Meniere vagy BPPV?

Téma címkék:
2014.03.26. 18:21

Én is csatlakozom meniere betegek, illetve szédülősök táborához. Február közepétől 9 szédüléses rohamom volt, ebből 3-szor hányással, a többi is 2-3 órás egyensúlyzavarral járó. A fülem 4 éve zúg, amire eddig fél évente kaptam infúziót. Az utóbbi napokban 2 naponta van szédüléses rohamom. Ma reggel pl. reggelizés közben azonnal elkezdtem a széken forogni, majd meg kellett kapaszkodnom, mert jobbra dőltem. Február 16-án a háziorvos észlelte, hogy jobbra húzok és azonnal beküldtek a strookra (sajnos már volt egy strookom régebben, ami hasonló tünetekkel járt). Mire autóval beértünk és az ideggyógyász látott, eltelt 3 óra és a panaszaim megszüntek. Ő tovább dobta a labdát az orr-fül-gégére. Ott befektettek, kaptam az infúziót, beállították a Betarevint és ott az 5 nap alatt gyakorlatilag nem szédültem. Mit ad isten, délelőtt kiengedtek, este már jött egy nagy roham hányással. Miután füldugulásról a roham alatt nem tudok beszámolni, kiadták a zárót úgy hogy agyi keringési zavar. Tehát vissza a labda. Elmentem privát orr-fül-gégészhez, így jutok majd el otoneurológiai vizsgálatra (ápr.8-án), illetve szeptember 2-án MRI-re. Felírtak még nagy adagban B1 vitamint, illetve magnéziumot. Mindezek ellenére 1 héten belül 3-szor szédültem 3 órán át, mindig jobbra húzva. Megvettem a gyógygomba kapszulát, de kiszámoltam, hogy 10 napig elég, tehát egy hónapi adag 4000.-Ft. Én már azzal is beérném, ha hetente egyszer volna csak roham. Egyébként Miskolcon élek, itt nincs is otoneurológiai vizsgálat, Debrecenbe fogok menni. Külföldön él a fiam és családja, elég sokat utaztam egyedül is. Ennek most már vége. Örülök, ha a legközelebbi boltba eljutok

#17595 Maria60 hozzászólása: 2014.04.09. 07:35

Sziasztok! Túl vagyok az otoneurológiai vizsgálaton. Az eredmény: nagy valószínűleg meniere, ez van a papíromra írva.  A fülbe hideg vízet fecskendeztek és a vastag szemüvegen át a jobb oldalon kimutatható volt a szemrezgés. Azt mondta a doktornő teljes bizonyosságal csak akkor lehet leírni, hogy meniere, ha a roham alatt csinálnak hallásvizsgálatot. Tehát ilyenkor be kellene jutni audiológiára. Tudja, hogy ez nehezen kivitelezhető, minden esetre ráírta a papírra, hogy az audiológiai azonnal fogadjon. Csak hát nálunk Miskolcon 8-14 óra között van rendelés, és ugyen nem biztos, hogy ebben az idő intervallumban van rosszulét.  Annyi javulás van, hogy talán a Betarevinnek köszönhetően enyhébbek a szédülések, de 2-4 órán át akkor is eltart. Ha konkrétan le írnák, hogy meniere akkor a Betarevin gyógyszer támogatással vehető igénybe, de így, hogy “nagy valószínűséggel”, így teljes ár. Nekem Nootropil tablettát is felírták, természetesen az is teljes áron van.  A homeopátiás szereket még nem próbáltam, de a javasolt talpmasszázst én magamnak elkezdtem. Májusban megyek még koponya MRI-re. Egyébként a BPPV-t azonnal kizárták. A Szirmai féle fejtornát, hol találom?  Köszönöm a segítőkész javaslatokat.

#17594 Kendra hozzászólása: 2014.03.27. 12:34

Szia! Gyógyszertárból Cocculine (ha hánysz is) és Vertigoheel homeopátiás tabletta vagy csepp. Ha szédülsz épp, félóránként szopogathatod el. Bízz benne, hat, tapasztaltam. Jobbulást!

#17593 ilona29 hozzászólása: 2014.03.27. 09:14

Nekem is voltak ilyen tüneteim,elmentem többek között a reumára,majd kaptam a myakamra mágneses kezelést,most azóta nem jött vissza.Lehet a nyaki meszesedés miatt is.Gyógyulást és kitartást kivánok.

#17592 jdobsa hozzászólása: 2014.03.27. 07:54

Eggyuterzesunk!

En 4 eve kezdtem.

ami nekem bejott az inf. kura /6xnotropil/

gerinc ill. talpmasszazs termeszetgyogyaszna.

uszas evente 15 alkalom /alanyi jogon jar /reumatololgustol

alapveto gyogyszerek-aspirin protect,betarevin…milgamma

Dr Szirmai fele fejtorna.

Tinnitool orvosi laser kicsit draga.

kitartas! nalam 1 eve szunetel!

Meg belegondolni is rossz -Miskolcrol  Debrecenbe vizsgalatra szedulve!!!

Remelem tudod kire szavazol-hogy egy kis politika is legyen.

Kar hogy a vezetoseg nem olvassa ezeket az oldalakat.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close