek volt tulsulyos). Allando gunyolodas celtablajakent jo kis onertekelesi zavarom lett. A tulsuly melle gyorsan hozzatarsult a szornovekedes mar az alt. iskolaban is. Nem ertettem persze, hogy 12 eves lanynak hogy lehet bajusza. Az evek soran egyre rosszabb lett, mar szakall reszen is szednem kellett napi szinten a szort, igy ugy dontottem, hogy elmegyek “vegleges szortelenitesre”, amit tobb, mint masfel evig csinaltam havi rendszeresseggel teljesen sikertelenul. Ekkor ereztem eloszor, hogy itt tenyleg nem en kepzelem be magamnak azt, hogy valami nincs rendben. A tulsuly es a szor egyutt igazan zarkozotta tett es nem azert, mert en igy akartam. Sok volt a negativ visszajelzes, a sok beszologato. Nem volt soha baratom sem es nem tudtam a megjelenesem miatt olyan dolgokat elvezni, amelyeket mas emberek tudnak. Depresszios lettem. Az eletem allando fogyokura volt. Orvoshoz hiaba mentem, mert csak a pajzsmirigyre vizsgaltak mindig, az pedig mindig tokeletes volt. Egeszseges vagyok, mondtak, de mikor a tukorbe neztem, en egy teljesen beteg, megtepazott embert lattam. Volt ido, mikor annyit ettem, mint egy madar, de a sulyom nem valtozott max. 1-2 kg-t. Sokaig azt hittem, hogy vannak emberek, akik egyszeruen nem tudnak fogyni es genetikailag szorosebbek. El kell fogadni, mondta sok orvos, de nehez ezt fiatalon feldolgozni. Addig kell orvost keresni, amig olyat nem talaltok, aki tenyleg meg is hallgat, tudja, hogy mi az a PCOS es nem intezi el annyival, hogy egyszeruen csak fenn kell tartani a dietat. Ugyanis PCOS eseten nagyon kevesen tudnak fogyni a tradicionalis “mindenbol eszem kevesebbet”, “este 6 utan nem eszem”, egyszeru alacsony szenhidrat dieta vagy akarmilyen mas elvek alapjan az inzulinrezisztencia miatt. Ez nem ilyen egyszeru, joval bovebb tajekoztatast igenyel. Vannak orvosok, akik azt sem tudjak pontosan, hogy a PCOS hogy mukodik, csak irjak a gyogyszereket, pedig az nem megoldas.

Nekem sok – PCOS-es holggyel ellentetben – nem voltak menstruacios problemaim a huszas eveim kozepeig. Huszas eveim elejen szuletett egy gyermekem is. Aztan a terhessegem utan 2 evvel hirtelen feljott meg plusz 25kg (nagyon stresszes idoszak volt, bar sokat akkor sem ettem), pedig mar akkor sem voltam kis darab. Akkor kezdett a teljesen szabalyos ciklusom 35-40 napos lenni es barnazni a menstruacio elott (ami nem jo jel a peteerest illetoen, errol azt mondta a nogyogyasz, hogy nem jelent semmit, ami nem igaz). Akkor azt gondoltam, megiscsak kell, hogy legyen megoldas. Nem akarok cukorbeteg, magasvernyomasos lenni, aki 40 evesen szivrohamot kap. Ekkor sulyom 100 kg volt a kb. 161 centimhez. A koleszterin szintem az egekben. Allando szorongasban eltem, ami miatt rengeteg alapveto dolgot alig tudtam elvegezni. Az energiam lecsokkent. Sok kover embert ismerek, de valahogy en megis mas voltam, mint a tobbseguk, ereztem, hogy nalam valami mas gond van, hisz tudtam, nem az etel mennyisege, amit eszem okozta ezt elsosorban.

