Sziasztok!

16 éves lány vagyok.

Kb fél éve közepes szintű depressziót állapítttak meg nálam. persze eleinte minden féle orvosokhoz járunk mindenféle vizsgálatokat végeztek rajtam nem-e lehetséges h az agyamban van baj mert egyébként teljesen normális életvidám mindig jókedvű őrült lány vagyok/voltam. és nem értette senki köztük én sem hogy hogy történt iylen hirtelen ilyes hatalmas változás. elkezdtem  rontani folyamatosan rosszkedvű voltam . folymatosan ha haza értem a suliból egyből bezártam magamr az ajtót és csak sírtam. tanulni nem volt energiám ., akárhogy próbáltam koncentrálni nem ment. és nagyon rossz volt így suliba járni. suliból haza felé többször volt olyan hogy kimentem a kocsi elé és direkt mert abban reménykedtem hogy hátha elüt az autó,de nem volt szerencsém. aztán elvitt édesanyám orvoshoz ( pszihiáterhez). ott kaptam gyógyszert ami nem segített ( Stimuloton) ezt 2 hónapig szedtem nem változott a helyzet semmit. elkezdtem egyre többet hiáynozni ost ott mert féltem hogy ha elmegyek suliba mire haza indulok megint rám tör ez az érzés és akkor kimegyek sikerrel a kocsi elé és meghalok...

Aztán kaptam másik gyógyszert ... és ez sem segített:/ most a 3 fajta gyógyszernél tartok ( Fevain)

Hamarsan újra mennem kell a dokihoz és érzem hoyg újabb gyógyszer váltás fog történni, amit nagyon n em szeretnék mert attól félek hogy rá fogok szokni és majd életem végéig gyógyszeren fogok élni és ezt nagyon nem szeretnéém...://

Aki hasonló helyzetben van,vagy csak beszélni szeretne az érzéseiről az írjon nekem nyugodtan :) nekem is jól esne ha valakivel olyannal is tudnék beszélni aki átérzi :/

email: my_secrets@citromail.hu vagy ha gondolod majd megadom a telo számom emailon

sziasztok

Kedves Cukorbeteg társaim.

Egy történetet szeretnék elmondani,amiből talán mindenki rá fog ismerni önön magára.

Az én történetem 2001 január 12.-én kezdődik,amikor is  óriási fájdalmak közepette be kerültem  a Kecskeméti Honvéd Kórház bel osztályára.

Rövid vizsgálat után közölték velem,hogy hasnyál mirigy gyulladásom van.

A súlyosságára tekintettel,a feleségemmel közölte az orvos,hogy haza lehet menni,és kezdjen intézni a temetéssel kapcsolatos dolgokat,mivel nincs még tiz százalék remény sem hogy megérem a holnapot.

A 30.-éves katonai szolgálatomnak köszönhetően a szervezetem vasból van,és én ezzel tisztában voltam akkor is,és reménykedtem,hogy reggel csak fel fogok ébredni,mivel még az a fanatikus élni akarás is előtört belőlem,magyarul én ott akkor élni akartam.

Én győztem,legyőztem a halált.

11.-napi küzdelem után,már az orvosok is mondták,hogy az esélyem sokkal biztatóbb mint azt ők a gyakorlatukban tapasztalták.

Azon a kórházi ágyon  nagyon fontos döntés született.

Egy új életet fogalmaztam meg amit meg kell csináljak,szakítva az akkori életmóddal,azzal hogy most már több időt kell hogy fordítsak magamra ,az egészségemre a családra.

Közölték velem,hogy szinte egyenes velejárója egy hasnyálmirigy gyulladásnak a cukorbetegség kialakulása.

Őszinte leszek,ez akkor ott nem érdekelt,nem vettem komolyan,csak mikor két év elteltével,az egyik kontroll vizsgálatkor közölte az orvos,hogy a mai naptól nyilvántartásba vesz mint  2.-tipusú cukorbeteg,mivel az alkalmazott diéta nincs rám hatással,persze semmiféle diétát nem tartottam be.  Nagyon elkeseredtem,és fel tettem a kérdést: Most mi lesz?

