A szakadék szélén

2014.03.11. 20:50

…ahonnan félek, nincs visszaút. Vagy ha igen, még borzalmasabb és élhetetlenebb lét vár rám. Már nem bírom sokáig, talán pár hét vagy csak pár nap… Nem tudom… Egyfolytában keresem a kapaszkodót, de már nem találom sehol. Elvesztettem mindent, mindenkit, reményt, hitet, egykor közeli barátokat, egzisztenciát, lakást, létet. Egymagam maradtam a nagy nyomorúságommal.

Pár évvel ezelőttig éltem a magam kis egyszerű életét, volt munkám, megélhetésem. Éltem, mint a legtöbb ember. Voltak nagyon jó barátaim, akikre akkor mindig számíthattam, ahogyan ők is én rám. Volt hosszú társas kapcsolatom. Tudtam örülni az élet apró dolgainak, a hétköznapi kis csodáknak. Aztán négy éve minden megváltozott.

A családomat még fiatalon elveszítettem. Egyébként is borzalmas gyerekkorom volt. Az apám részegen hétéves koromban meg akart fojtani, de megmaradtam. Ahogyan az édesanyám is, akit többször előttem fojtogatott. A megrögzött alkoholizmusból soha nem gyógyult ki, de a fizikai bántások idővel elmaradtak. A gyerekkori traumákat soha nem tudtam teljesen kiheverni, de közben felnőttem, megteremtettem a magam kis életét, ami mostanra szinte teljesen odalett.

Ahogy rengeteg más ember, én is elveszítettem a munkámat a gazdasági válság során. Négy éve hiába keresek állást, több száz, ezer pályázatot küldtem el, minden régi munkakapcsolatot megmozgattam, de semmi nem jött össze. Komoly képzettség, szakmai gyakorlat ellenére sem. Közben elfogyott minden megtakarításom. Kétségbeesésemben nagyon kockázatos pénzügyi tranzakciókba fogtam és végképp lecsúsztam egzisztenciálisan. Kezelhetetlen banki, baráti adósságok nyomnak agyon. Nemcsak anyagilag veszítettem el mindent (saját és kölcsön pénzek, lakás), hanem rendkívül értékes, évtizedes barátságokat is. Mára senki nem maradt igazán mellettem. Közben kiderült, hogy gyógyíthatatlan beteg vagyok. Igaz, hogy maximális fegyelemmel gyógyszereket szedve életem végéig éveket, akár évtizedeket is élhetnék még, de annyira kilátástalan minden, hogy azt hiszem, feladom az egészet.

Három éve elmentem egy pszichiáterhez, aki a maga módján megpróbált segíteni, sőt odáig jutottunk (miután mindent elmondtam magamról, az életemről, a lehetőségekről), hogy fantáziát látott a befektetési ötletemben és jó szándékkal egy egész nagy összeget adott kölcsön. Akkor indultam el erősen a lejtőn. Mert a pénzét elég hamar el is veszítettem és hogy vissza tudjam szerezni, egyre újabb és nagyobb kölcsönöket kértem és sajnos kaptam több forrásból is. Így kerültem bele egy pénzügyi örvénybe.

Mára teljesen kezelhetetlen lett az anyagi létem és ennek folytán a lelki is. Nem látok reményt sem, hogy ekkora óriási összegeket valaha is vissza tudnék fizetni. Reálisan számolva, ha holnaptól dolgozhatnék és legalább átlagos fizetést kapnék, legalább 50 évig kellene törlesztenem, hogy a végére érjek. Közben persze meg is kellene élni (lakás, rezsi, élelem). Mivel a negyvenes éveim végén járok, fizikai képtelenség, hogy ez meglegyen, nem szólva arról, hogy kilátásban sincs semmiféle állás. A betegségem miatt nyugalomra volna szükségem, rendszeres, pontos étkezésekre, de ha egy nap kétszer tudok enni, az már nagy dolog. Ma még van hol laknom, szívességi lakáshasználó vagyok, viszont a rezsit legalább nekem kellene fizetnem, amivel egyre inkább el vagyok maradva. Szóval akár hajléktalan is lehetek hamarosan egy korábbi rendes, biztos lét után. Ezt pedig én nem fogom megvárni. Akkor inkább önként befejezem a nyomorúságos földi létemet.