A PCOS-rol az interneten olvastam eloszor, majd jo par honapig tartott mire vegre sorra kerultem az endokrinologus varolistajan. Vegre tudtam, hogy mi a gond es ezt szakerto is megerositette, de hogyan gyogyulhatok meg? Nos, ez ott nem oldodott meg, ugyanis a legtobb orvos csak a gyogyszerben hisz. En Merckformint szedek, mast nem vagyok hajlando. A megoldas azoknal, akik tulsulyos PCOS-esek a fogyas es elsosorban az egeszsegert fogyas (dieta es mozgas), nem az esztetikumert. Erdemes taplalekkiegeszitoket szedni a gyogyszerek helyett/mellett. Ha ugy allunk ehhez, hogy nem fog menni, akkor tenyleg nem fog. Szerencsere vegre “fogyo felben” vagyok, ami sok-sok evig csak alom volt szamomra. Ez kis reszben koszonheto a gyogyszernek, nagy reszben annak, hogy tudom mara, hogy PCOS-szel mit ehetek es mit nem. Pedig vannak dolgok, amiket egy egeszseges ember megehet, mig egy PCOS-es nem. Olyan etkezesre kell beallni, ami fenntarthato egy eleten at. Mindig van esely. Nem szabad feladni!!

2007. évben első próbálkozás utáni terhességből született meg a gyerekem. 2010- től próbálkozunk a másodikkal. A létező összes orvost bejártam, nőgyógy, endokrin. Labor és uh, metformin és diéta. Őszintén mondom teljes bánatban vagyok. Híztam azóta 10 kg- t, alig eszek, szedem egy éve a metforminos gyógyszert. A mensturációs ciklus káosz, amikor úgy gondolja 30-38 napra, de előfordul 45-60 napra. Amikor meg megindul 3 nap és befejezve. Lelkileg már a padlót járom a férjem évek óta vágyik másik gyerekre de én ezt nem tudom kivitelezni. A férfiakra kitalált vizsgálatokat elrendeztük, negatív. Velem van baj, de egyszerűen nem tudom mit csináljak. Elegem van ebből a kövér állapotból és abból, hogy nem történik semmi. Érzem a menstruáció előtt, hogy felfújódok, olyan vagyok, mint akit vízzel puffaszt valaki. Kérem, hogy akit tud segítsen, belebetegedtem ebbe a hosszú próbálkozásba. A lombikot nem vállalom.

Nálam kb 2 hónappal ezelőtt diagnosztizálták a PCOS-t.

A panaszaim már 2 éve fennálltak (nincs menstruáció,pattanásos arc és hát,hajhullás,erős szőrösödés) csak senki nem foglalkozott vele. Meguntam és elmentem egy magánklinikára,ahol az első vizsgálatkor a hüvelyi ultrahanggal kezdte (amit 2 év alatt senkinek nem jutott eszébe csinálni) és egyértelműen megállapította a betegséget. Jelenleg gyógyszeres kezeléssel próbáljuk javítani a helyzetet,de ha most is változatlan lesz,akkor a laparoszkópos beavatkozás lesz a megoldás.

Van valaki,aki átesett ilyen műtéten? Mik a tapasztalatok? Tényleg igaz,hogy utána hamarabb teherbe eshetek? (szeretnénk babát,de a doki azt mondta,jelen állapotomban igencsak kicsi az esély rá,hogy megfoganna)

A válaszokat előre is köszönöm!

Szandra

Én történetemmel azokhoz szólnék, akik a mai napig keresik a megoldásokat. Akármilyen betegséggel küszködnek!

19 évesen PCOS-t diagnosztizáltak nálam a nőgyógyászaton.
Panaszaim: alhasi fájdalmak, rendszertelen menstruáció, aknés arcbőr.

Hozzáteszem, hogy már akkor tudtam, hogy lelki okai vannak a betegségeknek, és ez alól én sem voltam kivétel, sőt, tudtam a konkrét lelki okot is. Nem szabad abba a hibába esni, hogy kétségbeesetten, felelősséget nem vállalva rábízzuk magunkat olyan hiteltelen emberekre (és nem az összes nőgyógyászra értem, konkrétan csak arra a 3-4 nőgyógyászra, aki a “majd a gyerekvállalásnál lesz jelentősége” címszó alatt tért ki a megoldásnyújtás felelőssége elől), akik csak hormonkészítményekkel, esetleg fogamzásgátlóval próbálják “megoldani” a problémát.

