30 éve történt
Üdv Mindenkinek!
Azzal kezdeném, hogy 53 éves vagyok és soha nem adtam vért, de a kolléganőim rábeszéltek, hogy menjek el, még ebben a korban is el lehet kezdeni a véradást. Azzal ugrattak, hogy biztosan félek. Hát elmentem, hogy megmutassam nem vagyok én olyan ilyedős. Egy hónap múlva kaptam egy levelet amiben közölték, hogy Hepatitis C vírus fertőzésem van és keressem fel az orvosomat. Mivel egy megyei kórházban dolgozom (irodában) így egyből a fertőző osztályra mentem. Ott levették a vért és bebizonyosodott, hogy tényleg igaz. Visszagondoltam az elmúlt évekre és rájöttem, hogy 30 évvel ezelőtt a fiam születésekor a nagy vérveszteség miatt kaptam 1,5 liter vért. Na bumm! Valószínű, hogy ekkor fertőződtem meg, és mindezidáig semmilyen panaszt nem okozott. Egy világ omlott össze bennem is, főleg mert féltem, hogy a férjem és a lányom is elkaphatták tőlem. Hál' Istennek bebizonyosodott, hogy ők nem fertőzöttek meg, ami kész csoda tudtommal. Úgyhogy most csak én várok kezelésre. A farmakológián most kezdenek bele egy új amerikai II. fázisú gyógyszer kisérletbe és ezt kezdem el majd én is. Elmondták, hogy nehéz kezelés, főleg a mellékhatások miatt, de én VÉGIG AKAROM CSINÁLNI. Én meg fogok gyógyulni, bár a vírus számom 1.430.000, bizakodó vagyok. A családom és a kollégák mellettem állnak ez ad erőt majd minden rossz elviselésére.
Köszönöm, hogy leírhattam a történetem, jó tudni, hogy van aki megért, mert aki nem ebben a cipőben jár csak sajnál, de aki ezt olvassa meg is ért.
Üdvözlettel Nóra


Szia
Szeretnék a figyelmedbe ajánlani egy információt.
Rákbetegségek,AIDS,léguti betegségek, Allergia,asztma,Chron’s betegség,infarktus megelőzése,Bármilyen betegség megelőzése kezelése.
Nagyon érdekes dologra bukkantam azt gondolom, erről mindenkinek tudnia kell, igazából most került be ez a hír teljesen véletlenül Európába!
Van egy kutatási eredmény, ami mától Magyarországon is hozzáférhető.
Te tudtad ezt?
Felfedezték az immunrendszer fő alkotóelemét, mostantól illetve 1994-óta orvosi TÉNY az emberi szervezetben a fő antioxidáns a Gluthation amino-sav, ami gluthaminsavból, ciszteinből, és glicinből álló tripeptid. És nem szőlővel vagy más antioxidáns növelőkkel kell magunkhoz venni!
Ezt a kutatási eredményt 2008-ban Orvosi Nobel díjjal Jutalmazták! A kutatások nagyon eredményesek. Szinte minden betegség megoldása az egészséges immunrendszer!
Él egy Barátom Angliában, eljutatott hozzám egy könyvet, szívesen elküldöm neked, ha kéred, és ha látsz benne megoldási lehetőséget úgyis megkeresel. Nem igaz?
Ez ingyen van, nincs semmi kötelezettség!
Név, elérhetőség: és elküldöm privát neked a könyvet ingyen,emailben.
Elérhetőségem:
e-mail:webmailantal@gmail.com
skype:antal642
Viszlát
Szia Nóra!Nekem is májusban derült ki a HPC fertőzésem.Most okt 20.-án kezdtem meg a kezelést.Én is nagyon megijedtem mikor kiderült ez a betegség.Félek a mellék hatásoktól ,hogy nem tudok majd dolgozni .56 éves vagyok. Szeretném ha tudnál írni néha bátorítás képpen.Előre is köszi . Kati ( u.i.)Örülök hogy megtaláltam ezt az oldalt.Üdv.
ez kemény!bár emlékszem a szomszéd kölök totál másnapos volt és úgy adott vért!mondta is na akinek ezt beadják az berugik tőle!.......nóra sok kitartást kivánok neked!és gyógyulást...........