A napokban volt endoszkópos vesekő eltávolításom(PCNL) és mivel a műtét előtt átkutatva a nettet szinte csak hivatalos információ van az eljárásról,de semmi infó hogy mi fog történni ekkor meg akkor de legfőbb képen ami általában a legjobban izgatja a pácienseket,a kényelmetlenség a fájdalom és még amiről nem szól a fáma.Tehát ami leginkább megviseli az embert az a fájdalom,ezt egy 1-töl 10-es skálán fogom osztályozni,úgy hogy az 1-es szintű fájdalom legyen egy injekció vagy vérvételi szúrás fájdalma,a 10-es pedig egy vese görcs fájdalom.Mivel általában akinek veseköve van az találkozott már vesegörccsel is valószinüleg,így tud viszonyítani,persze ahhoz hozzá tartozik az is,hogy nem egyforma a fájdalom küszöbe az embereknek,tehát az általam osztályozottak csak reám vonatkoztathatók 100%-ban.Reggel megérkezés a kórházba.Első benyomás:A kórház le strapált,toldás foldás nyomai mindenütt,de általánosságban véve tiszta.A főnővért keresve pont a takarító nőbe botlok bele.Meg találom a főnővért.Ruházata patyolat tiszta,rendezett,mosolya megnyerő.Elveszi a papírjaimat és közli hogy mindjárt jön az orvosom addig megmutatja a kórtermet és az ágyamat és nyomban így is tesz.Két beteg társam lesz,Laci bácsi aki már igen öregecske,de víg kedélyű és a vele töltött idő alatt meg állapítottam,hogy bizony szellemi friseségben és kommunikáció készségben nagyon sok fiatalt kenterbe verne.A másik Imre,akit szintén bácsizhatnék mert velem egykoru fia van,de mivel olyan sokat le tagadhatna az éveiből én magammal egykorú ként kezelem.Ott tartózkodásom alatt sokat beszélgettünk,vidámkodtunk és bár az ö esete sokkal súlyosabb volt,de mégis mindig  vidámabb volt mint én,segíteni kész kedves ember ,és ez erőt adott nekem is.Plusz hasznos tanácsai is sokat segítettek.Tehát éppen hogy befejeztem az ismerkedést. Az orvosom jelent meg az ajtóban és innentől fel peregtek az események,úgy körül dongtak mint a méhecskék,egy gyors röntgen,ultra hang,altató orvosi vizsgálat,aztán egyszer csak újra ott álltam az ágyam előtt,ami patyolat tiszta volt és minden nap cserélték,ha nagyon össze kenődött akkor azonnal jött egy nővér mosolyogva és mondta hogy felkészít a műtétre ami most már percek kérdése.Lefektetett az ágyba és be ültette,vagy inkább szúrta a kézfejembe a kanült(FÁJDALOM 1-ES SZINTŰ) amin majd az infúziót kaptam,plusz két szem gyógyszert.Közben úgy trécseltünk a nővérrel mint két kofa a vásárban.Már ekkor kezdtem sejteni hogy ez nem az a kórház ahol futó szalagon darabszámra gyógyítják az embert.Majd később meg jelent a beteg hordó srác,én ekkor már szépen elcsendesedtem és mondta hogy vetkőzzek meztelenre és feküdjek a kocsira,nem mintha egy gatyán kívül lett volna más rajtam.Míg a műtőig értünk már kezdtem felvidulni,mert a srác egyfolytában viccelt és olyan szimpatikus lett,hogy én azonnal a barátaim sorába fogadtam.Mikor betolt a műtőbe,na ott lepődtem csak meg igazán.Ha nem tudtam volna hogy hol vagyok és miért,azt hittem volna hogy ott alvós buliba érkeztem ahol én vagyok a házigazda és minden körülöttem forog.Mindenki iszonyat kedves volt és barátságos.Nem gondoltam hogy létezik még ilyen idegen emberek között.Minden elismerésem és tiszteletem az övék.Aztán rám került a maszk és elaludtam.Mikor magamhoz tértem az ágyamon feküdtem.Egyszer 3 napig kocsmáztunk a cimborámmal és a negyedik nap mikor kijózanodtam,na az volt olyan érzés mikor fel ébredtem,szédülés,gyomor forgás,vég elgyengülés.Aztán jött a fájdalom is ami nem volt vészes.