Írtak nekem fel gyógyszer ,amit katonásan szedtem,az előírt diétát betartottam,és úgy tűnt,hogy minden rendben van.  Az orvosom több alkalommal mondta hogy ezzel együtt kell tudni élni!

Csakhogy erre nekem nem volt kiképzésem,nem tudtam felfogni,hogy hogyan érti azt,hogy együtt élni ezzel a betegséggel.

Később rájöttem!!

Arra jöttem rá,hogy ezen a pályán csak én akarok meggyógyulni,és senkitől nem várhatok segítséget,legfőképpen az orvosomtól nem. Az ő érdeke teljesen eltérő az enyémtől.

Misem bizonyítja jobban,hogy 2005.-őszén,nem bírtam a vércukor szintemet féken tartani,ezért el mentem a cukorgondozóba,hogy tegyenek valamit. Tettek is! Felemelték az gyógyszer adagomat,aminek csak az orvos örült.  közölte,hogy 3.-hónap múlva menjek vissza kontroll vizsgálatra.   Hát a három hónap alatt a verseny súlyomból 68.-kg  elvesztettem 10.-kg.  Mondtam magamnak,na akkor itt a vég,vagy megint egy túlélési gyakorlat?  Az lett.

A Budapesti Szent Imre kórházba kerültem,ahol meg mentették az életemet,és egyben rá állítottak inzulinra,amit a mai napig is adagolok magamba.

Napi 4.-szer szúrom magam.

Teljesen meg változott az életem,meg változtattam az érdeklődésem magammal kapcsolatban, soha nem érdekelt  eddig,hogy talán tudok változtatni is a helyzetemen,vagy egyáltalán van e Megoldás?

Évek teltek el azóta, mindenre amit ajánlottak kipróbáltam,megittam ezer liter teát,több száz fajta kapszulát, mindent kipróbáltam,és nem segített.

A internettől oczkodtam,valahogy nem  keltett érdeklődést bennem az Internet,mikor is be köttettem és el kezdtem böngészni a világhálón.  Kérdeztem magamtól,vajon vannak e a világba valahol olyan emberek, orvosok természetgyógyászok kutatók,akik éppen azon munkálkodnak,hogy az én cukorbetegségemből kigyógyítanak.  Itt meg kell jegyeznem,hogy nekem abból lett elegem,hogy mindenki a vércukor szintemet akarta stabilizálni,és egy sem volt aki azt mondta volna hogy állj,itt a megoldás,hogy nem stabilizálom hanem hozzásegítelek ahhoz,hogy betartva a szabályokat,meg is szüntetheted a cukorbetegséged!!

5.-év telt el azóta,hogy inzulint adagolok,és 5.-év telt el,hogy jártasságot szereztem az Internet világában.

Magam is foglalkozom olyan internetes üzlettel,ahol található olyan készítmény,ami pozitív hatással van a vércukor szintemre,de ez nekem kevés volt.

2011.-szeptemberében egy internet marketing megismerése kapcsán,kapcsolatba kerültem egy  Amerikai üzletasszonnyal,aki egy betűt nem beszélt Magyarul,én meg persze Perfekt nem beeszélek Angolul.

Egy fordítónak köszönhető,hogy megértettük egymást abba,hogy ide kell egy Angolul beszélő tolmács,aki közvetít közöttünk.  A Skypen keresztül kapcsolatba  kerültem a hölgy ajánlására,egy akkor Angliában élő Magyar úriemberrel.  Beszélgetésünk közepette,szóba került,hogy ki mivel foglalkozik az Internet adta lehetőségek közül.  annyira bizalmas kapcsolat alakult ki perceken belül,hogy én  elmondtam neki mi az én legnagyobb problémám,és eddig minden eredménytelennek bizonyult bármit is alkalmaztam. Ekkor ő közölte velem,hogy neki voltak  más irányú problémái,de heteken belül megszűntek,és hogy a környezetébe vannak cukorbeteg ismerősei barátai,akik nagyon hatékonyan alkalmazzák az ő tapasztalatait.

