Agorafóbia közösség legfrissebb történetei

Agorafóbia közösséghez csatlakozhat Ön is! Értesítjük a közösségben született új történetekről! Történetek: 9 - Tagok: 49

Csatlakozom a közösséghez!

Pánikbeteg voltam és agorafóbiás. És meggyógyultam.

Téma címkék: Pánikbetegség , Agorafóbia , autogén tréning  

Bíztatásnak szánom sorstársaimnak. 
Azt hiszem itt jó helye lesz a történetemnek, hátha rátalálnak azok, akik még ezzel a szörnyű álllapottal küzdenek.

Régi a történetem, majd húsz éve kezdődött, mikor fél éves volt az első gyermekem. Egy remek pillanatban kapott el az első pánikroham, mikor épp kiszabadultam egy kicsit otthonról, az édesanyám átjött vigyázni a gyerekre.

Emlékszem, hogy nagyon nagy szél volt (utóbb már biztos vagyok benne, hogy ez is oka volt annak, hogy épp akkor és ott kezdődött. Utálom a szelet, úgy érzem nem kapok rendesen levegőt, emiatt nyilván nem normálisan vettem a levegőt.)

Nem messze a házunktól egy furcsa rosszullét jött rám, iszonyatosan elkezdtem szédülni, nem kaptam rendesen levegőt és halálfélelmem volt. Valahogy hazabotorkáltam. Az anyámat kértem, hogy hívjon mentőt, aki halálra rémült, főleg, hogy nem mertem egyedül maradni otthon, úgyhogy még a szomszédasszonyt is át kellett hívni. A mai napig emékszem, hogy halálra rémülten néztem az ablak előtti fát, ahogy hajladozik a szélben és arra gondoltam, hogy milyen szörnyű, hogy most kell meghalnom, mikor még ilyen pici a lányom és alig éltem még, és hogy, milyen szép az a fa a szélben.

Innen kezdődött a kálváriám. Az elsőt még sok további is követte, és nem is olyan sokára elértem oda, hogy már nem mertem az utcára kimenni. Egyedül egyáltalán nem, de még kísérővel is kínszenvedés volt. Ekkor 28 éves voltam. Akkor még nem volt ismert a pánikbetegség, senki nem tudta, hogy mi bajom is lehet, küldtek ide-oda orvoshoz, voltam koponya cétén meg minden, ugyan én mondtam az orvosoknak, hogy ha szervi bajom lenne, akkor az nem csak bizonyos szituációkban jönne elő, de nem hallgattak rám.

Nem akarom ragozni. Innentől kezdve végül is rab lettem. És persze otthon is számtalanszor jött a roham, néha már nem is volt más. Rájöttem, hogy az alkohol valamelyest segít, kész csoda, hogy nem lettem alkoholista. Emlékszem, mikor meglátogatott a kedvenc vidéki nagynéném az anyukámmal és alig vártam, hogy kitegyék a lábukat, hogy ihassak egy pohár bort, mert attól jobban leszek.

Nagy sokára elkerültem az akkor menő pszichiáterhez, akihez még egy alkalomra is nehéz volt bekerülni, és aki ránézésre közölte, hogy halálfélelmem van és felírt valami gyógyszert. MIkor megkérdeztem, hogy akkor ezt meddig is kéne szedni, kedvesen mondta, hogy évekig, de valószínű, hogy egész életemben, de ne aggódjak, mert ez egy olyan enyhe valami amit ágybavizelő gyermekeknek is felírnak. Nem tudom mi ütött belém, de hazafelé széttéptem a receptet és kidobtam. A szenvedéseim akkor már mindenben akadályoztak, a gyereket nem tudtam levinni sétálni, öngyilkos gondolataim voltam, folyamatosan rettegtem,  a házban lévő boltba nem tudtam lemenni stb. Nem ragoznám, akit érint, annak nem kell részleteznem.