Én nem ilyen életet akartam. Rendes, komoly, megbízható ember voltam. Aztán teljesen elcsúsztam, elbuktam. Jönnek a fizetési felszólítások, már remegve nyitom ki a postaládát, veszem fel a telefont. Igaz, nem sokáig kell felvennem, mert azt sem tudom fizetni és félő, hogy hamarosan kikapcsolják. A többi szolgáltatást is. Utcára kerülhetek, nem számíthatok senkire sem. A jóbarátok szépen, lassan elkoptak mellőlem, úgy, ahogy egyre nőtt a nyomorúságom. Megértem őket. Nem tudnak segíteni, menthetetlen vagyok, a vergődésemet nézni meg nyilván nem akarják. Sajnos már nem hiszek semmiben, senkiben és az a baj, hogy még önmagamban sem.

Az egyedüli ok, hogy még éppen élek, vegetálok, reggel felkelek, beveszem a gyógyszereket, megpróbálom túlélni az adott napot, az a kismacskám. Az utcáról fogadtam be pár éve és tudom, hogy érte felelős vagyok. Mivel nincs senkim sem, nagyon ragaszkodom hozzá és ő is hozzám nőtt teljesen. Ha nekem nem is telik rendes/elégséges ennivalóra, neki legalább tudok tisztességgel enni adni, ahogy megérdemli. Tudom, ha meghalok, lenne aki befogadná (egy régi barátom megígérte, hogy arra az esetre, amiről nem beszélünk, gondoskodik róla). Persze nem lenne olyan élete, mint itt, velem, de ő legalább élhetne tovább.

Az én saját életem viszont teljesen kilátástalan. Ezért gondoltam arra, hogy nem érdemes tovább nyomorogni, rettegve a holnaptól, az utcára kerüléstől, a közművek kikapcsolásától, a banki behajtótól. Van még bennem valami minimális, pici életösztön, de egyedül már nem tudom megoldani a gondjaimat és mivel senkire nem számíthatok, nem marad más… Tudom, hogy nagyon nehéz lesz megtenni azt, hogy megváljak a fizikai létemtől, befejezzem a szegénnyé lett életemet, de nem látok más „megoldást”. Nagyon fog hiányozni az a pár ember, aki régen talán szeretett, a kicsi kuckóm, amit otthonomnak hívtam, a kismacskám, aki utoljára megmaradt és minden percen itt van velem. Nem hiszem, hogy van olyan szakember, aki segíteni tudna rajtam. Talán a lelkem egy apró részét még megmenthetné, de a fizikai, anyagi létemet már nem. Betegen, éhezve, az utcán… nem perspektíva. Akkor jöjjön a kaszás. Még nem nyomtattam ki, de már megírtam a búcsúlevelet – tudom, hogy nem szabályos, nem érvényes géppel írva, de úgysincs már semmim sem a pár ingóságon kívül – és legalább  régen volt barátok leírva látják azokat az érzéseket, amiket már nekik sem mondhatok el és talán betartják az utolsó kívánságomat, hogy hamvasszanak el és szórják szét, ami megmarad belőlem. Valamint, ami a legfontosabb és az egyetlen dolog, ami számít, mielőtt megszűnök létezni, hogy gondoskodjanak a macskámról.

Nem tudom, melyik nap, melyik percben kap el az érzés, hogy végképp nem bírom tovább, bezuhanok a szakadékba és már csak remélni tudom, hogy azt az egyetlen dolgot legalább rendesen meg bírom csinálni, hogy végképp eltűnjek ebből a világból. Hetek, hónapok óta egyfolytában sírok, zokogok, félek, rettegek, remegek, nem bírom tovább…

Van itt valaki, aki így, ismeretlenül is legalább egy okot tud mondani, hogy maradjak még? Nem tudom… Talán jó lenne megmaradni, de már nincs miért…Ma este még félek megtenni, de holnap, holnapután…túlleszek rajta. Talán egy következő életemben – ha van ilyen – szerencsésebb, ügyesebb, boldogabb leszek és végig tudom járni azt az utat, ami megadatott. Ebben az életben, félek, már nem vagyok képes rá…

 

#17390 Alkony hozzászólása: 2014.04.16. 21:07

HAha, csak figyelj, hogy azért egy idő után csukd is be a csakrákat, mert ha folyton nyitva van a csap, elárasztja a lakást és óriási lesz a számla… :) Humoromnál vagyok.

Örülök, ha segíthettem picit. Fel a fejjel, minden rendbe jön. :) Sikerül, midnenkiben, benned is ott a képesség.

