Vakbélgyulladás téma legfrissebb történetei

Iratkozzon fel témafigyelésre! Értesüljön levélben, ha valaki új történetet ír ebben a témában.
E-mail feliratkozás

Vakbélgyulladás

Téma címkék: appendicitis acuta , vakbélgyulladás  

2004 január 31-én, egy átlagos téli délutánon, két barátommal beszélgettem itthon, a kis szobámban.Egyszer egy olyan éhség- érzet tört rám, aztán hamar átment gyomor mardosásba. Elég gyorsan hatalmába kerített a teljes fájdalom, ugyanis pár perc alatt már a beleimben éreztem ezt a kínzó érzést.

Mentőszakápolóként először újdonságnak tűnt nekem az érzet, akkor még a szakirányú iskolámat végeztem, tehát így nekem sem volt egyértelmű, mi is történik a gastrointestinalis teremben. A barátnőm azt gondolta, talán menstruáció előtti fájások gyötörnek, de sajnos nem úgy volt. A fájdalom nem is hasonlított rá.Megkértem barátaimat, hagyjanak magamra, mert elég rosszul kezdtem érezni magam.

Miután egyedül maradtam édesanyámmal, megmértük a testhőmet, ami persze (a szervezetben lévő gyulladás miatt), emelkedett volt, közelített a 38 fokhoz. Megfordult a fejemben a vakbélgyulladás gyanúja, de nem voltam biztos benne. Ezért úgy gondoltam, beveszek Algopyrint és egy No-Spa- t, azok biztosan segítenek. Semmi sem történt. Még félóra elteltével sem csökkent a fájdalom.

Aznap éjszaka szinte egy szemhunyást sem aludtam. Másnap elmentünk az ügyeletre, dél körül és az orvos kitapintása egyértelműen jelezte, vakbélgyulladást dyagnostizált. Bárhol nyomta meg az alhasamat, a nyilaló érzés, mindig egyetlen pontban szúrt, a vakbelem helyén. Bementünk a helyi kórházba és több vizsgálat után altatásban végrehajtották az appendectomiát, kivették a gyulladt vakbelet. Mint később megtanultam, a vakbélgyulladás, ÉLETVESZÉLYES ÁLLAPOT!

Nem jó vele hosszú ideig maradni, ha a nagy fájdalomtól nem tudunk gyalog bemenni orvoshoz, hívjunk mentőt! Magát a műtétet, nem érezzük, mivel altatásban történik a beavatkozás, az utána kórházban töltött napok kellemetlenek, de nem rosszabb más hasonló beavatkozás utáni lábadozástól.Infusiot kapunk és enni nem lehet 2-3 napig.Utána pedig már csak az kell a kórházból való szabaduláshoz, hogy székletet tudjunk produkálni és az élet mehet tovább, immár vakbél nélkül. Egy góccal kevesebb a szervezetünkben.:)

Minden történet

Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!

Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez vagy keressen megbízható forrásokból.

Ha technikai kérdése van, írjon nekünk!
Lépjen be

Legfrissebb hozzászólások

Hívja meg ismerősét a várószobába!