Végül egy családi barát háziorvos nagy nehezen, minden kedvességét és befolyását latba vetve beprotezsált egy általa nagyra tartott pszichiáterhez, amit én örömmel vettem. Remek pszichiáter volt és remek ember, innentől minden héten jártam hozzá. (Ami nem volt könnyű, mert mindig kísérő kellett.) Hallatlan szerencsémnek tartom, hogy ugyan ő a pszichodrámát javasolta nekem, amitől én ódzkodtam, de már nem volt hely, így jött az autogén tréning ötlete. Ahol szintén nem volt már hely és már el is indult a tanfolyam, de a csoport megszavazta, hogy befogadnak. Ez persze egy komoly tanfolyam volt, pszichiáter tartotta, nem egy gyorstalpaló valami. Két évig jártam lelkesen, míg meg nem szűnt a csoportunk.

A pszichiáternél sok dologra ráébredtem, többet között arra, hogy a házasságomat be kell fejeznem, és más kevésbé életbevágó, de fontos dologra.

De az alapvető áttörést az autogén tréning hozta meg, Nem is telt el olyan sok idő (na jó volt az pár hónap..) mikor egyszercsak azon vettem magam észre, hogy egyedül utazom a foglalkozásra a villamossal. Nem tudom elmondani, hogy milyen felszabadító érzés volt. Aztán mikor először utaztam metrón.... Az egy hatalmas mumus volt. Mire megszületett a második gyermekem, már újra szabad voltam, de nemcsak szabad, hanem sokkal felszabadultabb, önállóbb és bátrabb ember. Nagyjából négy-öt évig tartott a beteg álllapotom. De persze akkor még más világ is volt, egy jó ideig még telefonunk volt, nemhogy internet, be voltam zárva egy lakásba, elvágva mindentől és mindenkitől, és leginkább rosszul voltam. Rettenetes volt, és persze senki nem értett meg, hogy is értett volna. A legjobb barátnőmtől is azt kaptam, hogy össze kéne szednem magam...

A nagy tereken és bevásárlóközpontokban még pár évvel ezelőtt is komoly szorongások, kisebb pánikrohamok törtek rám, vagy mondjuk temetéseken, vagy más stresszes helyzetben, de már ez is a múlt. Néha bekaptam egy-egy xanaxot, de ennyi év alatt ez nem érhette el egy doboznyi gyógyszer mennyiségét.

Azért még ma is van a táskámban mindig egy pár szem, ha elutazom, mert sosem lehet tudni, de nem volt már rá az utóbbi időben szükségem.

Nagyon kemény idők voltak. És utólag sokáig sajnáltam magam, hogy a gyerekem első éveit így kellett végigélnem, de hát ez volt, és most már nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy így alakult és ki tudtam törni ebből a szörnyű állapotból.

Itt vagyok tehát én élő példának, hogy meg lehet gyógyulni egy súlyos pánikbetegségből és egy totális agorafóbiából. És gyógyszer nélkül! Azt mondom hát mindenkinek, hogy AUTOGÉN TRÉNING!!!!!!! Ma már könyvek is vannak erről  a módszerről (persze jobb élőben elsajátítani), de úgy is meg lehet tanulni, így a pénzhiány sem lehet akadály.

És még egy gondolat:
Mikor én már jól voltam, egyszer a testvéremre jött rá egy roham ( ő is pánikbeteg volt, csak nem olyan súlyosan, mint én) és nem bírt hazamenni még velem sem a kétszáz méterre levő lakásukhoz. Kérte, hogy hívjam fel a férjét, hogy jöjjön értünk autóval. Én meg mondtam, hogy ne hülyéskedj, karolj belém, pikk-pakk otthon vagyunk. És egyszerűen nem értettem, hogy mi ez a hiszti.... Aztán elszégyelltem magam, hogy hogy lehetek ilyen érzéketlen, de akkor annyira abszurdnak tűnt a viselkedése.

Hát akkor hogyne tűnne abszurdnak azoknak a hozzátartozóknak, barátoknak, akik sosem élték ezt át. (nagy szerencséjükre.)