(4-ES SZINTŰ) és fokozatosan csökkent.Az ébredés ami számomra csak rövid időnek tűnt,igazából több órát tartott és halvány emlékem él róla hogy időnként fölém hajol valaki,többek között a feleségem is.A beteg társamtól tudtam meg,hogy az orvosom és a nővérek rendszeresen néztek rám.Este 8 kor teljesen ki tisztultam és fel mértem a kárt.A család tagjaim már elmentek haza.A hátamból a műtött vesénél egy cső lógott ki egy műanyag tasakkal a végén.Ezt három nap alatt igen sokat sétáltattam(el is neveztem “Bodrinak”)mert csak a hazameneteli napon vették ki.Viselése közben mozgástól független néha fájt  néha nem pl. sétálás közben egyáltalán nem,de volt hogy éjszaka hirtelen mozdulatnál éreztette hogy van.(0-3-AS SZINTŰ)Mikor végleg eltávolították igen meg könnyebbültem,mert iszonyúan kényelmetlen volt vele mozogni,élni,létezni,és talán ennek eltávolítása volt a legfájdalmasabb,de csak egy villanás volt az egész.(10-ES SZINTŰ)Mikor fel ébredtem volt még két katéter a fütykösömben,egy hólyag katéter és egy másik vékonyabb amiről meg tudtam,hogy azt a műtéthez a vese kontraszt anyaggal való feltöltéséhez használták.Reggel eltávolították,egy kicsit csiklandozott(0-ÁS SZINTÜ)A harmadik nap reggelén mikor haza engedtek volna belázasodtam de ezt a következő napra meg szüntették antibiotikummal és láz csillapítóval.Így távozhattam.Haza érve a ruházatom át ázott egy tenyérnyi helyen a vesémből szivárgó vizelettől,az orvos mondta hogy ez 1-2 napig természetes.Le vetkőztem teljesen és a WC-re mentem és jött a döbbenet nem csak a csészébe pisáltam,hanem a sarkamra is,vagy is előre is meg hátra is.Na irány a gyógyszertár
ahol rögtön kiürítettük a géz lap és a ragasztó szalag készletet,de bizony úgy tűnt hogy ez is kevés lesz.Aztán a feleségem barátnője ki fundálta(hogyan juthat egy boltosnak ilyesmi eszébe?) hogy az eldobható pelenkát daraboljuk fel géz méretűre  kb 20×20 cmm-esre és a géz lapot azzal oda szorítva ragaszuk fel.Na ez be vált,mert így nem 20 percenként kellett cserélni a kötést,hanem 2-3 órát is ki tartott és nem ázott fel a bőröm sem.Tehát igaz a reklám hogy”száraz marad a baba popsi”de én még hozzá tenném hogy a “vesekő műtétes háta is”.Másnap a szivárgás,bár nekem csöpögő csapnak tűnt,meg szűnt.Örültem is rettentően,de a következő nap reggelén össze kapta a görcs a lábam,én pedig úgy ugrottam fel mint a szöcske.Úgy látszik túlzásba vittem a víz ivást,de egy-két magnézium tabletta és a görcs azóta nem jelentkezik,viszont a seb a vesémnél újra beindult és ott fojtatta 1 napig ahol abba hagyta.Na ekkor már meg ijedtem,de reggelre megint abba hagyta és most már három napja minden olyan mint régen,bár néha kicsit itt ott bele szúródik de ez már nem vészes,főleg hogy egyre jobban tudok mozogni is.Csütörtökön megyek kontrollra,remélem “aranykezű”doktorom csak jó híreket fog mondani nekem.