Nagyon kíváncsivá tett,és rákérdeztem,hogy mi is ez ,ami esélyt ad arra,hogy a gyógyulás felé forduljon a szervezetem. Ajánlott egy  könyvet,amit ő írt,kért hogy olvassam el. Meg tettem,és kértem,hogy amennyiben lehetséges,szeretném kipróbálni az információk birtokában azt a valamit.  Kértem,tegye lehetővé a hozzáférést.  Egy hónap után végre alkalmazhattam a módszert,aminek a következménye az lett,hogy az inzulinadagokat csökkentenem kellett . Amit most mérek:  reggel 4,6!!!   Szuper ugye?   Napközben 5-7.-között. A szövődmények már nem alakulhatnak ki olyan gyorsan. Ez csodálatos érzéssel töltött el,és reményt adott nekem arra,hogy meg van a megoldás,minden hókusz pókusz nélkül.

Ennek az információnak a birtokában más lett az életem,nagyobb a remény mint valaha volt,hogy meggyógyulhatok.

Aki a levél elolvasása után úgy gondolja,hogy  szüksége lenne erre az információra

az keressen meg kizárólag Skypen:   ferenc553

Kívánok mindenkinek mihamarabbi gyógyulást ebből az alattomos betegségből. Remélem mindenki tisztában van azzal,hogy a cukorbetegség nem játék,nem érdemes Felületesen  foglalkozni a problémával.