Van kiút tehát, és az nem feltétlenül valami kemikália (bár nem akarok én a gyógyszerek ellen beszélni, de az csak tüneti kezelés). Ami kellett még a gyógyuláshoz: a kemény szembenézés  a helyzetemmel és a gyengeségeimmel, a rossz döntéseimmel. Nem ment volna, ha áldozatnak tartom magam. Nekem ez nem volt nehéz, nyilván van akinek ez sokkal keservesebb, de megéri!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2013.07.13 21:49 | maminti

Szociális fóbia, szorongás, agorafóbia

Téma címkék: Szorongás , Agorafóbia , szociális fóbia , fóbia  

Kedves Olvasók, Tagok!

 

Szeretnék megismerni embereket akiknek szociális fóbiájuk van, (nekem is van)  hátha úgy könnyebb lenne átvészelni. Akár találkozni is lehetne, segíteni egymást ebben a "betegségben" vagy csak megbeszélni dolgokat.

 

 

2013.03.07 13:27 | Ujfelhsznalo Hozzászólásai

Beteg vagyok?

Téma címkék: Agorafóbia  

Sziasztok!

3 éve megismertem egy fiút. Nagyon oda volt értem, rengeteget udvarolt. Kivételes fiú ő, manapság nem sok ilyen létezik... de sajnos ezt akkor még nem tudtam, nem voltam tisztában azzal,mekkora kincset találtam. Kb. egy évig zajlott ez így.. ő udvarolt, nekem jól esett, mégis elutasítottam. Nyáron ő elment egy évre külföldre. Ott járt iskolába és élte a mindennapokat. Ez alatt az egy év alatt én buliztam,ismertkedtem és éltem az életem, annak ellenére, hogy minden nap eszembe jutott és borzasztóan hiányzott... ! Amikor letelt az egy év és ismét itthon volt, rájöttem sokat érzek iránta és úgy vettem észre fordítva is így van, de sajnos megtudtam, hogy barátnője van... Minden erőmet összeszedtem és elé álltam. Elmondtam neki mit érzek és hogy mennyire sajnálom, hogy csak most tudatosult bennem mindez. Napok teltek el, mire választ kaptam : ő most boldog és ezt nem teszi kockára miattam. Azt hiszem ez a nap volt az, amikor minden problémám elkezdődött... 

Egész nap sírtam, folyton rossz kedvem volt, nem beszéltem senkivel, nem mentem sehova. Az arcom mindig komor volt, szinte elfelejtettem mit jelent a nevetés. Nehezen aludtam el este és éjjel arra ébredtem, hogy zokogok és sírok álmomban.

Majdnem fél év szenvedés után, szakítottak a barátnőjével. Ekkor hatalmas örömet éreztem! Sok időt töltöttünk együtt és nagyon jól éreztük magunkat. Azt hiszem túl sokáig is húztuk ezt az állapotot, hónapokig egy csók sem csattant el.

Össze is vesztünk és én nagyot csalódtam benne, amikor szembe jött velem és köszönés nélkül elfordította a fejét. Ekkor kerültem kórházba, mert elkaptam valami vírust. Bejött hozzám, de ez sem segített a kapcsolatunkon. Végül megállapodtunk, hogy hagyjuk egymást.

Második éve tart, hogy legszívesebben itthon vagyok, biztonságban. Rettegek attól, hogy kint az utcán történik velem valami és nem tudnak nekem segíteni. Sokszor jön rám a hányinger,a szédülés, verítékezés. Társaságba sem szeretek járni, új embereket megismerni pedig főleg nem. Félek attól, hogy kinevetnek vagy rossz véleménnyel lesznek rólam. Talán túl sokat törődöm azzal, hogy mások mit gondolnak rólam, mindenkinek szeretnék megfelelni. Ez persze lehetetlen. Soha nem járok bulizni, nem iszom és ha cigifüstöt érzek,hánynom kell.