UI:A műtétem a Budai Irgalmasrendi kórháza,urológiai osztályán történt,ahol nálam az orvosok,a nővérek és az egész osztály csillagos ötösre vizsgázott,odafigyelésből,emberségből,szakértelemből.A kórház urológiai osztályát csak ajánlani tudom mindenkinek,persze sorolhatnék hibákat is,amik számomra elenyészők és figyelmen kívül hagyhatók voltak,ezek a rendszer pénztelenségéből adódnak,nem pedig az orvosok és ápolók felelőssége.Egy biztos én gyógyulni mentem és úgy érzem azt meg is kaptam,hátam mögött hagyva azt az aggodalmat amit a média táplált a magyar egészségüggyel kapcsolatban.

Pár napja kiderült hogy vesekövem van. Nagyon görcsöltem. Kaptam rá gyógyszert. De, még mindíg sokat fáj, és nagyon erősen. Mikor lehet meg műtetni? Vagy ez az orvos döntése? Ha, én akarom úgy nem műtik meg?

Köszi a választ!

A történet az „átkos” korszak haláltusájának a kezdetén, a nyolcvanas évek közepén kezdődött. Azok közé a szerencsés emberek közé tartoztam, akik az 5 éves, türelmes várakozás után egy Trabant 601 személygépkocsi boldog tulajdonosai lehettek. Akinek volt már ilyen jószága, az tudja: a család egy új taggal bővült. Az ember azonnal elhalmozta a „kedvest” minden féle haszontalan pótalkatrésszel, és ha tehette volna, még az ágyba is maga mellé fektette volna, de ismerve a panellakások méreteit, ez akkoriban megvalósíthatatlan volt. Ma már más a helyzet… Ez oknál fogva, csak az egyik fontos szervét, az akkumulátort lehetett fölcipelni az emeletre, hogy a családi fészek melegében jó erőben átvészelje a kinti  mínusz 10°-os hideget és a kocsiba visszaszerelve életre keltse a motort, ami aztán az indítást követő túráztatással és bűzzel felébresztette a környék lakóinak többségét is. Ez az akkumulátor savval volt föltöltve, ami a ruhára kerülve visszafordíthatatlan anyaghiányosságot okozott rajta. Ezt elkerülendő, télikabát helyett egy vékony munkaköpenyben indultam le érte. Technikai okok miatt, a súlyemelőknél alkalmazott térdrogyasztásos technikával történő emelést nem tudtam kivitelezni. Míg ott 3 piros lámpa jelzi a gyakorlat érvénytelenségét, nálam ezt két kiguvadt szem és a derekamba éles késszúrás szerű nyilalás helyettesítette. Ráadásul jól meg is fázott a derekam. Így nem is lehetett rajta csodálkozni, hogy a másnap reggel olyan pózban talált, hogyha kisebb lettem volna, kíváló 90°-os vonalzó válhatott volna belőlem. Így történhetett meg, hogy egy-kettőre, – miként ez a kis írásom is – egy várószobában találtam magam.

A jó erőben levő doki, az asszisztensnő segítségével megpróbált rásimítani a vizsgáló asztalra. Szégyen ide, szégyen oda, 95°-nál már úgy kiabáltam, hogy attól féltek, hogy a kint várakozó betegek egy része bepánikol és hazamegy. Ezért fölhagytak az egyengetéssel. Rövid tanácskozás után, bibliai döntést hoztak. Miként anno Krisztus Urunkat a főpapok átküldték Pilátushoz, hasonló módon én is átkerültem az orvosi gyógyeszközökkel a betegeken kísérletezők birodalmába.

A gyógyító szerkentyű egy vasúti indítótárcsához volt hasonló, a különbség csak annyi volt, hogy a fehér részt egy 2cm-re összenyomott üvegpogácsa helyettesítette, pirosat pedig pogácsa közepébe becsalt piros színű nyáklap, a rá fölforrasztott elektródákkal, tranzisztorokkal stb. Ezt nyomták rá a derekamra, hogy kikergessék a gonoszt a derekamból. A harmadik kezelés után már annyira ki tudtam egyenesedni, mint a Verdi opera hőse: Rigoletto.

Ekkor vettem észre, hogy szép élénkpirosat pisiltem. Kicsit elcsodálkoztam, mi ez az ünnepélyes felhajtás? Karácsony már elmúlt, Húsvét még messze van, különben is annak a színe a lila. Miután szégyenlősen bevallottam, milyen különleges jelet kaptam az Úrtól, kezelőm levette a tárcsát a derekamról, és föltartva nekem, mint egy állomásfőnök a vonatnak, útnak indított életem új állomására, az Urológiára.

Az Urológián kedvesen fogadtak. Megkérdezték, voltam-e már kisvécézni, és tudnék-e nekik ebbe a kis utasellátó pohárba egy kis aranysárga színű nedűt kölcsönözni, abból a csodálatos forrásból, mely pillanatnyilag a szervezetemben szunnyad? Még mélyen alszik, nem szunnyad, mondtam vendéglátóimnak. Ekkor az eddigi kedves hangulat egy pillanat alatt megfagyott, olyannyira, hogy félelmemben kérés nélkül fölébresztettem az illetőt. Teljesült a kérésük!  Valami kis papirkát tunkoltak a pohárba, mire az szégyenében elpirult. Látszólag elégedettek voltak vele, mert kedvet kaptak egy kis börtönszexre. Egy vizsgálóasztalra löktek, és egy vazelines gumikesztyűvel, hátulról megerőszakoltak. Újra megenyhült a hangulat, megveregették a vállamat, és azt mondták: valami prosztata rendben van.(Akkoriban még nem tudtam, mi is az tulajdonképen. Bezzeg ma, 25 év multán! De hagyjuk ezt! Biztos lesz még máskor is pályázat!)