 

Panna, a gyermekedet nagyon sajnálom, de gyanítom, hogy 20 év gyógyszer szedés után én sem reagálnék máshogy. 20 éve valószínűleg a pszichoterápia sem volt a helyzet magaslatán, mint ma. Ha meg tudjuk, hogy tényleg napról napra változnak a nézőpontok, akkor tényleg nehéz ügy ez.

Én azt javasolná, hogy keressetek egy pszichoterapeutát. Hozzá kezdjen járni a gyermeked, és szerintem talán úgy, hogy elkezd egy jó kis terápiát, könyebb lesz lemondania a gyógyszerről. Emellett tudom, hogy aggódó édesanya vagy, de a gyermekednek magának kell megtalálnia az utat önmagához. Segíts neki, az nagyon fontos, de ne oldj meg mindent helyette. Bár nem ismerlek, ez csak egy tanács, ne vedd rossz néven, nem jártam a cipődben. A tapasztalatom viszont az, hogy a depresszió egy lehetőség arra, hogy kitisztulj, megújulj és (ha küzdelmesen is, de) újra tanuld a hibásan rögzült meggyőződáseidet. Az pedig mindig csak neked megy, nem másnak. Más kiállhat melletted, szerethet, s lehet hozzád nagyon türelmes. Erőknek ereje kell ahhoz is.

Szóval én a pszichoterápiát ajánlanám. A drámapszichológia csodás, rengeteget hallottam róla, de tényleg bármilyen irány megteszi. A lényeg a gyógyszermentes terápia. Aztán úgyis érezni fogja, hogy mikor teheti le, mikor elég, mikor nyerte vissza a bizalmát annyira, hogy merjen gyógyszer nélkül létezni. :) Mert ez el fog jönni, egészen biztos.

Kitartást.

#17389 zeferino hozzászólása: 2014.03.20. 23:17

Kedves Alkony!

Sok erőt és hitet merítettem a soraidból. Köszönet hálásan az idődért, amit rám szántál, az odafigyelésért és biztatásért. Magam sem hittem volna, hogy ebben a “várószobában” ennyi hasznos és előrevezető segítséget kaphatok.

Igazad van, a problémák helyett a megoldásra kell koncentrálni. És azért is írok ide, hogy lássátok, milyen nagy jót tettetek egy ismeretlen embertársatokkal. Mert hogy itt vagyok. Élek. És talán még jobban akarok élni, mint az elmúlt sok-sok évben bármikor. Persze, teszek is ezért. Nem történt semmi csoda, de egyfolytában keresem a megoldást, lehetőségeket és tudod mit, miután belülről, igazán magam is elhittem, hogy még nem itt van a vége, kinyitottam a “kapukat”, csakrákat… olyan különös és korábban elképzelhetetlen irányból jön egyfajta megoldás (ma még csak lehetősége, de ez is óriási előrelépés), amiről korábban soha nem gondoltam volna. Teszem a dolgomat, nap, mint nap és a “fentiekre” bíztam, hogy vezessenek ők arra, amerre nekem valójában lépnem kell. És soha nem késő, még ma sem.

Persze, hogy segítettél, nem is keveset. Remélem, még jobb hírekkel tudok majd szolgálni bizonyítékként arra, hogy mennyire fontos ez az oldal itt.

#17388 zeferino hozzászólása: 2014.03.20. 23:08

Kedves Moncsi!

Köszönöm a biztatást. Van rá okom, hogy nem írok ki ide minden konkrét okot, tényezőt. Elhiheted.

Indulóban vagyok. Nem rohadok és marcangolom magam tovább a nagy semmi közepén. Rá kellet jönnöm, hogy ezt az óriási hegyet úgyis teljes képtelenség nem csak megemelni, hanem még hozzáférni is. Ezért inkább nem is vesztegetek erre energiákat, sem időt. Majd amikor legalább az alapvető életszükségleteket meg bírom teremteni és olyan szerencsés leszek, hogy még marad is valami a hónap végén, akkor talán visszatérek az akkori “talicskával” és megteszem azt, amit lehet.

