Sziasztok!

Nem is tudom, hol kezdjem... 23 éves leszek (remélem megérem), két legfontosabb tulajdonságom az önfejűség és a maximalizmus. Eddigi életem során mindent elértem, mindent megszereztem magamnak amit csak elképzeltem. Két évvel ezelőtt azt mondtam a páromnak egy kiadós karácsonyi vacsorát követően: "Anorexiás akarok lenni, akkor nem kéne a zsírpárnáim miatt szégyenkeznem!". A vicces megjegyzés végül valóságba fordult.

78 kg voltam amikor elkezdtem fogyózni, a 164 centimhez ezt elég soknak éreztem. Tavaly februárban, 65 kg-osan indultam el addigi életem legnagyobb kalandjára: kiköltöztem Finnországba au pair-ként, akkor úgy volt hogy egy évet töltök majd kint. Minden olyan fantasztikusnak tűnt: bőven volt időm sportolni, beleástam magam az egészséges táplálkozásról szóló tanulmányokba, sütöttem-főztem mindenfélét, és ugráltam örömömben mikor márciusban 48 kg-ot mutatott a mérleg. Ezaz!!! Heti 5-ről 7-re emeltem az edzések számát, napi ötször ettem, mert azt olvastam, a zsírégetéshez az a legideálisabb. Április-május folyamán naponta többször is mérlegre álltam, és ha azt láttam, hogy akár csak 20 dekával is többet mutat, visszavettem az evésből. Étkezési naplót is vezettem, az alapján napi 5-800 kalóriákat ettem abban az időben.

Eljött a június, első hazalátogatásom. A szüleim Ferihegyen vártak, és amikor megláttak, mindketten elsírták magukat. Azt hittem, örömükben. Édesanyám első megjegyzése a kinézetemre ez volt: "Úgy nézel ki mint azok az afrikai éhező árvák a dokumentumfilmekben!" Hogy mi? Dehát én ragyogóan érzem magam, tiszta izom vagyok... igaz, 34 fokos hőségben hosszúnadrág és kardigán volt rajtam, mert hűvösnek éreztem a levegőt. Reggel 6-kor keltem minden nap, 9-kor lefeküdtem aludni, ebéd után megint, és este 8-kor már olyan hulla voltam, hogy aludtam reggel 6-ig. Keményebb székre nem tudtam leülni, mert nyomtak a csontjaim, fél óra séta után le kellett feküdnöm pihenni, nem bírtam kettőt ugrani egymás után... és meg voltam győződve róla hogy ez így normális, sőt, mi több, remek! Egészen édesanyám megjegyzéséig. Akkor 34 kg voltam.

Július végén költöztem vissza Magyarországra végül, megkaptam egy állást amire még régebben pályáztam, a kiutazásom előtt. Azóta is próbálom rendbe hozni magam, híztam is 8 kg-ot, amiről mindenki azt hiszi hogy örömmel tettem.De sajnos nem így van. Rettegek minden egyes kilótól, hogy újra kövér leszek. Minden étkezés után kényszeresen edzeni/takarítani/valami intenzívebb tevékenységbe kezdek, bűntudatom van ha egy órán át nem mozgok... Undorodom magamtól és kövérnek látom magam, ha neadjisten összeérnek a combjaim, újra lecsökkentem az étel mennyiségét amíg vissza nem "fogyok". Vannak jobb napjaim és rosszabbak. Fent és lent. A családomtól távol élek, kéthavonta ha találkozom a szüleimmel, a párom Amerikában van, a régi barátaimat meg lekötik a saját gondjaik, úgyhogy tökéletesen egyedül érzem magam, nincs senki aki megértéssel fordulna hozzám. Ide azért regisztráltam, hogy talán akadnak hozzám hasonló emberek, akik szívesen leveleznének vagy beszélgetnének személyesen hasonló problémájukról, hátha együtt könnyebb. Próbáltam egyedül megoldani, de úgy tűnik, az anorexiába rövidebb út vezet mint onnan kifelé. Azt hiszem, ez egyedül nem megy...