Ezután kaptam egy menlevelet, amivel bebocsájtást nyerhettem a röntgen-osztályra. Itt minden esemény nélkül lezajlott a procedúra, csakhamar visszatérhettem az ott kapott lelettel a hónom alatt a kiindulási állomásomra. A doktor úr elvette a magammal hozott traffipaxot, és föltette egy hangulatvilágítást is magában foglaló faliszekrénykére. Érdeklődéssel figyelte a fekete celluloidot, majd mosolygós tekintete hirtelen elkomorodott. Ajjaj, baj van villámlott rajtam keresztül egy baljós érzés! És nem csalódtam!

-          Magának egy veseköve van a vesemedencéjében –mondta. Meg kell operálni! Mellbevágott a dolog.

-           De hiszen egyáltalában nem okoz fájdalmat nekem, – mondtam egy kis reménykedéssel a hangomban. Tényleg szükséges a műtét?

-           Nézze! Maga még eléggé fiatal ahhoz, hogy egy vesével éljen – volt a válasz. Ez az utolsó pár szó olyan lelkesítőleg hatott rám, hogy azonnal ott akartam maradni. Ha nem is azonnal, de három hét múlva már a patyolat tiszta kórházi ágyon szundikálva próbáltam bepótolni a munkás éveim alatt felgyülemlett kialvatlanságomat.

Ez csak részben sikerült, mert mindjárt az elején olyan izgalmas feladatokat kaptam, mint amilyeneket a mesékben a legkisebb királyfi. Az egyik ilyen próba volt, hogy egyszerre be kellett lögybölnöm vagy három kancsó teát, abból a célból, hogy megmérjék, milyen hamar ürül ki a szervezetemből a folyadék. Miután szintidőre eltűnt bennem a nedű, magamra húztam a takarót és jóízű álomba merültem. Két óra eltelte után ébredtem fel jókedvűen, mosolygós arccal, kipihent vesével Mint később megtudtam, a kedves nővér többször is aggódva figyelte, nem a matracokba tüntettem el –mint egy neveletlen csecsemő,- az időnként esedékes folyadékrészleteket. Na de ezután egy csapásra végeztem az akkorra már igen csak sürgős teendőimmel.

A második próba az volt, hogy hitvány vénámon keresztül színes, nyomjelzős folyadékot juttattak el a csatornázási rendszerembe, és röntgen készülék alá fektetve, egy monitoron keresztül követték a folyadék útját. Ezt a próbát is kiálltam!

Ezután következett a legnehezebb próba, a vesetükrözés. Gyengébb idegzetű olvasóim most ugorják át a következő öt sort, és onnan folytassák az olvasást. Az eljárás lényege az, hogy férfiember számára a szaporodást, örömszerzést és anyagcsere végtermékének eltávolítására szolgáló szervén keresztül egy vékony drótot dugnak fel a vese irányába. A drót végére erősített kukucska hivatott a gonosztevő kő vélhető feltalálási helyének pontos meghatározására. A térfogatváltozásra képes, büszke tartású dalia, most olyan kicsire húzza össze magát, hogy a vizsgálódó azt hihetné, egy serdülőkori  pattanást lát. Rögtön fölszólítottak, hogy lazítsak, mert nem találják a bejáratot. Én lazítok, mondtam kétségbe esve, de ennek a frányának se most, se a normális állapotában nem tudok parancsolni. Na, hogy ne szaporítsam a szót, végül csak sikerült a bejutás, és a drót hegye tüzes fájdalomérzetet okozva megindult végcélja felé, hogy küldetését teljesítse. A vizsgálat eredményét kiértékelve, már tudták, milyen nehézségi fokú lesz a műtét, mire kell felkészülniük. Mivel nem volt várható komplikáció, félszemmel még láttam, hogy pénzfeldobással döntötték el, ki végzi az operációt, ki lesz az altatóorvos, és ki fog asszisztálni. A harmadik próba is kipipálva! Jöhet a jól megszolgált jutalom, a vesekő kiűzése!