Volt döntési lehetőségem: vagy hallgatok rájuk, vagy én magam nézek utána és járom körül a témát.
Az utóbbit választottam. Nem mondom, hogy egyről a kettőre ment. De rengeteget tanultam.
Én köszönöm, hogy ez a betegség ilyen hamar “érkezett”, hiszen ebből megtanultam egy nagyon lényeges dolgot, amire az emberek 90%-a csak bólogat, de az élete sajnos nem erről szól. Ez pedig  a felelősségvállalás. A saját életemért, egészségemért.
És a hit. Hogy ahol ott van az, aki nem segít, ott meg fog jelenni az is, aki majd fog. És így is lett. Ekkor találkoztam egy olyan megoldással, amitől 3 hónap alatt helyrejöttem. Azért írok burkoltan, mert ez itt nem a reklám helye, de egy tapasztalás, amit mindenképp meg akartam osztani.

Nincsenek alhasi fájdalmaim, teljesen jó egészségnek örvendek, és a menstruációm teljesen rendben van.
Azért is tartottam fontosnak megosztani ezt, mert látom az embereket, ahogy kétségbe vannak esve. És valaki jól érzi magát a panaszkodás és önsajnálat szintjén, de azok, akik tényleg gyógyulni szeretnének és tenni: van megoldás.  És mindig van választási/döntési lehetőség.

Nem célom regényeket írni, aki úgy érzi, hogy változtatni szeretne, csak nem találja a módot, a “hogyanokra” a választ, azzal szívesen beszélgetek és ha tudok, segítek!

Blogomon is szétnézhetsz:http://uttorok.blogspot.hu

Üdv:
Csilla

Végigolvatam az itteni történeteket és megnéztem a kapcsolódó video file-t is (utóbbin kicsit mérgelődtem is, de erről később).

Az én történetem nem nyúlik vissza olyan régre, de szerencsém is volt, hogy azonnal jó kezekbe kerültem, amikor felmerült BENNEM a betegség gyanúja. 2009 júniusában egy barátnőmmel folytatott beszélgetés kapcsán (szintén érintett és akkor már majd 3 éve szerettek volna babát a férjével) ütött szöget a fejemben a gondolat, hogy valami nem stimmel velem. Az elmúlt 1 évben 10 kilót híztam, ciklusaim mindig is voltak, de soha nem szabályos hosszúságúak (max. 50 napos), mellbimbóm körül és a hasamon szőrszálak jelentek meg, erősen szőrösödött a bajszom és a lábujjperceim. Barátnőm tanácsára felkerestem azt a magánklinikát, ahova ő is járt kezelésre, mondván, hogy mi baj történhet, maximum elküldenek, hogy éljek egészségesebb életet és fogyjak le (valahogy, mert addig akármit próbáltam ki, nem ment).

2 hét múlva kezemben volt az eredmény és megerősítette az addigi gyanúmat: bizony PCOS-m van, a petefészkeken az UH monitorja szépen ábrázolta a szőlőfürt-szerű cisztákat. Újabb 2 hét múlva felírta az endokrinológus a metformint, elmagyarázta a szénhidrát diéta alapjait és utamra bocsátott. Július végét írtuk ekkor, 5 kilótól megszabadultam az emberfeletti akaraterőt követelő diétával, majd a metformin segítségével újabb 5 kiló lement október végéig. Örültem nagyon, a ciklusaim kezdtek normális kerékvágásba állni, de a kontrollvizsgálatokon kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködés is társul az alapbetegséghez, szerencsére nem autoimmun, így hormonpótlással (életem végéig) klasszul helyre lehet hozni mindent. Kezemben az új recepttel megint útra bocsátottak és mondták, hogy ha esetleg netán gyermeket szeretnénk, akkor egészen nyugodtan próbálkozzunk, minden esély megvan a természetes fogantatásra. Ez már novemberben történt, a pajzsmirigy hormon hatására a kilók újra olvadni kezdtek rólam, meg sem álltam mínusz 17 kg-ig. Az ismerőseim nem győztek dicsérni, hogy milyen jól nézek ki (tinédzserkori versenysúlyomnál voltam ekkora már), családtagjaim is örömmel figyelték a beállt nagy változásokat.