Ugy gondoljátok nehéz és hosszadalmas folyamat legyőzni a pánikot vagy bármely ilyen gondot.Pedig,lehet hülyén hangzik de pár másodperc az egész vagy megváltozik valami vagy úgy maradsz örökre.Nekem akkor változott meg ez amikor elkelett intéznem a papírjaimat ami 3 napig tartott.Mindíg szorongtam ha hivatalos helyre kellett mennem.E z igy van még mindig van elötte egy idegeskedés de amikor ott ültem hirtelen elmult a szorongásom nem vert ugy  aszívem nem éreztem azt hogy elfogok ájulni.Elötte jöttek olyan gondolatok hogy mitől féljek?ennek nincs értelme még ha lenne értelme félnem a semmitől akkor megérteném de semmi hasznom belölle csak hátráltat.Pozitívan kezdtem gondolkozni nem elhagyni magam nem szabad hogy le nyeld a kritikát,fel kell szabadulni.Pár nap talán 3 olyan nap telt el amit csak arra szenteltem hogy mindenben a jót látjam,mindenben megfogjama lényeget és annyi.Ha ért vaalmi sérelem is akkor azon nevtek vagy oylan mondok vissza hogy az még megalázóbb.Nem vagyok kárörvendő de az önbizalmamat növeli az ha valakit a padlón látok.Sokszor  a harag miatt kerülünk erre a pályára.De én már szarom le az egészet hiszen meggyógyultam és még ami fontos hogy meggyógyultam igen!!!!Nem pedig kifogásokat keresek ha nem megy valami meg nem csak akkor tervezgetek ha lefekszem na majd holnaptol nem!!!!!!!!Majd most azonnal...Meg is untam ezt  abetegséget vagy mi volt ez ezek után azt mondom ez egy felnött hiszti és akinek gyenge az akarat ereje akkor gyenge az életképessége is csak elvan valahogy nem tesz semmitse.Minden egyes iylen betegségel küzdő embernek kéne egy oylan nagy változás ami be indíthatná a változást.Egy trauma,egy nagy örömmel örömöt nyújtó esemény ami alapul szolgálhat a "kitöréshez"Vagy most megnézed az a kibaszott órát és ugy gondolsz arra hogy na ennek a következő fél percben vége lessz mint még soha sem.Meg ne csak gondolj rá hanem úgy is legyen érezzed.Meg ez után az egyperc után soha ne mond hogy pánik beteg vagyok csak azt hogy voltam vagy azt hogy hát igen de már csak egy nagyon picikét.Ahogy hozzá állsz az ugyis lessz.Lesznek hullám völgyek mint mindenkinek még a "normális" embereknek is van ilyen és valaki mégsem pánikol talán mert nem érdekli vagy nem is tud arrol hogy van ilyen ha meg tud leszarja!!!Mert van anyi vér a pucájába hogy nem adja oda magát a kibaszott tüneteknek nem zárkózik be mint a tolószékes ha már unja és nem mindig azon agyal hogy mikor jön majd rám jaj istenkém végem lessz ÉS VÉGED LETT??NEEEMMM!!!!!4Ez csak ez hatalmas hiszti és lehet hogy fáj az igazság de ez így van-hiszti.Mert akkor már kitudja menyiszer meg kelett volna halnod meg menyiszer kelett volna elájulnod meg menyiszer égtél volna már be ezek érzed de mégse következik be amikor meg igen az azárt mert anyira azt hiszi az a valaki és akkor vége lessz akkor elájúl te nem hal meg..Nekem ma negyedik napja lesz az hogy meggyógyultam és kifogástalanul.Mindíg emberek közt vagyok ami nekem eddig nehezen ment a tünetek miatt hiszen én erős szociális fóbiában szenvedtem az miatt hiztisztem ami miatt már elő jött a pánik is de vége!Nem foglalkozni vele hogy na most jaj megint jönni fog a szorongásom mi lesz ha látják.Nem kell vele foglalkozni ha ezen rágod magad egy nap alatt csupán egy percig is akkor nem gyógyulsz meg.Megváltoztatod a gondolkodásod ha rád is jönne valami roham féle akkor biztos érezni fogod hsizene z mély sebet tesz beléd a sok év alatt szoval ha roham jön akkor szard le ne gondolj rá hogy na jön aroham és ha észre vesznek hogy tereljem el a figyelmét mindenkinek hogy ne keljen elmondanom mi ez a probléma avyg elkéne mondanom de hogyan.Annyira szertné a "normális"emberek tudtáre adni azt amiben szenved az iylen beteg hogy megértsék már a roham elött is.Ez pedig nagyon nagy baj ez egy helytelen gondolkodás másoknak akar megfeleli még akkor is ha semmi értelmes ez már szánalmas.Nem szabad senkinek elmodnani mert azzal csak visszaélhetnek vagy az lesz benned na ő neki jobb mint nekem és ezt már ő is tudja igy még gyengébb leszel.És ez ugyis szokott lenni hogyha tudja valaki azt hogy te pánik beteg vagy voltál a legalul is és egyszer csak meggyógyulnál akkor már nem nézne ugy rád de senkisem mint egy normálisra mindig egy betegszerepét fogod neki vagy nekik betölteniHa meggyógyulnál és sikereket érnél el mert addig nem tdutál a barátok köreiben lehetnek oylanjaid akik hirtelen irigykedve viszonyulnának hozzád (eddig beteg voltál akkor maradj már az)És az is igaz hogy ember nem bolondul meg magátol hanem mások miatt megy tönkre.Az emberek szeretik ha nálluk gynegébb emberekkel kell lenni vagy összefutni.Ha megakarsz gyógyúlni nem szabd senkiben biznod csak magadban senkinek nem szabad segítened csak magadon és a családon ha a barátok nem segítettek ugy érzed semmit akkor ne fordulj barátilag hozzájuk hanyagold öket vagy ha együtt vagytok nézz a szemébe de lenézzően lássa hogy nem az vagy akinek szeret gondolni egy "béna"vigyázatok mert ez sajnos így van ha már meggyógyulsz nehéz lessz újra vissza illeszkedni hiszen teéged már pánikbetegnek álitottak be vagy szociális fóbiásnak amikel nincsenek tisztában de mindig igy fognak rád gondolni (nem feltétlenül)Csak azt kell ki irtanod hogy minek hisznek téged aztán már meggyógyultál.Örökre elfelejted a szorongás megmagyarázását mert az még jobban ide sülyesztett elhiheted nekem.Én mi elött nem találtam rá a szociális fóbia megmagyarázására addig még elvoltam de amikor olvastam hogy ezért nem jár  abeteg emberek közé na aztán nemsoká már emberek közé nem mentem és féltem az emberektől.Pozitív gondolkodás.A betegség ki iktatása.Töröld ki a fejedböl hogy kivagy.Törekedj arra amit szeretnél a betegség meg csak egy löket legyen hogy na látjátok én innen jöttem idáig nekem van mit le aratni és megérdelmem.Ne foglakozz a rohammal!! Nem vicceltem ha pedig vaalki ezt az írást seminek nézi őt is leszarom ja és csak az kap változást aki radikálisan változtat.Ha elolvastad már csak félig is akkor te már megygyógyultál.