Mit lehet láz ellen

Téma címkék:
2014.04.03. 17:06

Üdvözletem!

Magamról csak annyit, hogy 54 éves nő vagyok, a Nyírő Gy kórházban kaptam munka közben Hepa C-t.Ennek már 12 éve. Úgy ittam, mint a gödény, gondolván ez májzsugort okoz, én egy kis májnagyobbodással ellensúlyozom. Aztán rájöttem hülyeség, mert mindig elutasították a kezelésem.Június 27-én lesz 3 éve, hogy nem iszom alkoholt. Tavaly megkaptam az OEP engedélyt a PegIntron+Rebetol kombinációra. 2013.11.15-én adtam be az első injekciót. A 4 hetes HCV PCR már negatív lett, a 12 hetes szintén, így április 25-én adom az utolsó adagot és meggyógyultam.Viszont van egy kis baj. Azóta alig eszem /nem megy/, egyre magasabb a lázam. Most már olyan gyenge vagyok, hogy ha megyek szoliba, még a Metró mozgólépcsőn is le kell ülnöm. Úgy érzem, hogy összeomlok végképp. Folyamatos 12 órás műszakban ezt végig csinálni iszonyú és félek, táppénz lesz a vége, mert nem lesz erőm bemenni sem. A Doktornővel még két mondatot sem tudtam váltani, mindig rohan, megkapom a receptet meg az új időpontot és már rohanhatok is a gyógyszertárba zárásra.Volt olyan, hogy egy hónapig minden nyálkahártyámból ömlött a vér ha megdörzsöltem a szemem, orrot fújtam, felsértettem az ínyem. Telefonáltam a doktornőnek és az volt a válasz, azonnal be kell feküdnöm a Lászlóba, de ezt nem tehetem, hát csak vigyáztam és lassan megszűnt.A fő gondom viszont ez az iszonyú láz és hidegrázás. Én már öt hónapja megfagyok. Az orvos lázra Rubophent mondott, azt is szedem, de nagyon gyenge. Most, hogy voltam a gyógyszertárban az utolsó adagomért és kértem lázcsillapítót is, a gyógyszerész közölte, nem vagyok normális, hogy ezt szedem, mert a paracetamol készítmények májkárosítók. Algoflexet adott. Szeretném megtudni, mit vegyek be, és hogy eddig akkor csak károsítottam a májam? És van-e valami ötlet, hogy ezt a 4 db-ot, ami még hátra van, hogy éljem túl?

#17730 KatiNemeth hozzászólása: 2014.05.06. 11:45

Kedves Bolondos!                                                                                                                         Klassz ez a fürge figura aki az új képeden van.Ha már te is így mozogz az isteni lehet.  Nekem a lábaim mintha ólomból lennének,  nehezen  veszem rá magam egy -egy rövidebb sétára is,de látom  már a végét  és ez  vigasztal.Hétvégére itthon voltak a gyerekek és az unokák(tündériek) ,keveset pihentem,de legalább most lelkileg töltött állapotban vagyok. Na ez ami feldobja az embert! Jó takarítást kívánok  Már ennek is tud örülni az ember.                                                                                                        Nóra!       Nekem is azt mondták először mennyit iszok,  na hiszen tőlem csődbe menne a szeszgyártó mert szinte alig ittam alkoholt.Bár azt sosem értettem  ha megittam egy deci vörösbort mindíg olyan voltam mint aki lefutott húsz kilométert.(Vörös fej, csupa izzadtság.)                                                                                              Mindenkit szeretettel üdvözlök. Kellemes vírusmentes napokat kívánok:Kati

bolondos60
#17729 bolondos60 hozzászólása: 2014.05.05. 10:04

Köszönöm Dorina.

Kedves nora51!