2009 november végén aztán eldöntöttük párommal hogy babát szeretnénk, egyelőre nem kértünk a peteérést elősegítő stimuláló szerekből. December 16-án reggel fura érzéssel ébredtem. Az akkorra már 30 nap körülire beállt ciklusom 29. napján megcsináltam egy terhességi tesztet és néhány perc elteltével ott volt a második csíkocska. Az első trimeszterben szükséges progeszteron hormonpótláson kívül szinte problémamentes terhességet követően 2010. augusztusában megszületett az én gyönyörű és egészséges kislányom. 18 kg-ot híztam a terhesség alatt, sajnos ebből 10 megmaradt és a szoptatás alatt további 4 rám rakódott. Most kezdtem el ismét a metformin szedését és bízom benne, hogy nyárra már két részes bikiniben mehetek a strandra a csemetémmel

A csatolt videóban elhangzottakon pedig azért mérgeltem fel magam, mert – bár minden tiszteletem Czeizel tanár úré – nekem úgy tűnt azt akarja sugallni, hogy az ékrezekció és a laparaszkópos beavatkozás nem elkerülhető a policisztás ováriumok esetében. Én vagyok rá az élő példa (és barátnőim közül még legalább ketten ugyanígy), hogy nem feltétlenül a műtét a megoldás. A megfelelő endokrin kezelés ugyanúgy hatásos lehet. Egy biztos: műtétre csak a legvégsőbb esetben szántam volna el magamat, akkor ha minden más segítségével sem estem volna teherbe.

1993. március 25-én volt az esküvőnk a férjemmel. Építkeztünk, a hitelhez kellett a papír, hát esküdjünk meg. Akkor már majdnem egy éve akartunk babát, de a papírt nem is annyira. Persze nem lettem terhes��� Nem volt rendes menzeszem, huszonegynéhány évesen ronda ragyáim voltak, és ez már évek óta így volt. Jártam a dokikat, kaptam bogyókat, ki emlékszik már miket�.. De terhes nem lettem. Dokit váltottam, és az új doki azt mondta, indítsunk tiszta lappal, csináljunk egy egészségügyi küretet, aztán vérképet és majd meglátjuk hogyan tovább, ez kb. három hónap. Mondanom se kell, teljesen elkeseredtem, hát még mindig várni kell 3 hónapot??? Ne már! Azonnal akarok gyereket! Beletörodtem, nem volt más választásom. A műtétre rá 6 héttel, a nyaralásunk alatt terhes maradtam, egyáltalán nem számítottam rá, nem figyeltünk semmire, csak szerettük egymást. A fiam 1994. február 25-én jött a világra! Mérhetetlenül boldog voltam!!!

Eltelt a szoptatás, eltelt még sok hónap, mensi sehol�.. Újabb egészségügyi küret, majd felhelyezték a spirált, mert kamaszkorom pár hónapos próbálkozásából tudtam, hogy a fogamzásgátló tablettára valami félelmetes módon reagálok, borzasztó migrén, hányás, gyengeség, nem tudtam megszokni semennyi idő alatt sem. Szóval spirál. Az első hónapban rendben megjött, aztán újból elkezdődött, hogy nem jött meg! Mondom is, hogy atyaég, én spirál mellett lettem terhes???? Nem lettem terhes, és lassan megszoktam, hogy hol van rendes vérzésem, hol nincs, de inkább nincs.

Évek rohantak tova, arcom pattanásos, mensim időnként, bőröm/hajam zsíros, hajam időnként hullik�� Házasságom lassan de biztosan becsődölt, költözés, főiskola, válás, új kapcsolat, költözés, építkezés, és már rögtön 2003-at is írtunk! Levetettem a spirált, már elég régóta fent volt, és írattam fel gyógyszert, amit iszonyatos fegyelemmel szedtem, de teljesen sosem tudtam megszokni, megint migrén, hányás, rosszullétek.

2005. áprilisában abbahagytam a gyógyszert. Fél évig meg sem jött. Ennyi idő alatt kb. 3-szor voltam dokinál, mindenhol azt hallottam, várjunk még, majd megjön! Mondom gyereket akarnánk, meg menzesz, meg ilyesmi�. Csak várjunk, volt a válasz mindig! Fél év után végre megjött.

