Fél lélegzet

2013.10.07. 17:28

Egy olvasói ajánlás alapján bukkantunk a következő készülő filmre, melyet ajánlunk figyelmetekbe!

“Tomán Edina az esélytelenül túlélt tüdőembóliája után futni kezdett. Az egész világ ámulva figyeli a hihetetlen sportteljesítményét, a londoni olimpia megnyitója előtt a fáklyafutók egyike volt. A sportteljesítménye önmagában is döbbenetes. Ám Edinát egy olyan sajátos erő hajtja, ami közel harmincmillió nőt gyötör csak az Európai Unió területén, ő mégsem maga ellen fordítja. A legtöbben itt élnek közöttünk, szinte semmit sem tudunk róluk: Borderline-szindróma. Úgy a Borderline 1970-ben elfogadott meghatározása óta, mind a mozgókép történetében Edina volt az első, aki a szindróma elszenvedését interjúban felvállalta. A filmünk elkészültéig ő az egyetlen általunk ismert, olyan Borderline – szindrómás, aki különleges sportteljesítményt mutatott fel, emellett angol nyelvet tanít és könyveket ír, a film szövegkönyvének döntő részét is ő maga írta.”

Színes, magyar dokumentumfilm, 2013
rendező: Vereb Vean András

Forrás és további infók a Port.hu-n és a film facebook oldalán.
Előzetes a youtube oldalán, itt.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close