Gyakran Ismételt Kérdések a Várószobával kapcsolatban:
- Mi az a Várószoba?
-
A várószoba.hu egy támogatói közösség azoknak, akik valamely betegséggel és annak gyógyításával kapcsolatban keresnek támogatást, tanácsot és bátorítást.
Ezt Kindler Réka pszichológus szavai nagyon jól leírják: "Praxisunk során, sokszor találkoztunk azzal, hogy Ügyfelünk úgy gondolta, teljesen egyedül áll a világban problémájával. Ilyenkor, a szakember, hiába biztosítja Ügyfelét, Betegét arról, hogy ez nem így van, másoknál is előfordul ez, vagy az a probléma, amíg nem tudunk igazán kézzelfogató dolgot ajánlani, csupán üres szavak maradnak ezek.
Nagy örömünkre szolgál, hogy végre van mit ajánlanunk Ügyfeleinknek! A várószoba.hu-n egyre több közösséghez lehet csatlakozni, adott problémakör alapján. Itt, tapasztalatokat lehet cserélni, lelki támogatást lehet kapni, és erőt lehet meríteni egy-egy sikeres gyógyulásból. Fesztelenül, gátlások nélkül lehet beszélni a tünetekről, esetekről és a másik ember biztosan meg is fogja érteni, hogy Ön miről beszél. Itt, kezelőorvosán, pszichológusán kívül is meg tudja osztani érzéseit minden egyéb magyarázkodás nélkül.
A várószoba.hu erőt adhat kitartásának, hogy újra felvegye a harcot betegségével, problémájával. Hitet adhat és erősíthet, vagy éppen bátorságot adhat, hogy felkeressen egy szakembert."
- Mit csinálhatok a Várószoba.hu-n?
- Megírhatja betegsége, felépülése történetét; elolvashatja mások történeteit, illetve kereshet orvosi adatbázisokban.
- Kell-e regisztrálnom a használatához?
- Regisztráció nélkül is olvashat történeteket, de nem szólhat hozzá és nem írhat új történetet/kérdést sem.
- Hogyan lehet regisztrálni?
- Csak egy felhasználói nevet (nem kell, hogy a valódi neve legyen), jelszót és e-mail címet kell megadnia. Később beállíthatja érdeklődési körét, de a neve mellett megjelenő képet/figurát is.
- Mik azok a címkék?
- A történeteket érdemes megfelelő címkével ellátni, mert így sokkal könnyebb később megtalálni vagy másoknak rákeresnie. Ugyanis aki például a szívbetegségről keres értékes információt, annak nem az a bejegyzés lesz hasznos, melyben bár előfordul a szívbetegség szó, de nem arról szól a cikk, hanem melyet kifejezetten ebben a témában írtak, így a szívbetegség címkével láttak el.
- Hogyan tudom leírni történetemet?
- Amint belépett a Várószoba.hu-ra, megjelenik egy Írja meg történetét gomb. Arra kattintva már el is kezdheti története leírását, sőt ha kérdést ír a cím helyére, akkor automatikusan bejegyzése a Kérdések és válaszok kategóriába is bekerül.
- Mennyire megbízhatók a történetek?
- A történeteket regisztrált felhasználók írják, akiknek e-mail-en kapott megerősítő levelen keresztül kell azonosítaniuk magukat.
- Meg tudom-e válogatni, hogy mely tagok írásait követhetem?
- Felvehet felhasználókat a belső körébe, így azok írásairól, hozzászólásairól e-mailben értesül.
- Miért van a Várószoba.hu-nak blogja?
- Ezen keresztül tartjuk a kapcsolatot a felhasználókkal, értesítjük őket az újításokról, sőt szavazások formájában bevonjuk őket a fejlesztésbe is. Az a cél, hogy a tagok olyan fejlesztéseket lássanak, amiket ők is szívesen használnának.