Ez alatt a fél év alatt kb. 15 kilót híztam, borzasztó volt! Teljes ruhatár cserére szorultam, semmi nem jött rám egy idő után. Észrevettem, hogy az arcomon és a kezeimen erősödik a szőr, a karomon, a könyökömnél, már göndörödik is, mint a férfiak szakálla, de még színre és erősségre is pont olyan fekete volt! A szakállamat naponta kellett szednem, annyira erős volt, a bajuszomat hetente szőkítettem. Iszonyatosan semminek éreztem magam, de nőnek aztán semmiképpen!

Elmentem egy nő nőgyógyászhoz, gondoltam biztosan jobban együtt érez majd velem! A következőket hallottam: Fogyjon le, támadja meg a zöldséges pultot, a szőrök genetikai adottságok folytán erősek, nézzem meg, hogy a családban ki volt ennyire szőrös, biztosan van a felmenőim között olyan nő, aki borotválkozik az arcán is, kozmetikus tud segíteni. Gyerek miatt jöjjön vissza, ha minimum 10 kilóval kevesebb.

Akkorra már konkrétan alig ettem valamit, a gyomrom teljesen kikészült, állandóan égett a nyelőcsövem a savtól, a lépcsőn sem tudtam felmenni, nem csak a súlyfeleslegtől, hanem a gyengeségtől, amit az étel elvonása okozott. Volt két biokémiai terhességem, az egyiket a pozitív teszt után két nappal, a másikat a pozitív teszt után egy héttel vesztettem el spontán. A nőgyógyász szerint ezt csak a szakirodalom említi, ő még ilyennel nem találkozott. Elegem lett.

2006 évvégén elkezdtem keresgélni az Interneten, akkor már volt sejtésem arról, hogy PCOS lehetek, a tünetek nagyon ismerősek voltak, a honlapon a teszt egyértelműen jelezte, hogy orvoshoz kellene mennem. Mentem is. A környék összes orvosát megkerestem, eléggé kiokosodtam a honlapról, de senkit nem találtam, aki segített volna, és felírja a metformint, de legalább egy rendes kivizsgálást végez. Helyette hallottam azt, hogy majd én jobban tudom, ne akarjon okoskodni, meg azt, hogy megműtjük, és pillanatok alatt édi-bédi-prüntyike kisbabácskája lesz, meg hogy a metformin csak egy újabb szemfényvesztés, és találkoztam a hihetetlen fokú tudatlansággal is. Valamiért – vajon miért – nem hittem nekik!

Végül bejelentkeztem, sokkot kaptam, mekkora a várólista. 2007. február 21-én Meforal recepttel a kezemben távoztam a rendelőből, és nagyon sírtam örömömben!!!

Azóta-született-egy-gyermekünk,fogytam-10-kilót,ciklusom-rendben.

A-diétát-rendületlenül-tartom,igyekszem-rengeteget-mozogni!

Rágyúrtunk-a-következő-gyerekre,reménykedem-a-gyors-sikerben!

No és itt most alapvetően nem arra gondolok, hogy engem – több PCOS sorstárasam tapasztalatának tükrében legalább valóban nagyon alaposan és körültekintően kivizsgáltak kb. 6 hónap leforgása alatt, egy endokrinológiával foglalkozó intézményben.

Még ma is van, hogy ledöbbenek, azon hogy milyen tapasztalatokon kell keresztülverekedniük magukat sorstársaimnak. Az pcos.hu oldal igaz történeteit, és sorstársaim által személyesen mesélt tapasztalatokat figyelembe véve vetődött fel bennem a kérdés.

Ritka és szerencsés kivétel lennék hát?

Tehát nem ezt a fél évet tartom hosszúnak, ami alatt végül rátaláltak valódi problémámra, hanem az addig eltelt éveket. Gyakorlatilag az egész addigi életem alatt, már gyerekkoromtól kezdve sejtettük, hogy valami nem stimmelhet velem.