#17387 Panna1 hozzászólása: 2014.03.20. 21:37

Üdvözlök Mindenkit! Én hálás vagyok,hogy elindult itt valami Hál’ Istennek ! Így szerettem volna! A gyerekemnek szeretnék segíteni,mert sajnos hasonló dolgaink vannak,és elég kritikusak,de ezt már leírtam korábban .Nagyon sokat segítettek már itt,a boldog.infót is megkeresem,és köszönöm,hogy ideírtad,minden kis pont jól jöhet.Tulajdonképpen a gyerekem innen kereshetne infót,de sajnos belesüppedt az önsajnálatba,nem tudom,hogy tudunk kifelé haladni.Ott tartunk,…20 éve szedi a rivotrilt,már semmit nem ér, ezt érzi is,csak függővé vált,depresszív állapotba kerül tőle.Említettem,hogy el kell kezdeni csökkenteni,sírva fakadt. Elképesztően gyenge! Köszönök minden levelet,írjatok,reménykedni tudok.Mindenkinek kívánok jó egészséget! Üdv:Panna.

#17386 Alkony hozzászólása: 2014.03.20. 11:24

Kedves Zeferino,

Én más irányból, de átmentem hasonlón. Tudom, hogy a mai agyonhajszolt világban minden akörül forog, hogy minél több anyagi javad legyen, de annyira szépen rámutatsz az egyetlen dologra, ami maradt (legalább is a Te szemszögedből): a macska. Ő az, aki életet hordoz, nem anyagi javakat, és reményt ad Neked. Tudom, hogy okkal kerültél oda, ahol vagy, de okkal jöhetsz ki onnan, és okkal maradhatsz velünk.

Az egyik ilyen okom lenne számodra az, hogy (bár furán hangzik, de) semmid nem volt, amikor erre a világra jöttél, semmid nem lesz, amikor elhagyod. A sok milliomos, egzisztenciahajhász ezt bizonyára egyáltalán nem, vagy csak nagyon-nagyon nehezen értené meg. Te viszont abban a helyzetben vagy, amikor ezt megélheted.

Ahogy az irományod végén láttam (a következő életek megjegyzésre hivatkozom), van némi spirituális beütésed. Próbálj meg picit meditálni, vagy olyan dologgal foglalkozni, ami leköti a figyelmedet. Csatlakoznék Moncsihoz, amikor azt írja, hogy próbálj meg valamilyen önkéntes munkát végezni. Úgy vélem, hogy nagyon-nagyon sotapasztalatot, életutat látnál, s közben olyan helyzetekbe is belebotlanál, ahol igenis volt megoldás. A megoldás nagyon fontos. Közben arra ösztönöznélek, hogy folyamatosan írj ide, ha van rá lehetőséged, oszd megvelünk a napjaidat, oszd meg velünk azt, ami nyomja a lelkedet! Akár ugyanazt leírhatod többször is.

Ami nekem sokat segített az az volt, hogy a problémáimról a megoldásokra irányíottam a figyelmemet. Sokat erősítettem is magamban, hogy oké, ez egy probléma, de én a megoldásra szeretnék figyelni. A meditáció ingyenes, és nagyon felszabadító! Képzeld, kikapcsolod a gondolatokat egy kis időre, s utána nayon frissen tudod folytatni a napodat. Ott teszed, ahol akarod! Utána pedig kicsit könyebben tudsz a megoldásra fókuszálni.

A depresszió a túlzott agyalásból jön. Azért érzed rosszul magad (a nyilvánvaló okoktól eltekintve), mert mé önmagadat is hergeled, belekapaszkodsz, figyelemmel tiszteled meg a negatív gondolataidat. Valójában azonban nem attól félsz, hogy minden igaz: “nincs remény”, “ez már csak rosszabb lehet” stb.! Nem ezektől félsz, hanem a félelem rra irányul, a szorongás arra irányul, hogy mellőzd ezeket a gondolatokat.

A megoldá mégsem az lesz, hogy amikor felmerülnek a rossz gondolatok, gyorsan helyettesíted őket a pozitívakkal, vagy a megoldást kényszeríted.

Lehet, hogy negyvenes vagy, de minden megoldás elsősorban türelmet igényel. A türelem mindennek a kulcsa. Megértem, hogy szégyenled magad azok előtt, akik kölcsönt adtak, de barátok jönnek-mennek, és még azt sem tartom kizártnak, hogy egyik-másik nem fordult el tőled, de Te a szégyenérzeteddel szabályosan eltoltad őket

Depresszióban eleve jellemzőek ezek a vonások, én majdnem mindent és mindenkit eltoltam magamtól.

