Majdnem meghaltam,de még vagyok.

2013.05.17. 12:32

Már több mint kilencven órája tettem meg. Reméltem a pillanatot, amikor testem minden porcikája lenyugszik nyugtató nélkül, az összetört lelkem pedig egyszerűen kihűl, majd hideg környezetemre valaki ismeretlen rátalál, s megépítik az egyszerű fejfám, bedobják énemet a talaj mélyére, ahol nem kötelező a normális viselkedés, csak holtan nyugszok távol, mint tőlem az ég. Kutattam, mit is tesz az emberi szervezettel a paracetamol nevű kémiai vegyület. Toxikus dózis következtében tragédiához vezethet a májelégtelenség, ezért mindössze 30darabbal mérgeztem meg magam, szándékomban állt végleg elpusztítani a borderline tüneteit az életemmel együtt. Három napom a tanulás mellett félelmetes várakozással telt el, fogalmam nem volt mire számítsak. Senkinek nem beszéltem róla, mert nem akartam megint a pszichóra jutni, így tovább vártam. Két napja a rettegés hangján ordítva közöltem testvéremmel, hogy mindjárt meg fogok halni, és ő egyedül hagyott az utcán. Nem érdekelt, sírtam…bementem az iskolába, beszéltem telefonon a rendőrbarátaimmal, majd megjelentem a zongora órámon, megszólalni nem mertem azon az órán, de két szóból is megtudta a kedves tanárom honnan ered kínzó lelki állapotom, megígérte nem szól senkinek, kissé ő is ijedt arcot mutatott felém. Hagytam, hogy a dolgok menjenek kedvükre, én percenként leültem a zongorához, mindig az utolsó darabként játszottam azt, amit éppen hallani akartam – Schumann Bécsi karnevál, Dohnányi egyik műve és sok más. Elég nagy idő eltelt azóta, de még most is gyámoltalan tekintettel nézek magam elé, vajon mikor történik meg amiért tettem, nagyon félek…e történetem nem valami lehetetlen hiszti, hanem a félelem betűi, ne haragudjatok rám, kicsit ide is félek írni…

#12683 bttna hozzászólása: 2014.04.19. 02:49

Nekem is volt egy öngyilkossági kísérletem nem régiben. A zongora tanárom ijedten vette tudomásul,mikor megmondtam neki. Napokig rettegrem a haláltól,mert gyomormosásra nem mentem be..napokig élet halál között lebegtem…nem ez volt az első eset,kb 14 éves korom óta vannak öngyilkossági kísérletem…most úgy érzem jobban értékelem az életet,mert nagyon megijedtem a múltkor. Zongora tanárom sokat segített,azt mondta,gondolja arra hogyha legközelebb ilyen történik gondoljak arra ,hogyha megteszem,nem tudok többet bejönni és eljátszani a cisz-moll scerzot. Sokat segített ,többet mint amit a pszihiáterem szokott…Várom ,hogy írj !

Üdv. Betti

bttna.hegedus@gmail.com

#12682 gyomorfekely hozzászólása: 2013.05.19. 19:34

Beleolvastam a két történetedbe, megrázó, én megöltem volna vagy magamat. Nem csodálkozom. Borderline Vagy, üdvözlet, Klubtárs. Bár azt hiszem, pont nem engem keresel. Kár. Kirakni egy kórházból… mert ők vallottak kudarcot? Mert az agyad ép… az enyém nem az, azért vagyok kizáró gyámság alatt, de könyvet még írok, farigcsálok, amíg az elmebaj be nem hálózza a fejemet. Az orvosok java meg idióta. Csupa nagybetűvel.

#12680 gyomorfekely hozzászólása: 2013.05.19. 14:19

Ha kapnék egy Borottát, félre tenném szükség esetére. Nekem kisnyugdíjam van, nem is telne, jojóra sem. Egy parafára még igen, ami simán felbevág, de nem vág haza. Oda nem is vágyom.

A nappalok valólag szűkösek, legalábbis nálam, az este elemben talál, az is rövidke, röppenetre hussan csak be, mint a szél, pörög egyet, továbbáll, nem szeretem.

EN-ek
#12679 EN-ek hozzászólása: 2013.05.19. 07:57

mer TE este kellsz b+ de ÉN hajnalban! (akartam) FEL is húzta a orrát 5re, de ígyis 8 lett bele mire KImásztunk! (nagy nehezen) sóval a 12 +volt, és az sajn most kellis: alvás NŐ a Virág ideje pd 1re CSÖKKEN!

most jut szembe: ojan kis cukke asztalka nekünk is van, még a (néhai) öreganyámé volt, lehet úgy 100éves! kerek, kecskelábú, elég antiknak tűnik; sztem remekül lehetne rajta pl. szeánszokat tartani!

HAJÓ kisslány leszel, veszek neked 1 babettát a dugi zseppénzemből..?

#12678 gyomorfekely hozzászólása: 2013.05.18. 17:54

Ezen az asztalkán a laptiptop, izé meg egy gipszből valló bíborangyal vagyon, nem sok vót. A bratyó mesterlövés volt, engedély meg minden, Pesten pénzzé tette, ahelyett, hogy átlyuggatta volna a fejét, orális értelemben. De Őrültem vón annak a berettának. Sose fekszek egy előtt. Időpazar.

EN-ek
#12677 EN-ek hozzászólása: 2013.05.18. 17:41

HIHI. 1 akusztikus asztalkát? – yol L v teis.. mosmácsak 1 telefont IS vegyé hozé

Latta? (és h h volt nékie oljan czucc, HANEM titok??)

Na mosmá téll ágyban bujunk.. (mingyá HAjnalodikk) – csocsiKA!

#12676 gyomorfekely hozzászólása: 2013.05.18. 17:29

Vettem ma egy rusztikus asztalkát, telefonasztal. Az egyik fele magasabban van. Marhajó. Hát ja, a cipelésével ment el az idő. Az idióta bátym eladta a berettáját.

EN-ek
#12675 EN-ek hozzászólása: 2013.05.18. 16:30

na miwa ottan csajj-e, FELébretta bejjbim nap stére?? ÉN minnyá mászunk ágyikó!

iggen?? (1ébként erőle sejt tetem.. )

#12674 gyomorfekely hozzászólása: 2013.05.18. 15:44

A pistollal egyet pislantok.

EN-ek
#12673 EN-ek hozzászólása: 2013.05.18. 06:07

NA igen… mivela plaacentamol májkárosító 6ású, inkább csaka hepásoknak ajánlott ön-gyilkolászásra! nekik má ússincs máj. A egésségeseknek ink a cián caps. (v HA 1 yogállamban élnénk pl. a tsuckker IS szoba jöhetNE; lévén gyors 6ású és biztosis) jeeee

#12672 gyomorfekely hozzászólása: 2013.05.17. 20:24

Nem csak a paracetamol tesz mély benyomást az ember májára, behatást, hogy úgy mondjam, a gyógyszar, amit magam is szedek, ha bevennék belőle ugyanannyit, félórát adnék magamnak, de inkább nem teszem, most nem.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close