Egy versenyen voltunk Budapesten a csapattal, ahol táncolok, amikor  rám jött egy hányinger,szédülés,izzadás. Nem kaptam levegőt sem. Nagyon megijedtem. a Földön feküdtem,zokogtam és kiabáltam, hogy valaki segítsen. Persze nagyon megijszetettem a többieket. Pár perc alatt rendbe jöttem,de nem telt el fél óra és újra jelentkeztek a tünetek,de ekkor már sokkal erősebben. Semmit nem tudtad tenni, hogy jobban legyek. Elvittek egy csendes,nyugodt szobába,vizet itattak velem és a sportorvos beszélt hozzám,akinek a szavai valamelyest megnyugtattak. Amikor vége lett a versenynek és tudtam, hogy indulunk haza,ismét félni kezdtem. Attól rettegtem, ha hánynom kell,nem tudok mit tenni a 3 órás busz-úton. Szerencsére nem történt semmi,végig aludtam az utat.

Legnagyobb problémám talán mégis az, hogy nem tudok máshol aludni. Ugyanezektől a dolgoktól félek és amikor begcsukom a szemem forogni kezd minden és fel kell ülnöm az ágyban. Nyaralni, síelni menni is félelemmel indulok lassan 2 éve...

Sokszor megijedek még a hangos zenétől. Furán hangzik, de attól félek mindig, hogy felrobban a hangfal. Félek nyáron attól is, hogy túl meleg van és óriási túz lesz. Félek, hogy túl sokan vagyunk a bolygón és egyszer csak lezuhanunk, vagy darabokra esik a Föld.

 

Pár hónapja igyekszem változtatni az életemen. Elmegyek és beülök este iszogatni a barátnőimmel,szigorúan szúk baráti körben. Próbálok nem foglalkozni a hányingerrel és szédüléssel. Próbálkozom barátnőnél alvással is, de sajnos elég lassan és a nehézkesen haladok. Mit tegyek? Beteg vagyok? Forduljak szakemberhez? Ti mit gondoltok?

2012.03.02 21:51 | gyapju94

Ha kell egy kéz, hogy indulj

Téma címkék: Pánikbetegség , Depresszió , Agorafóbia  

Üdvözlök minden itteni tagot.

Új belépő vagyok. Magam is pánikbetegséggel küzdő 33 éves nő. Pszichológussal működöm együtt.

Dolgozom egy közösség indításán, amivel az lenne a célom, hogy országosan, városokra lebontva interaktív csoportok alakuljanak, amik segítik a pánikkal, egyéb szorongásos vagy akár depressziós tünetekkel küzdő emberek találkozását és elindulását VALÓS EMBERI KAPCSOLATOK által - tehát amiben az internetes felület csak híd és tér, hogy az egymást kereső kezek találkozzanak és egymást ösztönözzék a kifelé fordulásban - AZ ÉLETBE VALÓ VISSZATÉRÉSBEN, kezdetben épp azzal, hogy hozzájuk hasonló állapotú vagy azt megértő (kevés!) emberekkel együtt beszélhetnek, megoszthatnak és legfőképpen programot találhatnak ki, segíthetnek.. "a valósággal való interakciót egymást ösztönözve szisztematikusan fokozhatják, a világban levés tapasztalásmódját újratanulhatják" ami ezekben az állapotokban az egyik legfőbb kihívást jelenti és amiben önállóan és a sérülésektől csalódásoktól tartva még nehezebben teszünk lépéseket.

Rab állapot ez, miközben kint vár ez Élet.

Sosem felejthejük azonban, hogy a pánik mögött mindig ott van egy EMBER. Álmokkal, célokkal, tehetséggel, szívvel, lélekkel... akinek ugyanolyan fontos szerepe van a létezésben, mint bárki másnak. Induljunk hát együtt a szabadság ösvényén.

