Ollálá. Nem tudom másoknak vannak e hasonló tapasztalatai, de olykor felkelek és minden olyan távoli, idegen és ijesztő. Mindenben azt látom, hogy bántanak, hogy kinéznek, hogy nincs remény. Hihetetlen felfokozott lelkiállapot ez, amiben csak menekülnék, ill feladnám minden józan célomat. Közben meg színlelem, hogy jól vagyok, nem akarok hisztis idiótának tűnni. Nem tudom, hogy lesz e valaha jobb, de ha nem, akkor kénytelen leszek itt hagyni mindent, mindenkit. Én nem leszek teher sokáig senkinek, inkább elhagyom e földi fészert és ezt az általam gyűlölt testet. Soha nem éreztem még magam ekkora szerencsétlenségnek. Totális beszűkülés, nem tudom világosan gondolkodni, mindenkitől félek. Borzalmas. Gyűlölöm. Állandó harc még az is, hogy ne akadjak ki, tomboljak, hányjak vagy hasonlók. Szánalmas az egész.:S Bárcsak elmúlna végleg. És ismét érző ember lennék, nem egy frusztrált, pánikos, kiégett ember.

Ha valaki írna valamit bármit, örülnék neki... Csak ne ajánlkozó terapeuták..

Üdv mindenkinek!