Már tíz éve, hogy a betegségem miatt a munkaerő piac és ezzel együt a társadalom is kivetett magából és most végképp azzal fenyeget, hogy nem adnak tovább pénzt, “terhünkre vagy, dögöljél meg, az lessz nekünk a legjobb, mert akkor nem kell rád többet költeni!!!!” A betegségem kapcsán megváltozott az életem. Rosszindulatú daganatos műtét alatt idegsérülést okoztak és azóta állandó idegi fájdalmam van !!!!! A fájdalom már felőrölt és semilyen terápia nem segít, pedig már jártam az ország könyveket iró “fájdalom klinikusánál” is !! Bezárult a kör !! A családom nem ért meg, mert nem lehet látni a fájdalmat !!! Maradt a négy fal és rajta egy ajtó és egy ablak, azon csak a fény meg a por jön be időnként. Ott tartok, hogy már orvosokhoz sem járok, majd ha visznek!! Nincsen értelme, mert nem tudnak segíteni, a tíz év alatt nem sikerült egynek sem. Teher vagyok én már mindenkinek, családnak, országnak, világnak! Marad az önmegsemmisítés! Hiába a psziho-dokik hadserege, nincs segitség. Már töbször akartam eltűnni a világból, de nem sikerült eddig, talán a következő alkalommal. A net jelenti a világot, de hiányoznak a hús – vér emberek, akik eltüntek mellőlem. Néma a telefon, nem nyílik az ajtó. Maradtak a dobozok és a hangok. A zugó felyemben mindenféle hangok. A postás is ritkán csenget. Ketyeg az óra a falon, tik-tak, telik az idő, zuhan a test a gödör felé doboz nélkül. Minek a doboz, még azt is sajnálják az embertől! Nincsen külvilág, csak a pók a sarokba várja a szúnyogot vacsorára! Jó a szúnyognak, mert nem kell neki ennyi telet megélni…