A központi gyógyszertárban dolgoztam mint betanított munkás a sterilben

Ez infuzió újratöltő

Az én dolgom az címkeleáztatás után ipari mosogatógépbe pakolni az üvegeket, mosás után foliázni és sterilizálni. Az ujjaim mindig szétvágdosva és sajna ez a meló kesztyűben képtelenség, az üvegben meg ott áll még a vér, de B ellen azért 3x kaptunk oltást, hát megkaptam a C-t. Röviden ennyi. De a kórház nem ismeri ám el, nem akar életem végéig fizetni.

Pusz. Folytatom a takarítást

#17728 Dorina hozzászólása: 2014.05.05. 09:03

Kedves Bolondos!

 

Tényleg jó látni, hogy lecserélted a képet és olvasni pedig, hogy már most ennyivel jobban vagy :)

Kitartást és jó egészséget kívánok neked a továbbiakban!

Üdv:

 

Dorina

nora51
#17727 nora51 hozzászólása: 2014.05.05. 08:49

Miután kitakarítottál, írd meg légyszí, hogy mitől kaphattad a hepac-t munka közben a kórházban? Tűtől? Orvosi eszköztől?

Tudnod kell, hogy az alkoholnak a hepac- kapásához semmi köze. (“legfeljebb” a májat tovább-károsítja).

Jó tüsténkedést!

nora51

 

bolondos60
#17726 bolondos60 hozzászólása: 2014.05.05. 07:40

Ó, én még a pórszívót sem tudtam elővenni fél évig, pedig csak 3 kg, de nem volt annyi erőm.

Igen. Az új arculat annak szól, hogy csudi jól érzem magam.

Puszika norácska

nora51
#17725 nora51 hozzászólása: 2014.05.05. 07:13

De jó, hogy a borzalmas csontváz helyett végre itt a boldogan táncikáló figura! Azért még ne strapáld agyon magad egyszuszra! Pihenjél meg a nagytakarítás közben időnként!  Még nem vagy egészen a régi!

Emléxem, mikor gurulósszéken ülve porszívóztam…

Minden jót neked!!!!

Szeretettel: nora51

bolondos60
#17724 bolondos60 hozzászólása: 2014.05.05. 04:39

Ó Drága Kati!

Én már repkedek a boldogságtól, hogy tudok normálisan lépcsőzni, nem kell 3 fokonként levegőért kapkodni. Most gyorsba az elmaradt nagytakarítást csinálom.

27-én kell mennem a doktornőhöz visszaadom a maradék Rebetolt és megbeszéljük a dolgokat.

Úgy zabálok mint egy disznó. Már 4 km-ot híztam.

Puszikálok mindenkit: bolondos60

#17723 KatiNemeth hozzászólása: 2014.05.04. 19:02

Bolondos60 !                                                                                                                           Na ez ismerős ! sajna  a mai munkarend és munkajog nem ismeri a család fogalmát. Azért kívánom ,hogy sikerüljön a találkozás, egy kicsit feldobódik az ember, ha haza jönnek a gyerekek.Azért pihenj is ,mert rád fér a kezelés után, jobban érzed már magad,van már érezhető változás?   Üdv Kati

bolondos60
#17722 bolondos60 hozzászólása: 2014.04.30. 14:27

Köszi Katika!

Megyek egy jót pihenni. Reggel végeztem, holnap, holnapután nappal, aztán rögtön egy éjszaka szabadnap nélkül. Na, ilyen ez a munkahely. Lányom itthon van és még nem tudtam Vele találkozni, pedig 4-én már megy vissza olaszba én meg akkor reggel végzek. Ez van.

Puszi: bolondos60

#17721 KatiNemeth hozzászólása: 2014.04.29. 16:17

Kedves bolondos60!                                                                                                                              Kérdésedre igen a válaszom,de én a pegintron és a Rebetol mellé még kaptam a Vitrelist is ,ez napi 12 az az háromszor négy kapszula.Rebetolból napi három kapszula (1×1-1×2).Ez nekem 48 hétig.                                                                                                 Nóra és Dorina !Köszi a jó kívánságot , és Nektek is nagyon szép  napokat kívánok.Pihenjetek a hosszú hétvégén.Puszi mindenkinek.KatiNemeth

 

bolondos60
#17720 bolondos60 hozzászólása: 2014.04.29. 15:47

Kedves nora51 és Dorina!

