1965-ben születtem szüleim nagy örömére. Később kiderült, hogy kétoldali csípőficammal. Orvostól -orvosig  vittek, míg   A Karolina úti Klinikán  többé-kevésbé összeraktak. A gyerekkoromat elég jól viseltem, csak egy  picit bicegtem, azt is csak akkor, ha nagyon elfáradt a lábam. Közben telltek -múltak az évek, férjhez mentem, szültem két gyereket és a lábam lassan megérett egy protézisre. Sajnos már nem volt halasztható és  41 évesen   bevonultam    a Klinikára, ahol sikeresen megműtöttek.

Életem sorsfordulója itt kezdődött el csak igazán. Ekkor már benn voltam 19 év házasságában, s közben mindig úgy éreztem valami  hiányzik az életemből.    Ugyanazon a napon műtöttek egy nálam 14 évvel idősebb férfit is, aki hamarosan  a legnagyobb romantikus szerelem lett az életemben. Négy  nap után úgy sétáltunk a folyosón, mintha  már ezer éve ismernénk egymást. Viharos gyorsasággal gyógyultam és mindenki nekünk szurkolt, mondván kórházi szerelem. Fájó szívvel váltunk el, mert nem tudtuk mit hoz a jövő, hiszen nem csak 14 év korkülömbség de, 160 km  távolság is volt köztünk,.

Teltek-múltak a hónapok, én gyógyulgattam, bár a műtét  nem hozta meg a várva- várt eredményt, mert azóta sajnos bottal járok, most már három éve. Közben elváltam, kiléptem egy boldogtalan házasságból, mert rájöttem,h ogy mi hiányzott az életemből . " A Lelkem társa hiányzott." Bár a körülmények  nem igazán kedveztek ennek a kapcsolatnak, de életem legcsodálatosabb időszakát éltem ekkor. Ha találkoztunk, akkor a lelkünk találkozott és a szívünk.

Egy év boldogság volt, de soha nem bántam meg, mert megtanultam mi az  hogy "szeretet". Megtanultam  valakit végtelen tiszta szeretettel szeretni. A lelkem szeretetével. Bár az egészségi állapotom ugyan rosszabb lett és azóta  egyedül élek, de  a lelkem boldogabb és ha a lélek boldog, akkor a testi nehézség  sem olyan nagy nehézség.  Azt hiszem bölcsebbé váltam  ezalatt a három év alatt. Ha  a sors kegyes lesz hozzánk, júliusban két év után újra találkozni fogunk...