Okozhatja vírus a Ménier szindrómát?

Téma címkék: Meniere's szindróma , Fülzúgás , Bppv  

Kedves sorstársaim!

Szeretném veletek megosztani az én történetemet is. 2006. szeptemberében súlyos koponyasérülést szenvedtem egy véletlen baleset következtében. Az orvosom szerint mindent összeszedtem a koponyámra, amit csak lehetett: agyrázkódás, agyzúzódás, koponyalapi törés, és lányburki (pókhálóshártya alatti) vérzés. 5 hétig feküdtem traumatológia osztályon, majd mentővel fekve hazaszállítottak.

Az orvosok nem tudtak velem mit kezdeni. Nem tudtam járni, tolókocsiba kényszerültem. 4 hónap elteltével tudtam újból járni, de csak segítséggel. Lassacskán felépültem . A családom, a lányaim szeretete, törődése nagyon sokat segített. A mindennapos fejfájás, zsibbadás, szédülés megmaradt. Ezzel együtt is tudtam volna élni, de 2008. március elején egy délutánon rámtört egy szörnyű érzés. Olyan voltam mint, aki részeg. Nem tudtam megállni a saját lábamon. Éjszaka még jobban fokozódott a dolog, másnap reggel nem tudtam az ágyban felüllni sem. Mentővel kórházba kerültem. Ott azt mondták, hogy semmi köze a balesethez ennek a dolognak (hát én nem így gondolom!).

Az orvosok szerint vírus okozta a rohamot. Lehetséges ez? 1 hétig kaptam a kórházban infúziós kezelést, de egy hét után is csak segítséggel tudtam járni. Elkezdtem szedni a Betaserc tablettát, amit a mai napig is eszem. Szédülésem mostanában egyre többször jön rám. Még ülő helyzetben is úgy érzem leesem a székről... Rossz ez a bizonytalanság. A szédülés mellett, a bal fülem nagyon sokat fáj, el van dugulva bal felöl az orrom is. Voltam gégészeten, ahol nem találnak baját a fülemnek. De akkor miért fáj és miért van a fülzúgás? Előjegyeztek infúziós kezelésre, hát remélem, hogy után jobb lesz... Semmi másra nem vágyom az életben, csak szeretném visszakapni az egészségemet!

2010.01.27 11:08 | dotibe
mimike
 
2011.01.08 15:30

Kedves Sorstarsak, sajnos nekem is hasonlo problemam van, mint nektek. 3 eve a repulon utazva egy iszonyu eles fajdalom szaladt fel a nyakamtol a fejem tetejeig, mintha egy hatalmas tuvel felszurtak volna a fejem bubjaig. ez tartott kb. 15 mp-ig, es vege volt. ezek utan kezdodtek a bajaim, es minden a bal oldalon a fejemben. a szememre halyog jott, sotetben  a szemem sarkaban villamokat latok mar kb. 2 eve, a fulem feltoltodott folyadekkal, elmulasztottak, de ez okozta a menier szindromat, ami egy even keresztul minden 2 honapban elojott. olyankor semmi mast nem tudtam csinalni, mint fekudni, vagy mozdulatlanul ulni. szornyu volt. ekkor hallottam a fulgyertyarol valakitol, amit ki is probaltam, minden 2-3 napban csinalom, es csodalatos modon a szedulesem teljesen elmult. ha viszont elfelejtem, es 4-5 napig nem csinalom, azonnal erzem, hogy a szedules jelentkezik. szoval ezt teljesen rendszeresen kell csinalni. a szememen sajnos meg mindig ott a homaly, voltam specialistanal, 2 fulesz specialistanal is, sajnos nincs ra gyogymod, ezzel egyutt kell elni. a fulgyertya egy 2000 eves teljesen termeszetes gyogymod, kitisztitja a belso szervezeted. amiota hasznalom, semmi az egvilagon bajom nincs a szememen kivul, eros fejfajasom /ami csak a baloldalon volt/ teljesen elmult, jol erzem magam, semmi panaszom. probaljatok ki, megeri, nekem segitett helyreallitani ujra a normalis eletemet. ha barmelyikotoknek van kerdese, vagy tudunk tanacsokat valtani egymassal, nagyon szivesen. itt az e-mail cimem: mariannamizell@hotmail.com

udvozollek benneteket.

ildiko710713
 
2010.01.28 15:30

Szia Dotibe.

Szerintem neked is BPPV van.Ugyanis valószínüleg az erős traumától leszakadtak a kristályaid és azok okozzák ezt a forgószeles szédülést.Nekem is az van és az én fejemre egy polc esett immár 3 éve és ez a 2 amikor visszajött.Ugyanis bármikor visszajöhet.Ez a mostani szeptemberben kezdődött és még azóta is tart bár már jobban vagyok vannak nem szédüléses napjaim is.De néha elég egy rossz mozdulat és egész nap megy a fejem.Igaz nem forgószeles de eléggé kikészít.Olvass a Googleba utána és megtudod mi ez.A meniere nem lehet ütéstől.Ott a folyadék felgyülemlik a fülben és amíg nem távozik addig van a roham ami 3-4 óra és utána elmúlik.A BPPV elsődleges oka egy trauma a fejre.Sajnos nem akarlak elkeseríteni de már nem lesz olyan az életed mint régen.Egyébként mindenkinél másképp jön ki.Van akinél nagyon sokáig eltart van akinek 1-3 hét alatt elmúlik.Általában 2-3 évente jön vissza.Ez változó.Az infúziós kezelés ezen nem segít mivel nem agyi keringésű a dolog.Én már rengeteg orvosnál és helyen voltam kivizsgáláson de sajnos mindenhol ugyanaz.Nincs rá teljes gyógymód és megelőzni sem lehet.Annyit tehetsz,hogy lassan mozogsz figyelsz a mozdulataidra és megemelt párnán aludjál.Van egy torna is amit lehet csinálni nekem segített.Sokkal többet nem tehetünk.

Üdvözlettel:Ildi.

Ha van még kérdésed írj nyugodtan.

Ossza meg Ön is betegsége, felépülése történetét!

Olvassa el sorstársai sztorijait, csatlakozzon az Önt érdeklő betegségek közösségéhez vagy keressen megbízható forrásokból.

Ha technikai kérdése van, írjon nekünk!
Lépjen be

Legfrissebb történetek

Legfrissebb hozzászólások