Köszönöm szépen. Most már csak imátkozom október közepéig, de sikerülnie kell annak a fránya negatívnak. Küldenék egy nevető smilét, de ezen az oldalon hangulatjeleket nem találtam.

Puszi Nektek és gyógyulást mindenkinek: bolondos60

nora51
#17719 nora51 hozzászólása: 2014.04.29. 14:32

Bolondoskám, de jó, hogy most megszabadulsz, meglásd, egyre jobban fogod bírni magad!

KatiNemeth, már te se leszel sokáig őszi légy! A célegyenesben vagy!  Mindkettőtöknek jó eredményeket kívánok a küzdelem végeztével!

Dorina, neked pityergésmentes hosszú hétvégét kívánok, de ha kicsit pityeregsz mégis, az bizony belefér!

Szeretettel: nora51

#17718 Dorina hozzászólása: 2014.04.29. 08:34

Kedves Bolondos!

 

Látod, sikerült és kibírtad! Gratulálok! És kívánok, hogy az őszi eredményed is nullás legyen. Jó egészséget :)

 

Kati neked pedig kitartás! Az a két hét már tényleg semmiség!!! Gondolja arra, hogy már mennyi eltelt. Nyáron már csak régi emlékként tekinthetsz vissza. Majd írj, hogy hogy vagy!

 

Üdv:

 

Dorina

bolondos60
#17717 bolondos60 hozzászólása: 2014.04.28. 18:44

Kedves KatiNemet!

Köszönöm kedves válaszod és érdeklődnék, ha szabad. Te ugyanazt kapod, amit én kaptam? Pegintron+Rebetol?

Üdv: bolondos60

#17716 KatiNemeth hozzászólása: 2014.04.28. 10:03

Kedves bolobdos60!                                                                                                                   Nagyon örülök ,hogy túl vagy a kezelésen, már megkönnyebbülve nézhetsz az elkövetkező napokra hetekre.Bízom hogy sikerül nullásnak lenned és véglegesen meggyógyulni. Vigyázz magadra és  minélhamarábbi felépülést kívánok.    Nekem még két injekcióm van és végeztem én is.Már neheten megy minden ami erőt igényel, sokszor alig állok a lábabon.Neked is van izom és lábfájdalmad.? De NEM SÍRÁNKOZNI MINDJÁRT VÉGE mondom így magamnak. Ezt a párnapot már féllábon is ki kell birnom. Üdvözletemet küldöm:Kati

bolondos60
#17715 bolondos60 hozzászólása: 2014.04.27. 07:01

Kedves Drága Aranyos Betegtársak!

Pénteken beadtam az utólsó PegIntront. Még van ez a pár nap Rebetol kapszula és vége. Nem hiszem el, hogy túl vagyok rajta, már csak a jobb közérzetre és az erőm visszaszerzésére várok. Október 10-e körül lesz a HCV-PCR, addig kell még kicsit izgulnom, de negatívnak kell lennie, mert én ezt szeretném.

 

Ennyit adtam be:

Puszi és gyógyulás Mindenkinek: bolondos60

bolondos60
#17714 bolondos60 hozzászólása: 2014.04.21. 08:53

Kedves Engram!

Köszönöm a válaszod. Pénteken a vérvételnél tudtam meg hogy fél év múlva lesz a következő PCR, tehát igazad van. Na, akkor még addig retteghetek, habár eddig is úgy álltam hozzá, hogy negatívnak “kell” lennie. Talán sikerül ez is.

Üdv: bolondos60

#17713 Engram hozzászólása: 2014.04.17. 17:25

Nekem a kezelés végén a 48-dik héten lesz vírusvizsgálat! Szerintem neked is Bolondos így lesz, vagyis nálad a 24-dik héten, úgyhogy hamarosan!

