16 éves vagyok. Úgy érzem az életem romokban és senkire sem számíthatok. Kiskoromban az Apám intenzíven ivott és engem anyuval együtt rendszeresen megvert. Soha nem értettem Anyukám miért nem védett meg tőle mikor őt is bántotta. Úgy gondolta lehet, hogy megérdemlem. Rengeteget szenvedtem kisgyerekként, de még most is. Apám mit sem változott max annyiban, hogy már nem ver meg max ritkábban. Szörnyű kisgyermekkorom volt semmi jó emléket nem örzök róla. A legrosszabb az, hogy Anyukám egy álomvilágban él ahol nekem minden tökéletes és Apám normális. Azt állítja, hogy nem sokszor ütött meg engem és hogy őt sem mert szerinte mindenhol vannak viták. Nos úgy gondolom, hogy nem olyan viták amiben eltörik egymás ujját, megpofozzák vagy ellökik a másikat és combnyaktörést szenved. Mert az Apám ezeket csinálta. Ezek miatt Anyukám is elkezdett piálni amiért nagyon haragudtam. Mindig letagadta rengeteget sírtam és magamat okoltam. Nem csak testileg bánottak hanem lelkileg is. Engem okoltak rengeteg vita közepette, hogy tönkretettem az életüket. 14 lehettem amikor elkezdtem magam vagdosni a kezemen és minden kezdett tönkremenni. Mikor lettek barátaim és társaságom elkezdtem inni mivel itthon is ezt láttam gondoltam majd segít. Cigire rászoktam és néha füveztem is. Belementem buta dolgokba amiket mára bánok. Úgy érzem senki nem ért meg és nem akar rajtam segíteni. Nem vesznek komolyan. Anyumék semmit nem tudnak rólam és a szenvedéseimről. Az iskola egy borzalom tanulni nincs erőm. Folyton fáradt és összetörtnek érzem magam. Ha hazérek csak aludni szeretnék életerőm nincs. Ezek miatt sok mindenkit elvesztettem mert megunták, hogy mindig szomorú vagyok. Azt hitték csak mondom és ez mind hülyeség. Mikor kiderült, hogy anyukám rákos teljesen összeomlottam. Ő az egyetlen ember aki vigyáz rám és törődik velem. Apukámra nem tudok számítani, de tudom, hogy szeret a maga módján. A szüleim úgy csinálnak mintha semmi problémám nem lenne és rendben lennék. Az öngyilkosság gondolata minden nap eszembe jut és rettentően félek. Depressziómmal tisztában vagyok, de nem tudok vele mit csinálni. Eddig jóléreztem magam eljártam bulizni mára odáig jutottam, hogy itthon ülök mert annyira fáradt vagyok.. Sok rossz dolgot tettem az eddigi életemben és rettentően bűntudatom van. Attól félek, hogy anyukám a sok idegedkedés miatt lett rákos. Miattam mert nem tanultam és a szívén viselte a sorsomat. A barátaim elhagytak szépen lassan aki megmaradt azon is érzem, hogy nincs szüksége rám. Értéketelen lennék? Több tantárgyból is bukok ami megvisel, de nincs erőm tenni ellene. Pszichológushoz nem járhatok mivel már említettem a szüleim nem fognak fel a szenvedéseimből semmit. Ha elkezdek róla beszélni milyen rossz volt amiket csináltak velem lehordtak, hogy mindenem megvan szép márkás ruhák, szeretet, értem jönnek a suliba és stb. Össze vagyok tőrve és szükségem van valakire aki megért mielőtt túl késő lesz...Hogy tudnék újra rendbejönni? Mit tehetnék? Annyira összezavart vagyok és semminek érzem magam... Már rengetegszer elterveztem az öngyilkosságot.