A műtét reggelén még kaptam egy beöntést, így tiszta lélekkel és emésztőrendszerrel vártam a betegszállító kocsin dideregve, hogy bekerüljek a műtőbe. Hogy erősítsem magam, segítségkérően belekezdtem egy Miatyánkba, de az Üdvözlégyig már nem jutottam el, hatott az altató!

Az intenzív osztályon ébredtem fel, az ágyam szélén ücsörgő feleségem aggódótekintetétől kisérve. Sietve megnyugtattam, hogy ne aggódjon, mindenem fáj. Ezen nem is lehetett csodálkozni, mert az akkori -mai szemmel kezdetlegesnek tűnő – módszerrel  végrehajtott műtét lényege az volt – köznyelven elbeszélve -, hogy kettéfűrészeltek, széthajtottak, kiszedték a követ, majd mint a makrapipa tetejét visszacsappantottak, és leukoplaszttal körberagasztottak  A többit rábízták a természetre. Amint lábra tudtam állni, megkezdtem a természetnek segíteni. Bár fájt, még is elkezdtem a folyosón fől-s alá sétálni. Ki is kerültem hamar az intenzívről, és az utókezelőbe kerültem, ahol már egy TV- készülék is volt. Itt volt szerencsém először látni a „Tanú” című filmet. Annyira humoros volt, hogy a nevetéstől a hasamat kellett fogni, nehogy kiszakadjanak a varratok, és hogy csökkentsem a rázkódás okozta fájdalmat.

Ma már csak a hosszú, vízszintes heg emlékeztet erre a „kis” kalandra, mert a ronda, kis szilikátos és szilánkos vesekövet nagy ívben a szemetes kosárba dobtam. Hogy az ilyen kellemetlen találkozásokat a jövőben elkerüljem, negyed évenként megbízok egy Rovatinex kapszula nevű örző-védő szervezetet,hogy járja be a vesekövektől fenyegetett területeket, és még az írmagját is űzze ki belőlem a gazfickónak. Ez a mai napig is sikeres eljárás. Ajánlom minden hasonló fenyegetéstől tartó sorstársamnak. Na persze előtte kérdezze meg patikusát, vagy kezelő orvosát.

civilke

Először csak görcs jelentkezett (ezt megelőzve volt húgyhólyag "fájdalom"), majd émelygés, hányinger, hányás – de ez már csak több órás görcsölés után. Láz nem volt.

A fájdalom gyors erősödése miatt néhány órán belül orvoshoz kellett fordulni, nem is próbálkoztam otthoni fájdalomcsillapítással. Sűrgősségi betegellátás – viszonylag gyorsan elláttak, vizsgálatok és fájdalomcsillapítás (többféle fájdalomcsillapítót adtak, a fájdalom csak a nap végére szűnt meg teljesen).

Fizikális vizsgálat, anamnézis, UH, RTG, vérkép, később CT és újabb vérvizsgálatok. (Némely (!) orvos személytelenségét kompenzálta többek – ápolók, betegszállítók, más orvosok – kedvessége, figyelmessége, így a kórházi személyzet hozzáállását megfelelőnek osztályzom J. )

Természetesen én dönthettem el, hogy bent maradok a kórházban, vagy hazamegyek, de ha bent maradok, 24 órán át tartó görcsmentesség vagy a kő távozása esetén jöhetek haza. Mivel nem tudtam volna hazamenni, 10 napig feküdtem bent. Alkalmazott terápia: bő folyadékfogyasztás, mozgás (ugrálás), Rowatinex és No-Spa szedése rendszeresen, sz.e. fájdalomcsillapítás (analgetikus kúp, injekció).

Cél: a kő kiürülése a szervezetből. Spontán esetben ez néhány naptól néhány hétig tarthat. Én folyamatosan éreztem, hogy hol tart a kő: ureterben – húgyholyag határán – húgyhólyagban.

A kő kiürülését kísérheti fájdalom, de nem feltétlenül jelentkezik, ahogy nálam sem. A követ analizálni kellene (a magját). Az én kövem 4 mm-es volt a CT szerint, de nincs meg, elúszott… Ismételt kőképződés megakadályozására további bő folyadékfogyasztást javasolnak.