Addig is kitartást, és lázmentes napokat kívánok neked!

Engram

bolondos60
#17712 bolondos60 hozzászólása: 2014.04.17. 10:43

Köszönöm Drága!

Talán majd valaki észreveszi a kérdést. De végső soron a jövő héten csak megmondja a Doktornő, mert akkor mennék utoljára.

nora51
#17711 nora51 hozzászólása: 2014.04.17. 08:35

Sajnos nem tudom megmondani, mert nekem az eddigi mindhárom kezelésemet a 24.heti pozitív eredmény miatt lestoppolták. Így a kezelés abbamaradt, nem ment végig.

Hahó,gyógytársak! Aki végigcsinált már egy kezelést, az válaszoljon Bolondos kérdésére: A kezelés vége után mennyi idővel van az első vírusszámlálás, vagyis PCR????

bolondos60
#17710 bolondos60 hozzászólása: 2014.04.17. 04:55

Kedves nora51!

Én akkor még nagyon erős dohányos voltam. Nekem öt óra nem rágyújtás olyan kínnal járt, hogy ki kellett mennem.

Írtam AA66-nak de még nem válaszolt.

Te esetleg meg tudnád mondani, hogy a kezelés vége után mennyi idővel van az első népszámlálás /HCV-PCR vizsgálat/ ?

Üdv: bolondos60

nora51
#17709 nora51 hozzászólása: 2014.04.13. 18:03

Azért te nem vagy semmi! Májbiopszia után nem megvárni a kötelező 12 óra fekvés letelését……ez az orvostudomány semmibe vétele! Már bocs, de te magad ellen vétesz! Mintha direkt ki akarnád csinálni magad! Örülj, hogy nem kaptál belső vérzést. Hallottam olyat is, hogy 6000 betegből 1 májbiopszia miatt hal meg. Hát neked k.nagy szerencséd volt, hogy nem így történt!

Persze ha a májamba beledöfnek, az fájhat, ezt elhiszem. De elvileg a máj ettől eltekintve nem fájMégegyszer mondom: ha nagyon zavaró, gyakori, erős, vagy állandó a fájdalom, hívd fel a hepatológust. Milyenfájd. csilapítót ajánlana, meg kell tudni.

Hajról annyit, hogy én vettem 37 ezerért egy pöpec parókát. De állítólag SZTK-ra is felírják. Kopaszon járni ciki, próbáld meg feliratni a parókát!

Tarts ki, túl fogod élni! Tudnék én is mesélni, miket éltem túl a 3-maskezeléssel, de most nem terhellek vele. Már nem tart soká! Alkohol, cigi messze elkerülendő!  Meglásd, a kezelés befejezése után napról napra jobban leszel! Hajrá Bolondos, én veled vagyok!!!!

Szeretettel: nora51

 

 

bolondos60
#17708 bolondos60 hozzászólása: 2014.04.13. 14:40

Ja, holnap reggel, ha végeztem, megyek és 0-sal lenyíratom a maradék hajam. Ez már csak vicc, ami a fejemen van, de a hajsuba a földön, az már mérgesít.

Üdv: bolondos60

bolondos60
#17707 bolondos60 hozzászólása: 2014.04.13. 14:36

Köszike nora51!

A máj nagyon tud fájni. 2x volt biopsziám /igaz, sosem vártam meg a kötelező 12 óra fekvés letelését, de vagy 2 órát feküdtem utána/ és hetekig fájt utána. Néha annyira, hogy levegőt sem mertem venni.

Ki kell bírnom ezt a 2 darab injekciót, ha beledeglek is. Abban igazad van, hogy kezdem úgy érezni magam, hogy eljött a vég, de akkor minek a kezelés, tehát túlélem.