Remélem picit segítettem, annyi mindet tudnék mondani/írni!

Kitatást kívánok, ne add fel, s itt egy oldal címe, ami nekem a lelki erősödéshez a mai napig nagyon fontos és hasznos segítséget nyújt: http://www.boldog.info

(ha nem találod meg az adott címen, írd be google-ba, hogy “boldog.info”, egyből ki fogja adni)

#17385 moncsi6 hozzászólása: 2014.03.13. 07:47

Kedves Zeferinó!

egyértelműen depressziós vagy és meg is van rá minden okod. Ennek ellenére bennem is fogalmazódtak meg kérdések az írásoddal kapcsolatban. Nem tudom miért nem voltál teljesen nyílt, mert úgy könnyebb segíteni de mindegy is…. Mindenki követ el őrültséget. Én is hajlamos vagyok a depire csak hogy tudd nem a levegőbe írok. Szerintem se add fel! Csak Te tudsz magadon segíteni! A tanácsom az hogy indulj valamerre mindegy merre de ne poshadj el. Hidd el egyik dolog hozza a másikat. Pld. Tudom hülyén hangzik de próbálj önkéntes munkát keresni és hidd el a te lelked gazdagodik, hasznosnak érzed majd magad és érzed hogy szükség van rád. Mondjuk keress a neten. Járj nyitott szemmel. Vannak egyedülálló idősek akik hálásak egy kis társaságért, bevásárlásért stb.. Ezekből jöhet majd pénzes munka ha látják a jót benned fognak segíteni. Addig valahogy ki kell húzni ez igaz. Hát nem tudom segítettem-e de tőlem ennyi tellett. Sok sikert! A felhők felett mindig süt a nap. A végzettségedet egyelőre felejtsd el, bármit vállalj el. Ezekből kapcsolatok lesznek abból jobb munka!

 

 

#17384 zeferino hozzászólása: 2014.03.12. 21:25

Köszönöm szépen a biztatást, Pannának, Tündének, Endrének. Ti igazán jó emberek vagytok és máris sokat segítettetek. Hálás vagyok Nektek ezért. Aki pedig még itt is bántani próbál, nem érdekel. Nem kívánok neki semmi rosszat, ugyanakkor jót sem. Őt minősíti, ahogyan reagál. Ő szót sem érdemel többet. Persze, gondolkodom egyfolytában a megoldáson, de ti is tudjátok, hogy egy ilyen mély depresszió és a leírtak, amiért az egész van, néha azzal jár, hogy végső kétségbeesésben van az ember, máskor viszont úgy látja, akármilyen nagy is a nyomorúság, élni igenis érdemes. Akkor mégsem adom fel… Arra jutottam, legjobb, ha minden előlről kezdek, de nem itt, nem ebben az országban. Igyekszem erőt, bátorságot meríteni. Én hagyományos értelemben nem hiszek Istenben, abban viszont igen, hogy van egy fölöttünk lévő hatalom, energia, másik dimenzió (talán ugyanarról beszélünk), mindegy hogy hívjuk, szóval valamiért mégis erre a világra születtünk és végig kell járni az utat, ameddig lehet, nem időnap előtt. Köszönöm mégegyszer.

#17383 Panna1 hozzászólása: 2014.03.12. 20:26

Szakadék szélén  -zeferino ! Bocsáss meg,még van a Tiédtől rosszabb,amikor a beteg gyerekkel utcára kerülnek,mert a család mindenét elveszítette a gyógyíttatására költött pénz miatt! Nem tudom hol laksz,de takarításféle,valami alkalmi munka,…a lányom pl: most hirdet,maszírozást vállal,mert semmi más munka nem volt.Kérlek,gondolkodj a megoldáson,nem szabad feladni soha ! Tegyél Magadért! Egy ismerősöm kutyák felügyeletét vállalja,míg dolgoznak. Esetleg főzést bevállalni,bejárónőként. Váltsál,ne ragadj bele az őrületbe.Ha az adósságot nem tudod kifizetni,alkalmi munkából tarsd el Magad. Az élet szép,és élni jó! Légy BÁTOR! most kicsit elfáradtál,de menni fog.Kitartást kívánok Neked!Panna. Írjál!

EN-ek
#17382 EN-ek hozzászólása: 2014.03.12. 08:55

Azt te csak hiszed! továbbá n mondták még nektek, h n szép dog LEelőzni engemet, miközben éppen keményed dolgozok a minőségi remekművemen?? 