Aki szívesen részt venne személyesen ilyen csoportos találkozón, netán tud ilyenről - akár orvos vezetésével irányítva terápiaként, akár pusztán  "hasonló cipőben járók" összefogásával - kérem írjon az alábbi elérhetőségen: anciko13@gmail.com

Engem konkrétan Pécs és környéke érdekelne.

Mindenkinek előre is köszönöm.

További kellemes ünnepeket és szép napot kívánok.

Agorafóbia

Téma címkék: Agorafóbia  

Hol is kezdjem hogy a lényeg benne legyen. Évekkel ezelőtt nem is vettem észre hogy kezd kialakúlni az agrofobiám. Szivdobogás, ájulás, tömeg félelem, hasmenés, stb. Nem merek lemenni dolgozni azóta. Nincs kedvem semmihez. Családom van két gyermek férj. Sokszor elgondolkozok hogy ennyi gyógyszerrel hogy fogok élni, majd ha a gyerekek oda kerülnek hogy kirepülnek, ismerkednem kell az ismeröseivel, ilyen betegen szorongva, félve, milyen élet ez?

Mindig azon gondolkodva hogy lehet fel sem kelek holnap. Miota a cigiröl is lemondtam társaságba nem megyek, egy kortyot nem iszok. Nem szívesen mozdulok ki gyógyszerek nélkül nem is tudok majd élni? Nagyon szeretnék a régi önmagam lenni, de hogyan???

2011.09.17 17:49 | kakaó Hozzászólásai

Segítsünk egymásnak!

Téma címkék: Szorongás , Depresszió , Skizofrénia , Agorafóbia , Bipoláris depresszió , Pánikbetegség  

Sziasztok, "hallgatlak" vagyok. Már egy ideje olvasgatom a történeteiteket, de csak most regisztráltam az oldalra. Segítséget szeretnék adni és kapni. Mint tudjátok sok film, zene ésirodalmi mű szól a mentális betegségekről. Én is valami hasonló megalkotására készülök.Regényt szeretnék írni ebben a témában.

Jómagan egy ideje depresszióval küzdöm (mellette autoimmun az alap), ezért is érdeklődöm az ilyen betegségek iránt.Tudom mit jelent egyik pillanatban a föld felett járni, pár perc múlva gödörben érezni magam ésmilyen az elviselhetetlen, kipihenhetet egészn mély szinte sehonnan sem jövő fáradtság. Azt is tudom, hogy ilyen helyzetben milyen sokat jelent, ha az embert nem piszkálják, nem traktálják álbuzdításokkal vagy sajnálják ok nélkül, egyszerűen csak meghallgatják.

Én is ebben tudok segíteni és ebben kérem segítségeteket, szívesen beszélgetnék olyan embrekkel, aki beszélnének a betegségükről, érzéseikről és magukról, ezzel segítve írói munkámat. Nem ítélkezem, nem kérdezősködöm, és nem faggatlak, ha nem szeretnéd, csak egyszerűen hallgatlak.

A válaszokat előre is köszönöm.

2011.06.27 21:08 | hallgatlak Hozzászólásai
Minden történet

Agorafóbia

Az agorafóbia a kóros mértékű szorongás egyik formája, melyben a beteg félelmet csak akkor él át, ha valamilyen biztonságos környezetet el kell hagynia. Ha biztonságban érzi magát, akkor nem szorong.

Agorafóbia tünetei

Oka gyakran az élet során fellépő nehezen megoldható problémákban keresendő, de gyermekkori történések, traumák is kialakíthatják.

Agorafóbia kezelése, gyógyítása

Lehetséges gyógyszeres kezelést alkalmazni, de hatékony kezelési formaként a pszichoterápia is elfogadott, melynem a beteget szembesítik félelmével, akár virtuális körülmények között.

Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!

Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez vagy keressen megbízható forrásokból.

Ha technikai kérdése van, írjon nekünk!
Lépjen be

Legfrissebb hozzászólások

Legfrissebb történetek

Hívja meg ismerősét a várószobába!

Történet archívum