Üdv: bolondos60

nora51
#17706 nora51 hozzászólása: 2014.04.13. 09:56

Ez a májfájás nekem is előfordult a kezelés ideje alatt, vége felé is. Mástól is hallottam ilyet. Mivel a máj állítólag nem fáj, ez lehet az epe szórakozása is.  Az epe hajlamos akár pszichés terhelést is fájdalommal, görccsel megválaszolni. Ha nagyon sokat fáj és nagyon zavaró, hívd fel a doktornőt, vagy a háziorvost, de inkább a hepatológust.

Te már teljesen kivagy! Még egyszer át kéne gondolnod, hogy arra a rongyos kis időre nem mehetnél-e betegállományba. Ne várd meg, míg összeesel munka közben.

Este korán vacsizz, könnyűt, nem zsírosat.

Jobbulást és kitartást kíván : nora51

bolondos60
#17705 bolondos60 hozzászólása: 2014.04.13. 05:46

Kedves nora51!

Annyi erőm nincs, hogy nagytakarítást is csináljak. Tegnap még leváltót is kellett kérnem, annyira vacakul voltam. Ja, és nem értem. Nagyon fáj a májam. Nem tudom mi lehet a baj.

Üdv: bolondos60

nora51
#17704 nora51 hozzászólása: 2014.04.10. 17:49

Sziasztok! Bolondos, drukkolunk neked erősen, csak könyörgöm, próbálj meg munkán kívül minél többet pihenni! A nők hajlamosak arra, hogy ünnep előtt ablakot is pucoljanak és függönyt mossanak, nagy nyelvcsapásokkal felnyalják a lakást, agyba-főbe süssenek, főzzenek, mert különben nem ünnep az ünnep. Ez mind nagyon szép, de nem kezelt állapotban. Én szóltam!  :) Jó pihenést a húsvéti ünnepekben!!!

Kedves KatiNemeth, igen, már visszatértem a régi kerékvágásba. Annyira, hogy most neki is fogok a húsvét-előtti nagytakarításnak hamarosan, és egyébént rendszeresen járok kirándulni.  A kezelés vége után napról napra érzed, hogy visszatérsz régi önmagadhoz. Egy hónappal később már sokkal-sokkal többet bírsz, két hónappal később úgy érzed, már teljesen rendben vagy. Ma kaptam kézhez a vérképemet, ami tökéletes. Kivéve a GOT-GPT-GGT triót, mert ők sajna kezdenek szintén visszatérni a régi kerékvágásukba, vagyis 3-szor annyian vannak, mint a kezelés lestoppolásakor voltak, azaz január 9-én.  Most annak örülök, hogy mindent bírok, kettesével nyargalok fel a lépcsőn, mint tavaly ilyenkor. Nem kell a korlátba kapaszkodva zihálva vonszolódnom, és lendületből felállok a konyhaszékre megint. Ez január végén még nem ment egyáltalán.

Öt hét, jaj de jó, az már kibírható fejenállva is! Pihenj sokat!

AA66, ne csüggedj, mert jön egy csomó új szer, nemcsak a simeprevir és a sofosbuvir, lesz még ledipasvir is előbb-utóbb, szóval nem maradunk parlagon!

Mindenkinek türelmet, kitartást, nem csüggedést, és szép Húsvétot!

Szeretettel: nora51

#17703 KatiNemeth hozzászólása: 2014.04.10. 13:09

Szia bolondos60 !                                                                                                                    Nekem sem volt sok a vírusszámom  (3700000)   a kettes kezelésnél és hathónap után nem lettem negatív.A Pegasus-Copegus kettőssel.  leállították a kezelésemet.  Most a hármasnál Negetív lettem , (375000 kezdöszámmal) bár még nem ért véget a kezelésem, van még öt hetem   a kezelésből.Bízom a gyógyulásban,remélem sikerül .                Ne gondolj arra, hogy nem sikerül, legalább a kezelés ideje alatt  próbálj meg pozitív lenni,elég a mellékhatásokat elszenvedni .                                                                      Nóra51!Visszatértél már a régi kerékvágásba?Mennyi idő amíg az ember újra erőre kap? Nekem még öt hét van a kezelésből,.                  AA66 !            Neked a kettes ment le , ami után visszatért a vírus?                                Üdv mindenkinek:KatiNemeth

 

bolondos60
#17702 bolondos60 hozzászólása: 2014.04.08. 19:25

Kedves AA66!

