Már 13 évvel ezelőtt történt, de soha sem fogom elfelejteni, sem az orvosokat sem az érzéseket. Nagyon elevenné most az tette, hogy a szobatársam, akivel a kórházban feküdtem nem régen halt meg.

Tizenhárom évvel ezelőtti őszön sokat voltam léguti beteg. Már a hatodik antibiotikumos kúrán is túl voltam, de arcüreggyulladást és homloküreg fedettséget sem láttak. Akkor a szívemnek egyik legkedvesebb fül-orr-gégész elküldött CT-re. Mindenki nézegette hazafelé a leletét én pedig lezárt borítékban kaptam meg. Nagyon ideges lettem, de másnap azzal nyugtatott meg az orvos, hogy úgy néz ki egy orrpolipom van,  kissé szokatlanul ábrázolódik. Szerencsémre MR vizsgálatot is kért. Itt már leírták azt a szót, amit nem könnyű felfogni, hogy tumorom van,  a koponyaalapból kiindulva. Telefonon mindíg fordulhattam az orvosomhoz,  igaz egészségügyi végzettségem van,  de nem csak velem volt ilyen közvetlen. /Ma már sajnos gyógyszerügynökként dolgozik, anyagi megfontolásból. /Budapesten találtam magam egy specialistánál, aki közölte a felvételek végignézése után, hogy nem tud segíteni, mert nem könnyen operálható helyen található az elváltozás,  így nagyon korrekt módon tovább küldött.

A véletlenek szerencsés találkozása mindíg utólag válik tisztán láthatóvá. Gádor Ildikó főorvosasszonyhoz kerültem, aki gondomat viselte és ebben a pánikkal teli, kérdésekkel elhalmozott, halálélelemmel vegyített időszakban odafigyelt rám és válaszolt,  nem hazudott nekem. Így tudtam szembenézni a valóságos helyzette 27 évesen, két kicsi gyermek mellett. A kórházi tartózkodásom alatt sokmindent megtapasztaltam. Három hét alatt gyökeresen megváltozoot a véleményem az élet dolgainak fontosságáról,  az emberi értékekről,  a fontossági sorrendről az életben. Szerintem mindannyiunknak,  akik ott valaha megfordultunk. Fibrodisplasia,  koponyaalapi csontkinövés egy részét eltávolították,  azóta kontrollra járok évente egyszer és nem sokat nőt,  szerencsémre. Az akkori orvosom már nem praktizál, de most is odafigyelnek rám,  nyomonkövetik a változásokat és nagyon segítőkészek az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben. Tudom, hogy azóta már nyolcan estek át ezen a műtéten, de én voltam annak idején a kisérleti alany, mert ott ezzel engem műtöttek előszőr. A műtétt előtti napon az ideggyógyász öszintén elmondta, hogy nem tudja mihez nyúl és milyen eredményt várhatok,  és én sohasem haragudtam rá ezért. Örülök hogy nem kecsegtetett híú reményekkel, még akkor is, ha ettől teljes pánikba estem. Ha nem ilyen alapos orvosokkal találkozom, akik megengedték maguknak, hogy odafigyeljenek a panaszaimra és nem bagatelizálták ezt el, akkor már rég nem élek vagy bénultan felszem valahol. Hálás vagyok ezért az orvosaimnak,  az aszisztensnők bátorításának és a sorsnak,  hogy felnevelhettem a két gyermekemet és támasza lehetek öreg szüleimnek!

Már 13 évvel ezelőtt történt, de soha sem fogom elfelejteni, sem az orvosokat sem az érzéseket.Nagyon elevenné most az tette, hogy a szobatársam, akivel a kórházban feküdtem nem régen halt meg.

Tizenhárom évvel ezelőtti őszön sokat voltam léguti beteg.Már a hatodik antibiotikumos kúrán is túl voltam, de arcüreggyulladást és homloküreg fedettséget sem láttak.Akkor a szívemnek egyik legkedvesebb fül-orr-gégész elküldött CT-re.Mindenki nézegette hazafelé a leletét én pedig lezárt borítékban kaptam meg.Nagyon ideges lettem, de másnap azzal nyugtatott meg az orvos, hogy úgy néz ki egy orrpolipom van, kissé szokatlanul ábrázolódik.Szerencsémre MR vizsgálatot is kért.Itt már leírták azt a szót, amit nem könnyű felfogni, hogy tumorom van, a koponyaalapból kiindulva.Telefonon mindíg fordulhattam az orvosomhoz, igaz egészségügyi végzettségem van, de nem csak velem volt ilyen közvetlen./Ma már sajnos gyógyszerügynökként dolgozik, anyagi megfontolásból./Budapesten találtam magam egy specialistánál, aki közölte a felvételek végignézése után, hogy nem tud segíteni, mert nem könnyen operálható helyen található az elváltozás, így nagyon korrekt módon tovább küldött.

A véletlenek szerencsés találkozása mindíg utólag válik tisztán láthatóvá.Gádor Ildikó főorvosasszonyhoz kerültem, aki gondomat viselte és ebben a pánikkal teli, kérdésekkel elhalmozott, halálélelemmel vegyített időszakban odafigyelt rám és válaszolt, nem hazudott nekem.Így tudtam szembenézni a valóságos helyzette 27 évesen, két kicsi gyermek mellett.A kórházi tartózkodásom alatt sokmindent megtapasztaltam.Három hét alatt gyökeresen megváltozoot a véleményem az élet dolgainak fontosságáról, az emberi értékekről, a fontossági sorrendről az életben.Szerintem mindannyiunknak, akik ott valaha megfordultunk.Fibrodisplasia, koponyaalapi csontkinövés egy részét eltávolították, azóta kontrollra járok évente egyszer és nem sokat nőt, szerencsémre.Az akkori orvosom már nem praktizál, de most is odafigyelnek rám, nyomonkövetik a változásokat és nagyon segítőkészek az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetben.Tudom, hogy azóta már nyolcan estek át ezen a műtéten, de én voltam annak idején a kisérleti alany, mert ott ezzel engem műtöttek előszőr.A műtétt előtti napon az ideggyógyász öszintén elmondta, hogy nem tudja mihez nyúl és milyen eredményt várhatok, és én sohasem haragudtam rá ezért.Örülök hogy nem kecsegtetett híú reményekkel, még akkor is, ha ettől teljes pánikba estem.Ha nem ilyen alapos orvosokkal találkozom, akik megengedték maguknak, hogy odafigyeljenek a panaszaimra és nem bagatelizálták ezt el, akkor már rég nem élek vagy bénultan felszem valahol.Hálás vagyok ezért az orvosaimnak, az aszisztensnők bátorításának és a sorsnak, hogy felnevelhettem a két gyermekemet és támasza lehetek öreg szüleimnek!