Egyensúlyzavar téma legfrissebb történetei

Iratkozzon fel témafigyelésre! Értesüljön levélben, ha valaki új történetet ír ebben a témában.
E-mail feliratkozás

Epley manőver a BPPV-re

Téma címkék: forgó jellegű szédülés , Bppv , egyensúlyzavar  

Sziasztok

Én már nem csinálom az Epley manővert. Ugyanis Pécsen egy doktornő aki kimondottan szédüléses betegségekkel foglalkozik azt mondta ha már szédülésmentesen megtudjuk csinálni a tornát nem kell tovább csinálni. Azt is leírom miért. Nekem 4 hónapja kezdődött írtam is ide. A fülész doktornőm csinálta meg az Epley manővert. Kb. 4-5 után már nem jött elő közben a szédülés és nem hánytam utána. Azt mondta 1-2 hét és teljesen jól leszek. A nagy fenét. Utána még 3 hónapig mindennap úgy ment a fejem, hogy alig tudtam dolgozni és néha úgy éreztem beleverem a fejem a falba. Nem bírtam olvasni írni és az állandó hányingerek vele.

Bejelentkeztem itt a neten egy fórumon és ott kedves társaim adtak nekem egy tornát amit Dr.Szirmai Ágnes fejlesztett ki. Ez egy labyrynt torna.Felvettem a Dr.nővel is a kapcsolatot aki azt írta valószínüleg a kristályok másik körívjáratba/ugyanis 3 van/ is belementek és ahhoz kevés az Epley manőver mert az csak a hátsóból tudja kimozdítani. Elkezdtem csinálni az ő tornáját ami fekvő, ülő és álló tornákból áll kb. 50 féle. Már a 3-nál elvéreztem és annyira szédültem,hogy abba kellett hagynom. De a lényege pont az, hogy kiprovokáljuk ezáltal kijönnek onnan. Mindennap nekiálltam de már okosabb voltam és elötte beszedtem 2 db B6 vit. tablettát. És mindennap előrébb jutottam. Sokszor szédültem de pihentem és csináltam tovább. És amikor már teljesen végig csináltam szédülésmentesen akkor abba hagytam. Ugyanis a pécsi dr.nő azt mondta nem szabad túlzásba sem vinni a tornát. Azóta jobban vagyok csak néha van egy kis bizonytalanságom de remélem az is nemsokára elmúlik. Nekem ez már a 4 hónap.

Szédülés nincs hányinger nincs csak egy kis bizonytalanság. Remélem tudtam segíteni. Ja és még annyit bizony néha kellett egy kis nyugtató, hogy a fejem ne bolonduljon meg attól a félelemtől,hogy mikor ülök megint fel a hintára. És jót tett. Kis adagban nem lehet hozzászokni.

Sziasztok.Ildi.

Részegség, BPPV

Téma címkék: Bppv , forgó jellegű szédülés , egyensúlyzavar  

Sziasztok!

Az Empley-manőveren kívül van más tornagyakorlat is? Jól vettem ki a leveleitekből? Akárhányszor lehet ezeket csinálni egy nap? Az az érzésem, hogy ha mindig fizikailag visszaállítom a kristályokat egy jobb helyre, akkor végleg elvágom magam attól, hogy az agyam feldolgozza/hozzászokjon ehhez az átkozott érzéshez. Nincs igazam?

Köszönöm, hogy válaszoltok.

2010.02.01 13:19 | Csicsergő Hozzászólásai
Minden történet

Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!

Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez vagy keressen megbízható forrásokból.

Ha technikai kérdése van, írjon nekünk!
Lépjen be

Legfrissebb hozzászólások

Hívja meg ismerősét a várószobába!