Mi történt? Nekem most még azt a kis maradék életkedvem is elvetted ezzel a szomorú hírrel.

Üdv: bolondos60

#17701 AA66 hozzászólása: 2014.04.08. 16:11

Kedves Bolondos 60!

Azért csak csinnyán örülj, mert én ugyan így voltam 24 hetes kezelés végig negativ, aztán a gyógyszer szedés abbahagyást követő első kontrolon ért a meglepetés. Sajna nem lettem negatív. Azért én kívánom, hogy Te ne járj így. Mielőbbi gyógyulást kívánok!

nora51
#17700 nora51 hozzászólása: 2014.04.07. 16:10

Kösssssz! Úgy legyen! Vigyázz magadra!

nora51

bolondos60
#17699 bolondos60 hozzászólása: 2014.04.07. 16:02

Kedves nora51!

Nagyon sajnálom, hogy Neked eddig nem sikerült, de vigasztaljon, hogy én pl 12 év után kaptam csak meg az engedélyt.

Reménykedjünk, hogy bejön egy olyan kezelés amit jobban tolerálsz és hidd el, meggyógyulsz.

Üdv:bolondos60

nora51
#17698 nora51 hozzászólása: 2014.04.07. 15:44

Kedves Bolondos,sajnálom, hogy nem írathatod ki magad!  A lázat mindenképp csillapítani kell. 38-tól mondják láznak, 38 alatt hőemelkedés. De 37,8-cal is már vacak dolog dolgozni.

Az intf.-rib., amire céloztam, az interferon-ribavirin . Ez lehet Pegintron és Rebetol, vagy Pegasys és Copegus. Én már mindkét kettősön túl vagyok, sőt a hármaskezelésen is, ami az előbbinek és a telaprevir hatóanyagú Incivo-nak a triója volt az én esetemben.  De hiába döntöm el “agyban”, hogy meg fogok gyógyulni, eddig még nem sikerült, így a jövő gyógyszereire várok türelmesen…Mindig örülök, mikor valaki arról ad hírt, hogy kiirtották a vírusait. Az nekem reményt ad.

Ha teneked rendszertelen a munkabeosztásod, és szurival belőve lázasan vagy kénytelen melóba menni, hát az rettenetes lehet. Vigyél magaddal kúpot a dolgozóba is, hogy a WC-n berakhasd, mert komolyan mondom, hogy ártalmas dolog lázasan melózni.

Már vághatod a centit annak a három szurinak! Minden jót neked!

nora51

bolondos60
#17697 bolondos60 hozzászólása: 2014.04.07. 15:25

Kedves nora51!

Sajna táppénzre nem merek menni. Nem olyan a beosztásom, hogy elmehessek, mert akkor valakit felvesznek helyettem.

A lázcsillapítással kapcsolatban nagyon köszönöm a válaszod, kipróbálom.

Én a Rebetol+PegIntront kapom, nem azt amit írtál és már csak 3 db és vége.

Köszönöm és puszikállak: bolondos60

ibaranyai1956
#17696 ibaranyai1956 hozzászólása: 2014.04.07. 14:49

Kedves Kétkedők!

Meg tudom erősíteni, hogy alacsony kezdeti vírusszám (400.000 alatt) és 4 hét kezelés utáni negatív lelet valóban egy “szerencsés” 24 hetes kezelést eredményezhet, ha az ember vérképe is úgy akarja. Velem is ez a helyzet, a 24 hetes kezelés és az utána következő hat hónapos türelmi idő letelte után is negatív maradtam. Szóval kitartás, az a négy hét akármilyen keserves, de gyorsan eltelik. Én is csak vonszoltam magam a végén, de szerencsére lázam nem volt.

