Az én történetem is kicsi koromban kezdődött, remélem happy end lesz a vége... Anyukám skizofrén volt kicsi koromtól, egy ideje már "csak" depressziós. Most vele lakom újra - hosszú évek után, és segítek neki amiben csak tudok.

Nálam nem rég állapítottak meg bipoláris depressziót. Addig próbáltam
normálisan élni, annak ellenére hogy sokszor úgy éreztem, valami nincs rendben velem. Mégis azt hittem ha nagyon akarom, bármire képes vagyok.
Néhány éve még 3 gyereket akartam, nagy, boldog családot.

Mindig is szeretethiányos voltam és még mindig az vagyok valamennyire,
de tudom, anyu minden tőle telhetőt megtett értem. És apu is, meg a nagyszüleim.
Életre szóló párkapcsolatot akartam, mint ahogy a nagyszüleim éltek.

Legkomolyabb kapcsolatom pasival 5 évig tartott, együtt is éltünk, igazi
se vele-se nélküle kapcsolat volt. Csodálatos, de a végén szörnyű.
Addigra teljesen megromlott a kapcsolatunk és nem tudtuk
helyrehozni hiába próbáltuk. Addigra túl sok hibát követtünk el, hiába jöttünk rá mit hogyan kéne, már nem ment. A párkapcsolati krízis hozta elő a betegséget nálam, azóta van kezelve.

Már egy ideje gyógyszert szedek és mellette igyekszem pozitív irányba átprogramozni az agyam. Örülni annak amim van, pl anyuék, barátnőim, munkám, amit jobb napjaimon szeretek (a rosszabbakon kevésbé, de a mai világban, meg az én helyzetemben... hálásnak kell lennem, hogy viszonylag jó munkám van).

Én is művészlélek vagyok, sokmindent szeretek/szeretnék csinálni, de sokszor nincs kivel, mert már csak 3 barátnőm maradt meg nekem, azok közül akikkel kapcsolatba kerültem életem során. És nem mindig érnek rá amikor én ráérnék, és ők nem szeretnek pl strandolni, kirándulásra is ritkán tudom rávenni őket.
Sajnos már nem vagyok olyan ismerkedős, mint egy időben voltam...De hálás vagyok, hogy ők még vannak nekem, ők is rendes, dolgozó nők.

Még csak 28 leszek, belül mégis egy 50 éves reménytelen vénasszonynak érzem magam, érdekes hogy külsőre viszont fiatalabbnak lászom a koromnál. Bár ez utóbbi családi örökség, a gének.

Azért érzem időnként reménytelennek az életem, mert most már ott tartok, hogy nem merek családot alapítani,
félek nem tudnám a gyerekeimet kiegyensúlyozottan felnevelni, hogy boldog gyerekek és később boldog felnőttek legyenek  - Még ha lenne is férjem, akivel stabil szeretetteljes kapcsolatom lenne, és megfelelő anyagi körülményeim, és ha egészséges lennék.

Nehéz ezzel a betegséggel együtt élni, és főleg elfogadni, pozitívan felfogni.
De a hitem segít, az, hogy mindennek így kellett lennie. A karma :)
Talán majd a következő életemben valóra válik minden álmom :)
Addig pedig anyumért élek, utána pedig majd szeretnék újra kutyát és/vagy macskát,
imádom az állatokat. Egész jól meg is tudtam nevelni az állatkáimat amikor voltak.
Még később, úgy tervezem, ha egyik barátnőmmel se alakulna úgy hogy összeköltöznénk, akkor öregek otthonába költözöm majd,
hogy társaságban legyek.

Igyekszem a jelen szépségeinek örülni, mindennek amim van.
És próbálok egyensúlyban maradni. Most ez a célom. Erősödni, fejlődni.

Örülnék, ha valakinek segítenék az történetemmel, vagy ha reményt adhatnék.
Ezért írtam meg.

Bipoláris effektív depresszió, súlyos depresszió. Ez van a zárójelentésemen, pontosan nem tudom hogy mit jelent, úgy hogy kérlek segítsetek!!! Nagyon félek a kórházaktól, én többet nem fekszem be az biztos. Bár nagyon rosszul érzem magam!

Képzeljétek el, orvost váltottam de /minek/ Erre elmentem a következkező ellenőrizisre, kontorollra és az történt hogy a doktornő máris bent fogott akarotom ellenére, hívott embereket és berakott a figyelőbe. Most végre szabadultam, mindent elvettek, /mobil, iratok, stb./ Nagyon megviselt ez a magatartás a kórháztól, még orvos szakértőt is hívtak hozzám, kegyetlen állapott. Azt írta a zárómra hogy egy hét múlva kontroll, megszeretném kérdezni hogy mi történik ha nem megyek vissza. Most keresek más orvost, mert ezzel nem voltam elégedett. De Nógrád megyéhez tartozom, és gyarmaton van szpihátria. úgy hogy nem tudom mit tegyek. Mert ebben a kórházban még rosszabb lett az állapotom. A váci kórház nem fogad mert nem oda tartozom! Szeretném megtudni hogy a diagnózisom pontosan mit jelent!!! Választ előre is köszönöm!

Katica

Orvoshoz járok, tegretolt 400mg, és rivotrilt 2mg ost szedek. Szorongok, mindig mindenért amint új dolog történik velem. havonta 1szer járok az orvosomhoz, 15 percet töltök nála, ebből 10 perc a számítógépes receptírás, ja és leírja, hogy mit mondtam, mi történt velem 1 hónap alatt. Szerintem ez kevés, 33 éves vagyok, nem akarok gyógyszeren élni!!! Ide szokott írni más is??? eszter