#17381 Tunci1 hozzászólása: 2014.03.12. 08:52

Én-ek!  Ezzel nem sok bíztatót mondtál szegénynek!

EN-ek
#17380 EN-ek hozzászólása: 2014.03.12. 08:44

Há’ éég nagy szomorúság nézni fojton ezta sokk nyomorúság OT (a zé ujj abban má’ n is naon firkáltam ide, ah azta figyelmesebb óvasók bizonyára észrevették – miközben  erősen hiányoltak ) DE most épen 1 kicst unatk van…

Na e vy érdekes… téll. adott neked a pSICCfrátered 1 rakás zsozsót?? ÉNvelem ien sose fordult elő, pd 100éve és yobarátilag ismertem párat a piti rendelőktől át a legnevesebb  MTA-tag porfesszorokig!  (sztem ŐT is kezeltetni kéne:) Na és miben úsztattad L ztata sok lét HANEM titok??  És mi aza “gyógyíthatatlan betegség”? (écc, hepa, vmi mégjobb…?) Pénzügyi dógokról ÉN is tunnék mesélni, szintén voltam koldustól kezdve a (becsületes) mijjomosig sok minden!  (1x pl. méga 2k idejében – a éppen aktuális válságba – emléx Lvesztettem a gatyámat ill. őszes vagyonom 3/4-ét, ami 1enlő volt a tejes tönkremenetelemmel!  E uccsó kis  “Nagy Virágválság” viszont kimondottan yol jött serény szeméjemnek: (sok ésszel  nekiállva) sikerült is belőle elég szép kis tőkét kovácsolnom, amivel most majd talán kezd7ek vmit… (h mit, a majd még KIderül, még magam SE tom:)

Na sóval őszinte részvényem a mféle nyomorodért, és továbbrais FEL az fejjel HAvan! Ah a régi üzbég mondás tarccsa: “Sohse lehet ohhan rossz a heilzet, h ne lehetne mégszarabb!”  (a Önéletrajz / VÉGrendelet term. érvényes géppel írva is, HA pl. 1  közjelzőnél hitelesíted)

Yah…  hát sajn most semmijen konkrét yo okot n tok neked erre mondani, DE majd még gondolkozok rajta ah a időm engedi! – Na max. üdv!

#17379 Tunci1 hozzászólása: 2014.03.12. 08:24

Kedves Zeferino!  Olvastam a történetét/történetedet.  Csak azt tudom mondani,hogy sajnos elég nehéz az élet,de ne adja/add fel!  Soha nem szabad véget vetni az életünknek!  Sajnos én is depressziós vagyok,és 35 éves leszek. Ennek ellenére rengeteget szenvedtem már,de nem adom fel!  Hisz/hiszel Istenben? Én igen,és tudom hogy tervei vannak mindannyiunkkal!  Ha szeretne/szeretnél levelezni velem írjon/írj bátran!  Kitartást és sok erőt kívánok!  Szeretettel üdvözlöm/üdvözöllek!  ilon11@citromail.hu    Tünde

#17378 endrebandi hozzászólása: 2014.03.12. 08:15

Kedves”SZAKADÉK SZÉLÉN” tudom nehéz a helyzeted,de hidd el sajnos nem te vagy ilyen helyzetben csak. Vannan szereteid biztos-őrájuk is gondolnod kell! Ahogy leirod, a depresszió tüneteit érzem ki soraidból, ez néha nálam is megvan . 2012-ben elvesztettem imádott feleségem- én is azt mondtam” elkég nem megyek tovább”- de eszembe jutottak kiket bántanák ,okoznák fájdalmat “ha letenném a lantot”. Már van új társam! Őt boldoggá teszem amennyire lehet-már a szeretetem őrá helyezem. Én Hivő ember vagyok ez is nagy segitségemre van mindenben. Igyekszem másoknak segiteni- most ép neked, akik bajban vannak. Hepatitis C beteg vagyok- de nem keseredem el, nem hagyom,hogy ez a tudat felülkerekedjen rajtam! Lásd meg az életed szép oldalait, sokat sétálj, kirándúlj, és sose maradj egyedül. Segits ahogy tudsz másokon, és meglátod ezáltal magadon is segitesz, fura de működik ez jól. Fel a fejjel! Búcsuzik-endrebandi/ ps. ha másképpen nem megy keress fel egy Psychiatert.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close