Hajrá! Májusra már túl is leszel rajta.

István

nora51
#17695 nora51 hozzászólása: 2014.04.07. 14:32

Kedves Bolondos60, én a helyedben úgy élném túl ezt a maradék egy hónapot, hogy kiíratnám magam betegállományba. Bár ezt tehettem volna, mikor kezelések mellett dolgoztam! Csak anyagi okokból mentem dolgozni, mert én voltam az egyedüli családfenntartó. Egy hónap nemdolgozást talán kibír a pénztárcád!

Bizony csúnyán elkaptak téged a mellékhatások, nekem mind ismerős! Ezek csak akkor fognak igazán elmúlni, mikor már kimegy belőled az Intf.-rib.  hatása, 2-3 héttel a kezelés teljes befejezése után! Addig el kell viselni őket, mert az én tapasztalataim szerint a mellékhatásokat igazán elmulasztani nem lehet, legfeljebb némelyiket kicsit csökkenteni. Mindegyikre úgyse szedhet az ember gyógyszert, annak nincs sok hatása ebben a helyzetben, csak a májat terheli. Tehát inkább el kell viselni valahogy.  Ámde a lázat csillapítani kell!  Lázasan dolgozni is tilos! Jó kis szívizomgyull-t okozhat.

Makara dr. úr egyszer azt válaszolta egy társunknak, hogy ő Indometacinum kúpot szokott felírni a betegének, mert az végbélkúp lévén nem terheli a májat.

Persze ebben van gyangébb is, erősebb is. A 100-as az erősebb, és írasd fel a háziorvosoddal! (Most néztem meg a neten)

Én hűvös vízben feküdtem a kádban, nagyon jól esett, és az is csökkenti a lázat.

Nem vagyok abban biztos, hogy neked most szolizni kell.

Kíméld magad és írasd ki magad! Senki se pótolhatatlan, majd megoldják a munkahelyeden.

További gyógyulást kíván: nora51

bolondos60
#17694 bolondos60 hozzászólása: 2014.04.07. 12:13

Kedves Lujza, KatiNemeth!

Igen, ez így van. Ha a 4 hetes és 12 hetes PCR is negatív, akkor csak 24 db injekció kell, tehát fél év és hála Istennek vége a kezelésnek. Még 3 darabom van és még az emlékét is szeretném elfelejteni. Puszillat Titeket és gyógyulást minden kedves betegtársnak.

Üdv. bolondos60

Lujza
#17693 Lujza hozzászólása: 2014.04.07. 11:38

Kedves Bolondos60 és Kati!

Nekem is azt mondta az orvos ha a 4hetes virusszámláláson már csak minimális a vírusszám és a 12 hetes vírusvizsgálat negativ lesz akkor fél évig lesz kezelés és gyógyult leszek..

Még nincs meg a  4.heti eredmény,de nagyon reménykedek hogy jó hirt fogok kapni.

Szerencsére eddig még nem volt komolyabb mellékhatás(egy nap erős fejfájásra keltem és hánytam is,ezen kivül enyhe fejfájás és izületi fájdalom)

Kitartást mindenkinek!

Üdv.Lujza

#17692 KatiNemeth hozzászólása: 2014.04.07. 10:40

Kedves bolondos 60.!     Olvastam a történetedet , valamit azonban nem értek.  a kezeléseket egy évig kell kapni, (ha időközben le nem állítják), hogy lehet hogy neked  hat hónap a kezelésed? Üdv Kati

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

 

Várószoba.hu
Email: varoszoba.hu@gmail.com

Médiapartner: Akadémiai Kiadó Zrt.

 

Krónikus betegek támogató, közösségi oldala.

precognox

Close
Close