Az első intő jel a váratlan és nagymértékű hízás volt, amit egy a soha saját gyermeket nem nevelő nagypapánál és (mostoha) nagymamánál sikerült közel 3 hét leforgása alatt produkálni. Nem tehetnek nagyon róla, valóban nem tudták mit és mennyit kell  egy gyereknek enni adni.

Az egyik óvodában töltött nap után némi csúfolódás hatására egy borotvával eltávolítottam a nemkívánatos szőrt a szám fölül.

Általános iskolás korom második felére valahogy sikerült ideális testsúlyom közelébe kerülnöm. Hosszas koplalás és utólag belegondolva rengeteg mozgás árán. A heti 3 testnevelésóra, 5 X 1,5 óra úszás, heti kétszer 1,5 óra balett, heti kb. 5 X 1,5 óra aerobik és/vagy callantics hatására. (Oh boldog idők, máig nem értem mikor volt erre időm és azt sem miért is nem értékeltem akkori alakom)

Középiskolás koromban egy vidéki, megyei kórház endokrin rendelésére is eljutottam panaszaimmal. Persze akkor még ennyit sem tudtak erről az egészről, mint most. Nem is lett valami jó vége a dolognak, volt valamilyen vérvizsgálatom, amikor sokszor egymás után megszúrkáltak vérvétel céljából, de biztos,hogy nem cukorterheléses vérvétel volt. Végül szedettek velem valami gyógyszert (talán Bromochripitin volt a neve), ettől rendszeresen hányingerem volt, és utólag kiderítették, hogy ja valahogy túladagolták, és nem is kéne szednem. (Khmm…na  kb. innentől nincs „vak” mindent elhívő bizalmam az orvosok felé)

Egyetemi évek alatt a problémámmal (fokozott szőrösödés, pattanások, rendszertelen menstruáció) egy vidéki kisváros nőgyógyászához kerültem. Évekre jegelte a szőrösödés és a pattanások problémáját a felírt Diane 35 szedése. Csakhogy kb. egy év leforgása alatt 30 kg-ot híztam. Végül abbahagytam a szedését és újra szembesülhettem a már sajnos túl jól ismert tünetekkel. Ma már tudom, hogy az egész kezelés csak a tünetek egy részére hatott, és elodázta, hogy rátaláljak a dolog valódi okára.

Végül 30 kg plusszal, kialakulóban lévő vérnyomásproblémákkal, erőteljes hasi elhízással, lelket felőrlő fokozott szőrnövekedéssel jelentkeztem a háziorvosomnál, és ezen tünetekre már valami lámpácska kigyulladt az orvosom fejében is. Mondjuk igazából a hasamon a gyors és erőteljes hízás hatására megjelenő terhességi csíkoknak és a felsejlő Cushing kór rémképének volt köszönhető inkább mint a PCO-szindróma felismerésének. De szerencsére alapos és lelkiismeretes doki volt, így legalább továbbküldött endokrinológiai szakrendelésre további kivizsgálás végett. Ott is szerencsém volt, rendes orvoshoz kerültem, aki végül hihetetlen alapossággal vezényelte le a kivizsgálást, és zárta ki végül az egyébként hasonló tüneteket okozó egyéb endokrin rendellenességet.

Bevallom ekkora már módszeresen kutattam a neten, hogy mi lehet az egész. Ekkor kezdtek még csak egymásra találni az NLC fórumaiban a sorstársak, és csak később jött létre civil összefogásukból a www.pcos.hu weboldal, majd a PCO Szívügy Alapítvány.

Az akkori információ hiány ellenére is egészen sok mindent sikerült találnom a neten, és kutakodásaim megnyugtattak legalább, mert azért elég ijesztő 6 hónap volt ám, nem derítet föl a tény, hogy esetleg mégis Cushing kórban szenvedek, hogy a többi nem túl szívderítő lehetőséget meg se említsem, de végül megszületett a diagnózis…

Önnek Pco-szindrómája van. – mondta az orvos.

Hála istennek…mondtam én.

Még gyógyszert is kaptam rá…pedig ez sem egy egyszerű történet…mármint PCOS-ra gyógyert kapni. De ez már egy másik  történet.

Mondom, alapvetően szerencsés vagyok…