Ha kell egy kéz, hogy indulj
Üdvözlök minden itteni tagot.
Új belépő vagyok. Magam is pánikbetegséggel küzdő 33 éves nő. Pszichológussal működöm együtt.
Dolgozom egy közösség indításán, amivel az lenne a célom, hogy országosan, városokra lebontva interaktív csoportok alakuljanak, amik segítik a pánikkal, egyéb szorongásos vagy akár depressziós tünetekkel küzdő emberek találkozását és elindulását VALÓS EMBERI KAPCSOLATOK által - tehát amiben az internetes felület csak híd és tér, hogy az egymást kereső kezek találkozzanak és egymást ösztönözzék a kifelé fordulásban - AZ ÉLETBE VALÓ VISSZATÉRÉSBEN, kezdetben épp azzal, hogy hozzájuk hasonló állapotú vagy azt megértő (kevés!) emberekkel együtt beszélhetnek, megoszthatnak és legfőképpen programot találhatnak ki, segíthetnek.. "a valósággal való interakciót egymást ösztönözve szisztematikusan fokozhatják, a világban levés tapasztalásmódját újratanulhatják" ami ezekben az állapotokban az egyik legfőbb kihívást jelenti és amiben önállóan és a sérülésektől csalódásoktól tartva még nehezebben teszünk lépéseket.
Rab állapot ez, miközben kint vár ez Élet.
Sosem felejthejük azonban, hogy a pánik mögött mindig ott van egy EMBER. Álmokkal, célokkal, tehetséggel, szívvel, lélekkel... akinek ugyanolyan fontos szerepe van a létezésben, mint bárki másnak. Induljunk hát együtt a szabadság ösvényén.
Aki szívesen részt venne személyesen ilyen csoportos találkozón, netán tud ilyenről - akár orvos vezetésével irányítva terápiaként, akár pusztán "hasonló cipőben járók" összefogásával - kérem írjon az alábbi elérhetőségen: anciko13@gmail.com
Engem konkrétan Pécs és környéke érdekelne.
Mindenkinek előre is köszönöm.
További kellemes ünnepeket és szép napot kívánok.

